116 találat a(z) büntetés cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy nagy problémám van. Ebben szeretném a segítségét kérni. Kaptam egy levelet az önkormányzattól (Miskolc), hogy építményadó vonatkozásában 2009-2014 évekre vonatkozóan ellenőrizni fognak. Eddig nem fizettem adót és adóbevallást sem készítettem ez irányban. Mint már kiderítettem, tévesen feltételeztem azt, hogy az ingatlanban elhelyezkedő (egy helyrajzi szám alatt lévő) építményre (garázs) nem vonatkozik, illetve azt sem tudtam jól, hogy 16m2-től vethető ki az adó. Az egyik törvényben úgy olvastam, hogy az adóköteles garázs méret: 2,70/5,00 m, Az én garázsom 5,53/2,66 m. Soha nem üzemelt garázsként, autóm sincs (tudomásom szerint ez nem számít). Állítólag kérhető adómérséklés, fizetési könnyítés, sőt létezik olyan is, hogy adófelfüggesztés. Az utóbbival kapcsolatos törvényt nagy megdöbbenéssel olvastam. Ha jól értem azok a rokkantak vehetik igénybe, akik II. csoportba tartoznak, de csak akkor, ha egyedül élnek vagy aki velük él szintén rokkant. Én 2006-tól gyarapítom a rokkantak szerencsétlen táborát, de a velem élő két nagykorú, bár még tanuló gyermekem közül (hála Istennek) egyik sem rokkant. Jól értem én ezt? A másik döbbenetem az, ha élhetnék is ezzel a lehetőséggel, akkor is minek? A törvényből azt szűrtem le, hogy ha megszűnik ez a státusz akkor is ki kell fizetni az elmaradt adót, késedelmi kamattal együtt. Ha az eljárás előtt adóbevallást nyújtok be önrevízó gyanánt mentesülhetek a büntetés alól? Mihez van joga az ellenőrző hatósági személynek?

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen csaknem 2,2 milliárd forint bírságot szabott ki négy regionális lapkiadóra, miután megállapította, hogy azok felosztották a megyei napilapok piacait.

Cikk

A munkaügyi toplista első ötven „helyezettjének” névsorát olvasva megállapítható, hogy a legsúlyosabban szankcionált munkabiztonsági és munkaügyi vétségeket döntően a vidéki telephellyel rendelkező cégek követik el. Az ötven felsorolt vállalat közül mindössze hét budapesti, és az első tíz közé is csak kettő került. Az is megállapítható, hogy az ötvenből 41 cég kft.-ként működik, ám hét részvénytársaság is felkerült a toplistára. Az viszont külön talány, hogyan került a nagyok közé két betéti társaság is. Köztük a budajenői FEZOSZA Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Bt, amelyneka 4,7 milliós bírsággal, amit külföldiek engedély nélküli foglalkoztatásáért kell fizetnie.

Cikk

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) cáfolta azt - az egyik internetes portálon - néhány nappal ezelőtt megjelent értesülést, miszerint joghézag van a tevékenység piaci értékének 2010-es szabályozásánál. A szaktárca reagálása egybevág Angyal József jogértelmezésével, miszerint a járulékokat idén még a tevékenység piaci értéke után kell megfizetni. Ennek okán az APEH járulékhiányt állapíthat meg annál a cégnél, amely évközben ennél kevesebbet fizetett.

Cikk

Az adóellenőrök az idén május végéig 129 ellenőrzést végeztek, csaknem 165 milliárd forint büntetést szabtak ki, 25 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időben – derül ki az APEH legfrissebb statisztikájából. Legrosszabbul az áfacsalók, a kapcsolt vállalkozások és a vagyonosodási vizsgálatok kiszemeltjei jártak, a revizorok tolla ugyanis náluk fogott a legerősebben.

Cikk

Először feltehetően csak nevetett az a német gyorsbüfé-tulajdonosnő, aki tavaly októberben nyilvánvalóan téves, 2 milliárd euróról (500 milliárd forint) szóló adókivetést kapott a hivataltól - mára azonban kiderült, hogy ennek a summának még az ezredrésze sem tréfa, és a hölgy költséges perre kényszerült.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

1 2 3 4 5 6 7 8

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tőkekivonás ingatlannal

Antretter Erzsébet

adószakértő, adótanácsadási üzletágvezető

Niveus

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink