77 találat a(z) jogsértés cimkére

Cikk

A véleménynyilvánítás szabadságának alapjoga a munka világában korlátok között érvényesülhet, ezért a munkáltatónak az az intézkedése, amikor igazoló jelentést kér a munkáltató intézkedésének helyességét nyilvánosan bíráló közalkalmazottól, önmagában nem vagyoni kártérítésre alapot adó személyiségi jogsértést nem valósít meg – mondta ki a Kúria.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a SANDOZ Hungária Kereskedelmi Kft. (SANDOZ) jogsértően reklámozta ACC elnevezésű, vény nélkül kapható gyógyszereit, mert nem az alkalmazási előírás alapján, hanem azon túlterjeszkedve mutatta be a termékeket. A reklámok gyorsaságot ígértek a gyógyszer teljes hatásmechanizmusára vonatozóan, miközben az alkalmazási előírás alapján a gyorsaság kizárólag a felszívódásra vonatkozott. A jogsértésért 105 millió forint bírságot szabott ki a GVH.

Cikk

A fogyasztóvédelmi jogsértést újra elkövető webáruházak aránya 14 százalékra csökkent idén a korábbi 54 százalékról, a jelentős javulás az elektronikus kereskedelem fogyasztóvédelmi ellenőrzéseit szigorító, tavaly decemberben elfogadott törvénymódosításnak köszönhető – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hétfőn.

Cikk

Az idei év első negyedében 3853 munkáltatónál végeztek munkavédelmi ellenőrzést, illetve 5524 munkáltatónál munkaügyi vizsgálatot; 76,9 százalékuknál (2963 cégnél) állapítottak meg különféle munkavédelmi szabálytalanságot, illetve 60 százalékuknál (3314 cégnél) munkaügyi jogsértést, írja a feketelista.hu.

Cikk

Közös akciót tartott november 15-17. között a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH), a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), az ellenőrök 326 gépjárművet vizsgáltak meg, 48 esetben találtak szabálytalanságot – ismertették közös sajtótájékoztatójukon a hatóságok.

Cikk

Összehangolt országos ellenőrző akciót szervezett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Nemzeti Közlekedési Hatóság, az ellenőrzött autókereskedések, autószervizek, és autósboltok közül minden második helyen volt valamilyen jogsértés, a vizsgált alkatrészek közül pedig minden tizenkettedikkel volt valamilyen probléma – közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kedden az MTI-vel.

Cikk

A panaszkezelésre vonatkozó jogszabályok megsértése miatt 30 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az MNB a problémás követelések behajtásával foglalkozó Dunacorp Faktorház Zrt.-re és szeptember 1-jéig kötelezte a feltárt hibák megszüntetésére. Kirívó problémát jelentett, hogy a társaság nem őrizte meg és nem archiválta a fogyasztók telefonos panaszait, csorbítva ezzel jogukat a problémák feltárására – írja közleményében az MNB.

Cikk

Hatalmas érdeklődés mellett végzett fizetős auravizsgálatot egy egészségmegőrzéssel foglalkozó társaság Nógrád megyében, az így nyert bevételét azonban nem állt szándékában bevallani. A számlaadást sorozatosan elmulasztó vállalkozásnál egy próbavásárlás során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőreinek is elemezték az auráját, de bizonylatot ők sem kaptak. A jogsértésen kapott szolgáltatónak ez több százezer forintjába került.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Bt. beltag elhalálozása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Ingó vagyontárgy vásárlása során van-e a kifizetőnek adólevonási kötelezettsége?

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink