3720 találat a(z) indokolás cimkére

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Országgyűlés annak érdekében, hogy elősegítse a munkavállalók és a munkáltatók érdekképviseletei között a középszintű szociális párbeszéd fejlődését, e szervezetek érdekvédelmi és érdekképviseleti jogainak érvényülését, valamint meghatározza az ágazati párbeszéd intézményrendszerének kereteit, s ezzel hozzájáruljon az ágazati politikák megalapozásához, a rendezett munkaügyi kapcsolatok erősítéséhez, a munkabéke megteremtéséhez és fenntartásához, a munkafeltételek javításához, az ágazati ko...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Magyar Köztársaság Rendőrségének szervezetében hagyományosan működött és működik a klasszikus kriminalisztikai szakértés a bűnügyi technikai osztályok bázisán. E szakterületeken tevékenykedő szakértők helyzetét is érintette az igazságügyi szakértő tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény 35. §-ának (3) bekezdése, amely 2007. január 1-jei hatállyal akként módosította a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) 103. §-a (1) bekezdésének b) pontját, hogy a nyomozó hatóság tagja...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.), a 2005. évi CXXII. törvénnyel módosított, az ingatlannyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.), valamint a végrehajtásáról rendelkező 109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet (Inyvhr.) figyelembevételével kerül sor a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény (Díjtörvény) módosítására.
A megyei földhivatalok bevételeinek alakulá...

Jogszabályok és jogi tartalmak

(1) A pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Pftv.) 1. §-a (2) bekezdése 1. pontjának b) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép, ezzel egyidejűleg az
1. pont a következő) alponttal egészül ki:
[E törvény alkalmazásában
1. munkaerőpiactól tartósan távollévő szem...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) módosítását tartalmazó törvényjavaslat (a továbbiakban: Javaslat) fontos tartalmi változásokat céloz meg a törvényben. Egyrészt megvalósítaná az egységes munkavédelmi felügyelet integrált szervezeti kereteit, másrészt törvényi alapot teremtene a munkavédelmi bírságszankciók nyilvánosságra hozásához, továbbá jogszabályváltozások alapján korszerűbb fogalmakat határozna meg, és az ellenőrzési tapasztalatokra építve néhány feladatot, eljárás...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Javaslat a 2006. szeptember 1-jén hatályba lépett, valamint a 2007-re már meghirdetett személyi jövedelemadó szabályok változásaihoz kapcsolódó - a végrehajtást segítő - kiegészítő, pontosító módosításokat tartalmaz, biztosítva az adózók számára előnyösebb rendelkezések visszamenőleges alkalmazhatóságának lehetőségét is.
A Javaslat új meghatározást tartalmaz a falusi vendégfogadó tevékenységre. E tevékenység továbbra is magában foglalja a falusi szálláshely-szolgáltatás nyújtására alkalmas...

Jogszabályok és jogi tartalmak

1. § (1) A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 65. §-a (1) bekezdésének felvezető szövege helyébe a következő rendelkezés lép:
"65. § (1) Kamatjövedelemnek minősülnek - figyelemmel az (5) bekezdés rendelkezéseire is - a következők:"
(2) Az Szja tv. 65. §-ának (1) bekezdése a következő e) ponttal egészül ki:
"e) a szövetkezetekről szóló 1992. évi 1. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992. évi 11. törvény alapján átalak...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Nem beszélhetünk a kötelezettség vállalásáról akkor, amikor a kötelezettséget jogszabályi, bírósági, illetve államigazgatási jogerős határozat rója ki. Ezek kivételként való feltüntetése ezért értelmetlen, így szükséges azt törölni.
A tárgyéven túli állami kötelezettségvállalások jóváhagyása - a költségvetés középtávú mozgásterének szűkítése miatt -szabályozást igényel.
A tárgyéven túli kifizetésekkel járó beruházások és felújítások költségvetési évben elvállalható nominális összértékének ö...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A jelenlegi törvényi szabályozás szerint a szervezet fokozott igénybevételével járó, az egészségre különösen ártalmat munkát végzik korkedvezményre jogosító szabályait a Kormány 2006. december 31-ig szabályozhatja. A jelenlegi rendszerben többletjárulék fizetés ehhez a kedvezményhez nem kapcsolódik, a közfinanszírozás terhére van lehetőség a Kormány rendeletében meghatározott munkakörökben dolgozóknak - a munkáltató adatszolgáltatása alapján - korkedvezményt igényelni. A Kormány a rendszer ol...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Európai Közösségek Bírósága 2006. október 5-én ítéletet hozott a magyar regisztrációs adó 2004. május 1. és 2005. december 31. között hatályos változatát vizsgáló C-290/05. és C-333/05. számú ügyekben. A Bíróság ítéletében megállapította, hogy a közösségi joggal ellentétes az olyan - a magyar regisztrációs adó vizsgált szabályozásához hasonló - adó, amely alapján a használt személygépkocsiknak a tagállamban történő első forgalomba helyezése során kivetett adó összegét a személygépkocsik ér...

Jogszabályok és jogi tartalmak

1. § A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény (a továbbiakban: Etv.) 1. § (2) bekezdése a következő mondattal egészül ki:
"E törvényt kell alkalmazni akkor is, ha az elismerés a szakmai gyakorlaton alapul."
2. § Az Etv. 8. § (3) bekezdése a következő mondattal egészül ki:
"Ha olyan külföldi bizonyítvány vagy oklevél jogi hatályát kell megállapítani, amelyet valamely, a Lisszaboni Egyezményt magára nézve kötelezőnek elismerő államban [13. § (1) bekezdé...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Grtv.) 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"1 . § E törvény hatálya a természetes és jogi személynek, valamint jogi személyiség nélküli gazdasági társaságnak - ideértve a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepét is - (a továbbiakban együtt: vállalkozás) reklámozóként, reklámszolgáltatóként vagy reklám közzétevőként végzett gazdasági reklámtevékenységére, valamint a szponzorálásra terjed k...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 9. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"9. § A 62. életév betöltését megelőzően előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult
a) az a nő, aki az 57 . életévét betöltötte,
b) az a férfi, aki a 60 . életévét betöltötte,
feltéve, hogy legalább 38 év szolgálati időt szerzett, és a Tbj . 5. §-a szerinti biztosítással járó jogviszonyban nem áll."
(1) A Tny. 10. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő r...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Európai Unió tagállamainak vámigazgatásai közötti szorosabb összefogás szerződésbe foglalását a tiltott kereskedelem és a nemzetközi bűnözés térhódítása tette indokolttá.
Az Egyezmény hatékony együttműködést irányoz elő a tagállamok között a közösségi és a nemzeti jogszabályokba ütköző bűncselekmények területén, a bűncselekmények megelőzésének, nyomozásának és hatékony üldözésének elősegítése érdekében, mely azonban nem érinti a bűnügyi jogsegélyre vonatkozó megállapodásokat.
Az együttmű...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Annak érdekében, hogy az állam számára szavazatelsőbbséget biztosító részvény jogintézménye az európai közösségi joggal összhangban megszüntetésre kerüljön, az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:
(1) Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény (a továbbiakban: Priv. tv.) 7. §-ának (5) bekezdése alapján, a (2) bekezdésben felsorolt gazdasági társaságok által kibocsátott részvényhez a Priv. tv. 7. §-a alapján fűződő elsőbbségi jogok e tör...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megkezdett építkezés alatt lévő ingatlan értékesítése.

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Irodaépület átminősítése lakóingatlanná

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink