Devizapiac – gyengült szerda reggelre a forint Cikk
Gyengült kissé a forint szerda reggelre a főbb devizákkal szemben a kedd délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Gyengült kissé a forint szerda reggelre a főbb devizákkal szemben a kedd délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Háromrészes cikksorozatunk első részében azt jártuk körbe, hogyan lehet biztosan megállapítani, hogy kapcsolt vállalkozási viszonyról van-e szó. Ezt követően a kérdés rendszerint az, hogy a felek milyen árat alkalmazhatnak egymás között. Mostani cikkünkben az erre vonatkozó szabályokat ismertetjük.
Hogyan lehet figyelembe venni egy magánszemély társasági részesedése értékének meghatározásakor a cég hiteltartozását – kérdezte olvasónk. Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
Az adójogszabályok számos, kedvezőbb adózási formára vonatkozó választási lehetőséget biztosítanak az adózók számára, azonban az egyes adózási opciók választásának bejelentése sok esetben jogvesztő határidőhöz kötött. Cikkünkben összegyűjtöttünk néhány fontos, az év végéig még kérelmezhető választási lehetőséget, amelyek bejelentési határidejének elmulasztása az egyes adózási opciók választási lehetőségéről történő lemaradást vonja maga után.
A vagyonosodási vizsgálat során alkalmazott becslés az adóhatósági adómegállapítás egyik legérzékenyebb módszere. Ennek során a NAV a rendelkezésére álló és összegyűjtött adatok alapján arra következtet, hogy az adózó vagyonának gyarapodásához és életvitelének finanszírozásához mekkora jövedelemre lehetett szükség. A módszer tehát nem találgatás: alkalmazásához előbb a NAV-nak kell igazolnia azt, hogy a bevallott, az adómentes vagy a bevallási kötelezettség alá nem eső jövedelmek, valamint a feltárt kiadások és vagyongyarapodás között olyan aránytalanság áll fenn, amely becslést indokol.
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől