76 találat a(z) csökkentés cimkére

Cikk

Előfordulhat, hogy a korábban érvényesített beruházási, illetve más, adóalap-csökkentő kedvezményre utóbb jogosulatlanná válik a vállalkozás. Szankciókkal jár, ha ez az érvényesítéshez képest túl rövid időn belül következik be. A még keményebb pénzügyi retorziók elkerülése érdekében a társaságok jól teszik, ha az „érdemtelenné válást” szerepeltetik bevallásukban.

Cikk

A jövő évi adó- és járuléktörvények tervezete szerint összesen 145 milliárd forint tehercsökkenés valósulhat meg, amelyből 100 milliárddal részesednek a vállalkozók, 45 milliárddal a lakosság - mondta Veres János pénzügyminiszter kedden az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) plenáris ülésén, ahol a munkáltatói és a munkavállalói oldal is élesen bírálta az adómentes természetbeni juttatások 11 százalékos tervezett adóját.

Cikk

Adó- és járulékcsökkentésre szükség van, de azt nem lehet az állam működőképességének a rovására, a szociális és jóléti biztonság kárára megtenni - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Balatonfüreden, az adóhivatali dolgozók országos konferenciáján.

Cikk

Az Európai Bizottság a mai napon javasolta az áfa-irányelv módosítását annak érdekében, hogy a tagállamok rugalmasabban alkalmazhassanak tartós jelleggel csökkentett áfakulcsokat bizonyos szolgáltatások tekintetében. A Bizottság javaslata olyan területekre irányul, ahol megfelelően bizonyított, hogy a csökkentett áfakulcsok alkalmazása nem okoz zavart a belső piac működésében.

Cikk

A mai napon végre célba érhet az MDF sokéves munkája, mivel a parlamenti pártok kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy csökkenteni és egyszerűsíteni kell a haláladót. Az elmúlt hetek tárgyalásai során az is kiderült: a pártoknak más-más elképzelése van az adónem jövőjéről.

Cikk

A magyar adórendszer egyik fő problémája a munkát terhelő adók (járulékok) magas szintje. Sokan ennek tudják be a bejelentés nélkül történő foglalkoztatást, amely sajnos valóban jellemző a magyar gazdaságban, elsősorban – de nem kizárólag – a mikrovállalkozásoknál. Nem kevesen a külföldi működő tőke oly kívánatos beáramlása egyik fő gátjaként is a munkaerő magas közterhét jelölik meg. A gazdaságot nem fehérítené, de mégis mivel járhat a közterhek csökkentése?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gépjármű-költségtérítéshez törzskönyv, forgalmi

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Bt. beltag elhalálozása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink