72 találat a(z) feketelista cimkére

Ön is könnyen gyanús lehet, hogy pénzt mos tisztára, ha erre nem figyel Cikk

Tavaly csaknem tízezer bejelentés érkezett pénzmosás vagy a terrorizmus finanszírozásának gyanúja miatt – derül ki a NAV Pénzmosás Elleni Információs Irodájának éves beszámolójából. A jelzések több mint 80 százaléka bankoktól érkezett, könyvelők és könyvvizsgálók csak 16 alkalommal tettek bejelentést. Cikkünkben összefoglaljuk a figyelmeztető jeleket, amelyek alapján cégek és magánszemélyek is könnyen pénzmosás gyanújába keveredhetnek.

Egyre több cég tartozik nagy összeggel az adóhivatalnak Cikk

Tavaly összesen 3549 cég neve szerepelt azokon a listákon, amelyeket az adóhatóság negyedévente közzétesz az olyan gazdálkodókról, akiknek adótartozása 180 napon keresztül, folyamatosan meghaladja a 100 millió forintot. 2013-hoz képest a tavalyi adat 34 százalékos növekedést jelent. A listán szereplő cégek adótartozása meghaladja az 1138 milliárd forintot – tájékoztat a feketelista.hu.

Itt van a legújabb feketelista a cégekről Cikk

November végéig összesen 9 656 társaság adószámát függesztette fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), 46 százalékkal kevesebbét, mint a múlt év hasonló időszakában volt (17 784) – tette közzé a feketelista.hu.

Itt van a NAV feketelistája a munkáltatókról Cikk

Csaknem 4500 munkáltató szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legújabb feketelistáján, amelyen azok találhatók, akik elmulasztották foglalkoztatottaikat bejelenteni az adóhatóságnak.

Itt a legfrissebb feketelista az adóhatóságtól Cikk

Ismét nyilvánosságra hozta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azoknak az adózóknak a körét, akik nem tettek eleget az adózás rendjéről szóló törvényben Art. 16. § (4) bekezdés a) pontja) foglalt bejelentési kötelezettségüknek. A legfrissebb listán összesen 4472 társaság és egyéni vállalkozás szerepel.

Itt a NAV szégyenlistája Cikk

Friss adatokat jelentetett meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jelentős összegű adóhiánnyal érintett adózókról.

Kényszertörléssel szüntettek meg 30 ezer céget Cikk

Egyre több céget kényszertörléssel vezetnek ki a cégbírók a piacról. Tavaly a különböző eljárásokat követően 33 610 cég szűnt meg, közülük 17 230 társaság kényszertörléssel. Ezt az eljárásformát 2012 augusztusától alkalmazzák a cégbíróságok, azóta – idén márciusig – összesen csaknem 30 000 cég kényszertörlésére került sor – tájékoztatott a feketelista.hu portál.

Vigyázzon, ha ezeknél a cégeknél akar dolgozni! Cikk

Összesen 4446 társaság és egyéni vállalkozó szerepel a NAV legfrissebb, novemberi adatokat tartalmazó feketelistáján, amelyből kiderül, kik mulasztották el munkavállalóikkal kapcsolatos bejelentési kötelezettségüket.

Boldog-boldogtalant feketelistára tettek Cikk

Lázár János offshore feketelistája nagyon életszerűtlenre sikerült: ismert taxitársaságok, sport- és érdekvédelmi szövetségek mellett még az MLSZ edzőcentruma is az átláthatatlan tulajdonlású szervezetek között landolt. Sőt a lista alapján több szakszervezetnek is vallania kellene arról, ki is a tulajdonosa.

Két kisnyugdíjasé az APEH-nek milliárdokkal tartozó cég Cikk

A legnagyobb adótartozást, több mint négy milliárd forintot felhalmozó magyar vállalkozás tulajdonosai a hvg.hu riportereitől tudták meg, hogy van egy cégük - legalábbis ezt állították, amikor a videós stáb felkutatta őket abban a házban, ahol albérletben élnek. Az APEH fekete listájának első helyezettje, a budai székhelyű KLK63 Kft. nyomában jártunk.

Elindult a feketelista.hu Cikk

Közel 400 ezer cég 600 ezer ügyéről tájékoztat a szerda délelőtt elindult www.feketelista.hu honlap, amely 11 nyilvános állami nyilvántartás adatait hozza egy platformra, a cégek adószáma alapján - jelentette be Iklódi András főszerkesztő sajtótájékoztatón Budapesten.

Folyamatosan frissülő APEH-feketelista Cikk

Az adóhatóság folyamatosan nyilvánosságra hozza azoknak az adózóknak az adatait, akik nem tettek eleget bejelentkezési kötelezettségüknek.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Elektronikus számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Családi pótlék / koszovói állampogár

Széles Imre

tb-szakértő

Kapcsolt vállalkozások minősítése

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink