115 találat a(z) idénymunka cimkére

Cikk

A nyári munkát vállaló diákok közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak, bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalóra, és rájuk is vonatkozik a 25 év alattiak kedvezménye – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-nek küldött közleményben.

Cikk

Élénkül a belföldi turizmus, a kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatóknál egyre nagyobb az idénymunka iránti igény. Az utazásszervezés, idegenvezetés, szálláshely-szolgáltatás keretében a turisztikai idénymunkára könnyített módon létesíthető munkaviszony számos kedvezményt, „egyszerűsítési” lehetőséget biztosít a munkáltató számára a hagyományos munkaviszonyhoz képest. Nem alkalmazható azonban minden esetben.

Cikk

Növénytermesztéssel foglalkozó cég alkalmaz nagy számban mezőgazdasági idénymunkásokat. A nagy fluktuáció miatt naponta jelenti be az idénymunkásokat (előző nap délután a másnapra érkezőket). Megfelel-e a jogszabályoknak, ha munkakezdéskor közli írásban a munkáltató az idénymunkások munkaidőbeosztását, és a munka befejezésekor a beosztás mellé írják a ténylegesen ledolgozott munkaórák számát, melyet az idénymunkás aláírásával elismer? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.

Cikk

Idén december 31-éig hosszabb időtartamban alkalmazhatók a munkavállaló alkalmi és idénymunkára a növénytermesztési, erdőgazdálkodási, állattenyésztési, halászati, vadászati ágazatokban az április 17-én hatályba lépett 122/2020. kormányrendelet szerint – hívja fel a figyelmet tájékoztatójában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Cikk

Csak részben jelenthet megoldást a mezőgazdaság akut munkaerő-igényére a más ágazatok nehézségei miatt felszabaduló munkaerő. Az elbocsátott dolgozók közül főként azok mehetnek majd idénymunkákra, akiknek már van tapasztalatuk ebben és közel élnek a termelés helyszíneihez – véli Malatinszki György. A Malagrow Kft. ügyvezetője szerint a mezőgazdasági szereplők számára hosszabb távon kifizetődőbb a technológiai fejlesztésre, a professzionális árutermelés feltételeinek megvalósítására koncentrálni.

Cikk

Utazásszervezés, idegenvezetés, szálloda. A munkaerőhiány ezen szektorokban is változatlanul kihívások elé állítja a munkáltatókat, melyet az özönlő turistatömeg csak nehezít. A turisztikai idénymunkára egyszerűsített módon létesíthető munkaviszony számos kedvezményt, egyszerűsítési lehetőséget biztosít a munkáltató számára a hagyományos munkaviszonyhoz képest.

Cikk

Kft. egész évben nyitva tartó hotelt üzemeltet. A dolgozók szabadságolása és betegsége, valamint átmeneti létszámhiánya miatt alkalmi munkavállalók segítségével oldja meg a nagyobb forgalmú időszakokat, akik jellemzően hétvégén és ünnepnapokon dolgoznak. Milyen pótlékokat kell nekik fizetni? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász szakértőnk válaszolt.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gépjármű-költségtérítéshez törzskönyv, forgalmi

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Bt. beltag elhalálozása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink