hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Duplájára nőttek két év alatt az ingatlanárak a Balatonnál

  • MTI/lapszemle

Két év alatt megduplázódott vagy annál is jobban nőtt az ingatlanok kínálati átlagára a Balaton környéki települések többségében – derül ki abból az adatbázisból, amelyet a Világgazdaság számára tett elérhetővé az Ingatlan.com a lap hétfői számában megjelent cikk szerint.

Most 90–110 millió forint a tó északi és déli partján kínált nyaralók átlagára, a négyzetméterárak pedig több településen egymillió forint körül járnak.
A déli parti településeket magában foglaló Somogy megyében az átlagos kínálati négyzetméterár – az Ingatlan.com-on elérhető összes nyaraló adatai alapján – 2020 májusában 570 ezer, tavaly 690 ezer forint volt, most viszont 1,043 millió forint, miután öt tóparti településen is bőven meghaladja a milliós határt. Az északi parton az átlagárak szolidabbak, de nagy az árkülönbség az egyes települések között. A luxuskategóriában a milliárdos nagyságrendű vételár sem ritka.

Egyértelműen az északi parti Tihany a legdrágább Balaton parti város, ahol most négyzetméterenként átlagosan 1,8 millióért kínálnak nyaralót. Vászoly és Paloznak a kiemelkedő árú, 360 millió, illetve 319 millió forintos luxusingatlanjaival került be az élbolyba.

A jelentős drágulás miatt viszont már gyengül a kereslet, amit a hiteldrágulás és a szomszédunkban dúló háború még jobban elbizonytalanított a
Velencei-tó, valamint a Balaton északi és déli partján is – mutatott rá Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Urbán Péter, az Engel & Völkers magyarországi cégvezetője pedig úgy jellemezte a piacot, hogy akinek volt pénze, a koronavírus-járvány elején gyorsan bevásárolt, de már érzékelhető a lassulás, az árak pedig vélhetően elérték a csúcsot.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Pénznyeremény

Szipszer Tamás

adószakértő

Átalányadózó bevétel

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink