85 találat a(z) gazdasági növekedés cimkére

Nyugdíjprémium: nem mindenki kap 50–56 ezer forintot Cikk

50–56 ezer forintos nyugdíjprémiumot kaphatnak év végén a nyugdíjasok – jelentette be Orbán Viktor az állami rádióban. A miniszterelnök szerint erre a gazdaság száguldása miatt van lehetőség. Az ATV Híradójának nyilatkozó nyugdíjszakértő szerint azonban több mint 200 ezer nyugdíjas ennél kisebb juttatást fog kapni, mert a nyugdíja nem éri el a 80 ezer forintot.

Lesz nyugdíjprémium, várhatóan ennyi lesz az összege Cikk

Száguld a gazdaság, ezért lesz lehetőség nyugdíjprémiumot fizetni, amelynek összege a gazdasági növekedés mértékétől függ – mondta el a miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

GDP-növekedés: várakozáson felül teljesít a magyar gazdaság Cikk

A második negyedévben Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adat szerint 17,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 17,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette ma első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A 2019. második negyedévinél 2,2 százalékkal volt nagyobb a GDP a nyers adatok szerint. A koronavírus-járvány az adatok megbízhatóságát is befolyásolja, amelyek befolyásolhatják a későbbi revíziók mértékét – tette hozzá a KSH.

Fél évnyi plusz pénzt kaphatnak a rendvédelmi dolgozók Cikk

A Belügyminisztérium megkezdte a hivatásos állományban lévőknek juttatandó "fegyverpénz" kifizetésének kidolgozását és a vonatkozó jogszabályok módosításának előkészítését – közölte a tárca.

Szja-visszatérítés gyerekes családoknak: ekkor lesz rá fedezet Cikk

A számítások szerint mintegy 1,1 millió gyerekes családban 1,5 millió kereső kaphat személyi jövedelemadó visszatérítést 5,5 százalékot meghaladó gazdasági növekedés esetén – mondta Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán, ahol arról is beszélt, szeptember végéig a jelenlegi formájában marad a hitelmoratórium, addig lehet gondolkodni a folytatáson.

Magyar gazdaság: az előzetesnél is jobbak voltak az első negyedévi GDP-adatok Cikk

Felfelé javította az első negyedévi GDP mutatókat kedden kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Magyarországon a bruttó hazai termék volumene 2,1 százalékkal alacsonyabb volt a tavalyi első negyedévinél, ami 0,2 százalékkal kisebb visszaesés az első becslésben jelzettnél.

OECD: gazdasági növekedési előrejelzés Magyarországra Cikk

Javította idei gazdasági növekedési előrejelzését Magyarországra vonatkozóan az OECD a járvány során nyújtott gazdaságvédelmi támogatások és a magas átoltottság pozitív hatásait nyugtázva.

Tízből kilenc vállalatot megrázott a járvány Cikk

A koronavírus-járvány hatására szinte minden vállalatnak újra kellett értékelnie üzleti stratégáját – derül ki az EY 52 országból 2400 döntéshozó megkérdezésével készült globális kutatásából. A vállalatfelvásárlások fellendülése azt mutatja, hogy a vezetők optimisták, és megkezdték a felkészülést a további gazdasági növekedésre. A válaszadók elsősorban technológiai és digitális szolgáltatásaik fejlesztésével próbálják növelni versenyképességüket a piacon.

Növekvő pályán a magyar gazdaság Cikk

Az előző negyedévhez viszonyítva 1,9 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbihoz mérve – a nyers adat szerint – 2,3 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 2 százalékkal csökkent Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idei első negyedévben – közölte ma első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Vírusválság: jól megszenvedte a magyar gazdaság 2020-at Cikk

Az elmúlt évben 5,1 százalékkal elmaradt az előző évitől a GDP volumene, szemben az egy évvel korábbi 4,6 százalékos növekedéssel – közölte ma első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A Monetáris Tanács döntött – a kamat marad Cikk

Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának kilenc tagja arról, hogy 0,60 százalék maradjon az alapkamat – derül ki a január 26-i ülés rövidített jegyzőkönyvéből, amelyet szerdán tett közzé az MNB a honlapján.

Megszólalt Orbán Viktor fő gazdasági tanácsadója a magyarországi kilátásokról Cikk

Elérheti akár a 6 százalékot idén a gazdasági növekedés, jövőre pedig már a 6-7 százalékos dinamika sem zárható ki, ezzel a teljesítménnyel pedig Magyarország háta mögött hagyhatja a szomszédos országokat, újra a régió éllovasa lehet – jelentette ki Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója az InfoRádió Aréna című mai műsorában.

300 éve nem tapasztalt recesszióba taszította a koronavírus Nagy-Britanniát Cikk

Több mint három évszázada nem mért mélységű recessziót okoz a brit gazdaságban a koronavírus-járvány a brit pénzügyminiszter szerint.

Varga Mihály a gazdasági kilátásokról, lehetőségekről, fordulópontról Cikk

A magyar költségvetés és az államháztartás finanszírozása stabil, az ország működőképességének, a járványügyi védekezésnek és a gazdaság újraindításának jövőbeli költségeire akkor is megvan a fedezet, ha jövőre Brüsszelből csak az egyedi szabályok szerint járó agrártámogatási összegek érkeznek – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Világgazdaságnak adott, megjelent interjúban.

Bővül a Pénzügyminisztérium beruházásösztönző programja Cikk

Bővíti a Pénzügyminisztérium a nagyvállalati beruházási támogatást, mivel a koronavírus által okozott gazdasági károk enyhítésében és a gazdaság újraindításában kulcsszerepe van a beruházások ösztönzésének. A magyar vállalkozások könnyített feltételekkel és kibővített körben igényelhetnek támogatást a fejlesztéseikhez, így többen és könnyebben juthatnak beruházási forráshoz – közölte az MTI-vel Varga Mihály pénzügyminiszter.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink