21 találat a(z) iskolarendszerű képzés cimkére

Amit még tudni kell az iskolarendszerű képzés támogatásáról Cikk

Előző cikkünkben ismertettük az iskolarendszerű képzésben részesülő munkavállalóknak juttatott munkáltatói támogatásra vonatkozó, 2015-ben bevezetett, hatályos adózási szabályokat. Kevesebbeket érinthet ugyan, de fontos tudni, hogy a korábban bemutatottól eltérő szabályok vonatkoznak azokra, akik 2010. január 1-je előtt kezdték meg a tanulmányaikat.

Így kell adózni, ha támogatja dolgozója iskolarendszerű képzését Cikk

A tanév kezdete egyben a tandíj fizetését is jelenti azok számára, akik nem ingyenesen vesznek részt az iskolarendszerű képzésben, melynek egyik fő ismérve, hogy a tanuló és a képző intézmény között hallgatói jogviszony jön létre. A szerencsésebbek tandíját átvállalja a munkáltatójuk; cikkünkben ezen juttatás adójogi szabályait ismertetjük.

Iskolarendszerű képzés Kérdés

Tisztelt Szakértő! A munkavállaló iskolarendszerű képzésének tandíját 50 százalékban a munkáltató átvállalja. Ez a költségtérítés a tanulmányi szerződés, és a dolgozó által az iskolának történt utalásról szóló igazolás alapján elszámolható? Vagy a munkáltató nevére szóló számla szükséges? Válaszát előre is köszönöm!

Iskolarendszerű képzés, mint béren kívüli juttatás Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2015-ben az iskolarendszerű képzés munkáltató által megfizetett díja továbbra is béren kívüli juttatásnak minősül a minimálbér 2,5-szeresének 35,7 százalékos adózásával? Illetve, ha átlépjük ezt a 262 500 forintos határt, akkor a teljes összegre kell emelt adót fizetni, vagy csak a különbözetre? Köszönöm válaszát.

Mit fizet a munkáltató, ha vállalja a munkavállaló tanulmányi költségeit? Cikk

Ha az iskolai rendszerű képzés költségét (például a tandíjat, költségtérítést, tankönyvek árát) részben vagy egészben a magánszemély munkáltatója vállalja, vagyis a nevére szóló számlák alapján fizeti meg, az így keletkező jövedelem a személyi jövedelemadóról szóló (Szja) törvény szerint – meghatározott mértékig és feltételek mellett – kedvezményes béren kívüli juttatásnak minősül.

Iskolarendszerű képzés átvállalt költsége Kérdés

Tisztelt Szakértő!Munkavállalónk iskolarendszerű képzésben vesz részt. Az átvállalt költsége (képzési díj, reg.díj, jegyzetek, fizetett szabadidő stb.) után mikor kell adózni, és mennyit? A béren kívüli juttatások együttes értéké az éves keretösszeget már elérte a munkavállalónk esetében.Másik fontos kérdésünk, hogy Tanulmányi szerződést (szabadság,szabadidő miatt), és Munkáltatói elrendelést (béren kívüli juttatásként számolhassuk el) is kell készítenünk?Köszönjük szépen előre is a válaszukat!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

9 személyes céges autó

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Követelés vásárlása és elengedés

Pölöskei Pálné

adószakértő

De minimis támogatás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink