12424 találat a(z) gazdaság-rss cimkére

Cikk

A transzferárazás világában felmerülő kérdésekre a legfontosabb válaszok ritkán rejtőznek a jogszabályokban, sokkal inkább azok értelmezésében keresendők. Mit jelent a gyakorlatban az új rendelet, hol húzódnak a határok, és mire számíthatnak az adózók a következő években? Ritka alkalom, hogy a szakma, a jogalkotó és az adóhatóság ugyanazon témákról ugyanabban a beszélgetésben osztja meg gondolatait.

Cikk

A többlet 907 millió euró volt, az egyenleg 266 millió euróval javult az egy évvel korábbihoz mérten. A kivitel volumene 4,6%-kal, a behozatalé 5,4%-kal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. Az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 1,1%-kal meghaladta a 2026. augusztusit, az importé 1,0%-kal elmaradt attól – írja honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

Horvátországban akár kilencezer eurós (mintegy 3,6 millió forintos) bírsággal is sújthatják azokat a munkáltatókat, amelyek megsértik a bérek átláthatóságára vonatkozó tervezett előírásokat. A készülő törvénymódosítás szerint az álláshirdetésekben kötelező lenne feltüntetni a kezdő fizetést, a dolgozók pedig tájékoztatást kérhetnének a velük azonos vagy egyenértékű munkát végzők átlagkeresetéről – írta csütörtökön a Jutarnji List című horvát napilap, közölte az MTI.

Cikk

Négy büntetőügy, többszáz millió forint értékű illegális e-cigaretta, Bulgáriából szállított cigarettagyártó gépsor, egy komplett, üzemkész, hetvenmilliárdos értékű termeléskapacitásra kialakított zug-dohánygyár – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szakterülete rövid időn belül több, egyenként is volumenes feketepiaci bűncselekményt derített fel, írja honlapján a NAV.

Cikk

Lépcsőzetesen kötelezővé válik az eÁfa: 2027. július 1-jétől a legnagyobb adózóknak, 2028. január 1-jétől pedig – szűk kivétellel – mindenkinek. Megszűnik az áfabevallás nyomtatványon való benyújtásának lehetősége. A kézi nyugták adatait 3 nap helyett 7 napon belül kell jelenteni. A közösségi közlekedési szolgáltatók mentesülnek a nyugtakibocsátás alól. Az új lakások 5%-os áfakulcsa a benyújtott törvényjavaslat szerint véghatáridő nélkül marad, a fordított adózás pedig nem szűnik meg 2026 végén.

Cikk

Jövő augusztusban kell először befizetni az egymilliárd forintot meghaladó vagyonokra kivetett egyszázalékos adót, a vagyonadóról szóló törvényjavaslat szerint. Egy másik, az egyes adózási tárgyú és kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat az úgynevezett exit taxot is bevezetné, amely a vagyonadó elől külföldre menekített vagyont adóztatná meg – tette közzé az MTI.

Cikk

2026 szeptemberében a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken1 közel 1,6 millió vendég 3,8 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,3, a vendégéjszakáké 1,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. 2026. január–szeptemberben a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma 0,7 százalékkal nagyobb, a külföldieké 3,1 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál – írja honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

A korábbi tervezethez képest több ponton módosult a vagyonadóról szóló szabályozás az immár benyújtott törvényjavaslatban. A változások elsősorban a holdingtársaságok meghatározását, a társasági részesedések és az ingatlanok értékelését, a levonható tételek kezelését, valamint az értékelést végző szakértők felelősségét érintik.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tachográfmentesség kérdése

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

NEAK támogatás

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink