24 találat a(z) ingatlanár cimkére

Cikk

Egymillió forinthoz közelít a felújítandó téglaépítésű lakások átlagos négyzetméterára a fővárosban – közölte a Duna House. Az év első két hónapjában a budapesti szerződők 8 százaléka döntött felújítandó téglaépítésű lakás vásárlása mellett, zömében a befektetők és az első lakást szerzők körében keresettek az ilyen típusú ingatlanok.

Cikk

Az ingatlanvásárlásra fordított összeg 19 százalékkal 56 millió forint fölé emelkedett 2024-ben Pest vármegyében, az átlagos négyzetméterár 12 százalékkal 562 ezer forintra nőtt, az ingatlanok 10 százalékának vételára meghaladta a 100 millió forintos értékhatárt – közölte ma a Duna House ingatlanközvetítő saját adatai alapján.

Cikk

A Nemzetgazdasági Minisztérium arra kérte a bankokat, hogy a lakáscélú hitelek THM szintjét szorítsák 5% alá. Még nem tudható, mikor érkeznek a „szuperolcsó” konstrukciók, ezért a money.hu szakértője kiszámolta, mennyibe kerülhet a kivárás azoknak, akik bármilyen oknál fogva nem lesznek ilyen hitelre jogosultak. Figyelembe véve az ingatlanárak várhatóan átlagon felüli emelkedését is.

Cikk

Jövőre 5-10 százalékkal nőhetnek az árak az ingatlanpiacon, miután várhatóan 20-30 százalékkal bővül az adásvételek száma a nagyobb befektetői aktivitás, az első lakásvásárlókat célzó támogatások és a kamatok csökkenésének hatására a Duna House MTI-nek küldött szerdai előrejelzése szerint.

Cikk

Minden szegmensben megállt a fővárosi használtlakás-árak emelkedése idén; miközben jelentősen visszaesett az érdeklődés a használt házak, illetve az exkluzív, drága lakások iránt, több városrészben és lakástípusnál csökkentek is az árak – ismertette az ingatlanpiac legfrissebb fejleményeiről készített elemzésében az Otthon Centrum.

Cikk

A panellakások ára átlagosan 2, a téglalakásoké átlagosan 8, a kertes házak négyzetméterára pedig átlagosan 10 százalékkal mérséklődött 2022 negyedik negyedévére az előző negyedévhez képest – közölte az Otthon Centrum (OC) saját adatai alapján.

Cikk

Miközben a használt téglalakások ára átlagosan 3,5 százalékkal, a paneleké 2,5 százalékkal mérséklődött a fővárosban 2022 utolsó negyedévében az előző három hónaphoz képest, a családi házak négyzetméterára 23 százalékkal emelkedett – derül ki az Otthon Centrum (OC) összesítéséből. A panelpiacon a XIII. kerület viszi a prímet, ahol múlt év végén már átlagosan 928 ezer forintot kellett a panellakások négyzetméteréért fizetni.

Cikk

Mérséklődött az új építésű budapesti lakások értékesítésének intenzitása a múlt év végére, ennek ellenére sem várható árcsökkenés az idén ebben a szegmensben, ahol már 1 millió és 3 millió forint között mozognak a négyzetméterárak – állapítja meg az Eltinga Lakáspiaci Riport és a Duna House összefoglalója.

Cikk

Két év alatt megduplázódott vagy annál is jobban nőtt az ingatlanok kínálati átlagára a Balaton környéki települések többségében – derül ki abból az adatbázisból, amelyet a Világgazdaság számára tett elérhetővé az Ingatlan.com a lap hétfői számában megjelent cikk szerint.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megbízási jogviszony vezető tisztségviselők esetében

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Iparűzésiadó-alap csökkentése

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink