266 találat a(z) felszámolás cimkére

Köddé vált iratok – súlyosbító körülmény az adóvizsgálatban Cikk

Adóvizsgálat, költségvetési csalás, felszámolás... Mind mind olyan esemény, amikor felvetődhet a gondolat az ügyvezetőben: szolgáltassak-e iratokat, vagy esetleg tüntessem el? Sokan gondolják úgy, hogy a kellemetlenségeket legegyszerűbben úgy kerülhetik el, ha eltűnnek az iratok…

Több az új cég idén, mint tavaly Cikk

Bár még nincs vége az évnek, a 2015-ös cégalapítási számokat úgy tűnik, sikerül majd felülmúlni 2016-ban – jelezte az Opten.

Ki nem fizetett bér Kérdés

T. Szakértő! Szeretném sürgősen válaszát megkapni a következőkre: egy kft.-,amely nem végzett tevékenységet, a tulajdonos-ügyvezető két alkalommal, amikor nem volt másutt főállású munkaviszonya, be lett jelentve garantált bérminimumra, munkaviszonyba. Ez számfejtve lett és a 08-ason be lett vallva. De bér kifizetés csak az alső három hónapban történt, mivel bevétel nem keletkezett és a befizetett tőkét, valamint tagi kölcsönt addigra a kft. felélte. Ezáltal felhalmozódott két millió forint ki nem fizetett bér és ugyanannyi járulék és adótartozás. A NAV megindította a felszámolást. A felszámolótól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy 0-san kellett volna beadnunk a bevallásokat, mert ha a kifizetés nem történt meg, nem kell járulékokat fizetni. De nem volt semmilyen jogviszonya az ügyvezetőnek,aki egyben tulajdonos is 50 százalékban. Kérem szíves válaszukat, hogy helytelenül jártunk-e el és el kell-e végeznünk az önreviziókat visszamenőleg. Köszönettel:Borosné

Tagi kölcsön rendezése Kérdés

Tisztelt Szakértő! A cégbíróság kényszertörlési eljárást indított egy vállalkozással szemben, mert nem vette át az iratait. A vállalkozásban hátrasorolt kötelezettségek között nyilvántartott tagikölcsön-tartozása van. Hogyan tudná a tartozást rendezni, hogy a felszámolási eljárást elkerülhesse? Milyen adó- és illetékvonzata lenne? Köszönettel:

Megszűnik a munkáltató – mi lesz a munkavállalókkal? Cikk

Egyre gyakrabban hallani arról, hogy adott cég üzemét vagy telephelyét megvásárolja egy másik gazdasági társaság akként, hogy az változatlan feltételek mellett fogja folytatni a korábbi tevékenységet. Ennek a jogügyletnek számos polgári jogi jellegű jogkövetkezményén kívül munkajogi vetülete is van, az átadó munkáltatónál foglalkoztatott munkavállalók sorsát ugyanis rendezi a törvény. Cikkünkben azt is megvizsgáljuk, hogyan juthat hozzá a munkavállaló az őt jogszerűen megillető munkabérhez, ha a munkáltató jogutód nélkül szűnt meg.

Kötelező biztosítás a családi házat építőknek? 200 ezer forintos teher Cikk

Szeptember elején lépett hatályba az építési törvény módosítása, amely a kormány számára lehetővé teszi, hogy rendelettel kötelezze a tervezőket és a kivitelezőket a 300 négyzetméter alatti, egyszerű bejelentéssel érintett családi házak építése esetén felelősségbiztosítás megkötésére.

Sok céget törölnek, lassan javul a helyzet az építőiparban Cikk

Továbbra is magas a cégtörlések száma az építőiparban, de az egy évvel korábbihoz képest kissé javult a helyzet – közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

Magyarországi fióktelep bezárása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy romániai cég magyarországi fióktelepet hozott létre 2012-ben. A fióktelep viszont nem érte el a célját, mivel árbevétele nem volt, csak költségei keletkeztek (alapítási költségek, mint illeték, ügyvédi, postaköltség stb.). A romániai cég szeretné megszüntetni a Magyarországi fióktelepét. Tartozásai nincsennek, de évente a veszteségei fedezetére, illetve a bankszámlavezetés költségeire a romániai cég utalt át kölcsönösszegeket. Kérdésünk ezzel kapcsolatban: 1.) A fióktelep megszüntetését végelszámolással kell elindítani? 2.) Viszont mivel van kölcsöntartozás a romániai anyacég felé, így akkor nem lehet végelszámolást kezdeményezni, hanem az anyacég kezdeményezzen felszámolást? 3.) Van-e valamilyen más megoldás a végelszámoláson és a felszámoláson kívül? Válaszukat előre is köszönöm.

Újabb rekord a cégeltakarításban Cikk

2016 harmadik negyedévében 11 306 céget törölt a cégbíróság, ez minden idők legrosszabb harmadik negyedéve.

Ilyenek az esélyek felszámolásra, ha külföldi a cégtulajdonos Cikk

Napjainkban egyre természetesebb mind a munkavállalók, mind az üzleti élet szereplői körében, hogy nemzetközi érdekeltségű munkáltatóval és partnerekkel dolgoznak. A cégek megbízhatósága azonban óriási szórást mutat a tulajdonosok országának függvényében.

Szövetkezet végelszámolása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Értékesítő szövetkezet vagyunk, viszonylag kis jegyzett tőkével. A saját tőke 100 milliós nagyságrendű, tárgyi eszközben és pénzeszközben meg is van. A jelenlegi tagok közül van, aki 2-3 éve tag, és van, aki már több mint 10 éve. Hogyan lehetne a vagyongyarapodásban való részvételt felszámolás esetén a vagyon kiosztásánál figyelembe venni? Előre is köszönöm válaszukat. Tóthné Győrösi Judit

Mögöttes felelősség – tartozás behajtása az ügyvezetőn Cikk

Ha az adós cég vagyonából nem kapja meg követelését a hitelező, illetve nem teljes mértékben jut hozzá, pert indíthat pénzéért az ügyvezető mögöttes felelősségére alapozva is.

Viharfellegek gyülekeznek, újabb cégtörlési hullám következhet Cikk

Vártnak megfelelő alacsony cégalapítást, de trendhagyó törlési számokat hozott az augusztus. Nem túl biztatóak a jelek év vége fele közeledve.

Felszámolták a gyesen lévő kismama munkahelyét Kérdés

Felszámolták a gyesen lévő kismama munkahelyét, és közben újra gyermeket vár. Ilyenkor milyen juttatások illetik meg, és mi alapján számolják ki azt?

Törölt adószámú adóalany ingatlanértékesítése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Felszámolási eljárás alatt álló társaságoknál elég gyakori a törölt adószám. Sajnos a NAV a felszámolási eljárás időszakára sem állítja vissza az adószámot, mert a felszámoló nem tudja teljesíteni (iratanyag hiány) az esetlegesen elmaradt beszámoló leadását, vagy hiányzó bevallásokat. A felszámolónak a csődtörvényben előírt kötelezettsége, hogy az adós társaság vagyonát értékesítse. Törölt adószám esetén hogyan állítja ki a számlát a felszámoló? (Legtöbb esetben az ingatlanok értékesítése adómentes, de előfordul sok esetben a fordított adós értékesítés is.) Előre is köszönöm válaszát. Tisztelettel: Szalai Lajosné

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Magánszemély adómentes bevétele

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Tagdíj átvállalása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Üzemanyag hatósági/piaci ár könyvelése

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 november
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
hirdetÉs