71 találat a(z) egészségügy cimkére

Az egészségügy potyautasait is kiszűri az új járuléktörvény Cikk

Ha az Országgyűlés elfogadja az új társadalombiztosítási törvényt, akkor jövőre – az adminisztrációs terhek jelentős csökkentésén túl – automatikusan kiszűri az egészségügy potyautasait a törvény rendelkezései alapján felálló új rendszer – közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

Fedett páciensekkel próbálják leleplezni a hálapénzt követelőket Romániában Cikk

A bűnszövetkezetbe álnéven beépülő, fedett nyomozók mintájára Romániában „fedett páciensek” segítségével próbálják leleplezni a kórházakban működő hálapénz-maffiát – erősítette meg kedden Sorina Pintea egészségügyi miniszter.

Így látja a pénzügyminiszter a 2020-as költségvetést Cikk

A jövő évi költségvetés egyszerre segíti a bérek, a beruházások növekedését, valamint a közterhek, az adók és az államadósság csökkentését – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Közölte: a költségvetési bevételek megfelelő formában történő csökkentése olyan lehetőségeket nyit meg, amelyekkel a vállalkozások és a munkavállalók is élni tudnak.

A korrupcióellenes és a nyugdíjreformot is fontosnak tartják az ukránok Cikk

Az ukránok többsége szerint jelenleg a korrupcióellenes, az egészségügyi és a nyugdíjreform végrehajtása a legsürgetőbb az országban, a rendvédelmi szervek megújítása és a hivatalnokok átvilágítása mellett – derült ki abból a felmérésből, amelyet az Ilka Kucseriva Alapítvány végzett, és amelynek eredményét szerdán hozta nyilvánosságra.

Már nem az ingatlan a legvonzóbb befektetési célpont Cikk

A jelenlegi árazási szinteken már nem igazán vonzóak az üzleti célú ingatlanok, míg az IT-szektorba és az egészségügybe történő befektetések jól jövedelmezhetnek a közeljövőben – derül ki a KPMG befektetői körben végzett felméréséből.

Júliustól, majd további három alkalommal ismét nő az egészségügyi szakdolgozók bére Cikk

A kormány döntésének megfelelően megkezdődik az egészségügyi szakdolgozók további béremelésének előkészítése – az erről szóló feladatkijelölő kormányhatározat hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben.

Sajátjogú nyugdíjas foglalkoztatása Kérdés

Jövő júliusban kezdődik az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők bérfejlesztése Cikk

Jövő júliusban kezdődik és négy éven keresztül tart majd az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők béremelése – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere péntek reggel az M1-en.

72 százalékos béremelést ígért Kásler Cikk

Az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők, egészségügyben dolgozó nem egészségügyi felsőfokú végzettséggel rendelkezők béremeléséről döntött a kormány – jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön, Budapesten.

Húsz egynapos sebészet létesül, kevesebb lehet a komplikáció Cikk

Nyolcmilliárd forintos összköltséggel egynapos sebészeti ellátóhelyeket alakítanak ki húsz helyszínen az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) projektje keretében – jelentette be Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára ma Székesfehérváron.

Bérfejlesztés és lakhatási segítség a szakdolgozóknak Cikk

Bérfejlesztés nemcsak az orvosoknál valósul majd meg, hanem a szakdolgozóknál is – mondta Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára a Karc FM rádiónak. Rétvári Bence parlamenti államtitkár pedig arról beszélt egy konferencián, hogy a kormány célja az állami és a magánegészségügyi rendszer minél egyértelműbb szétválasztása, ami nem lesz konfliktusmentes – írja a Magyar Idők.

Közhasznú tevékenység Kérdés

Állami vezetők kiemelt egészségügyi ellátásának megszüntetéséről kezdeményeznek népszavazást ellenzéki politikusok Cikk

Benyújtotta a miniszterelnök, a miniszterek és az államtitkárok kiemelt egészségügyi ellátásának megszüntetéséről szóló népszavazási kezdeményezéseit az MSZP és a Párbeszéd szerdán.

Ösztöndíjra pályázhatnak az egészségügyi szakképzésben tanulók Cikk

November 15-éig pályázhatnak az egészségügyi szakképzést adó intézmények nappali tagozatos hallgatói az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által meghirdetett, havi 40 ezer forintos ösztöndíjra – közölte honlapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A Brexit veszélyezteti a brit betegellátást, véli a kórházi ápolók szervezete Cikk

A betegellátás biztonságára és hatékonyságára jelentenek közvetlen veszélyt a brit EU-tagság megszűnésével (Brexit) járó kockázatok, ha ezeket a kormány nem kezeli megfelelően a kilépésig hátralévő időben – áll a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) kórházi ápolószemélyzetének legmagasabb szintű szakmai szervezete által szerdán nyilvánosságra hozott figyelmeztetésben.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Szállásáfa változása

Nagy Norbert

adószakértő

Pénztáros jogviszonya

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Katás bt. + ingatlan-bérbeadás

Szipszer Tamás

adószakértő

2019 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X