56 találat a(z) börtön cimkére

Börtönbüntetéssel sújtották az áfacsalókat Cikk

Három és fél év, illetve három év három hónap börtönbüntetéssel sújtotta jogerősen a Szegedi Ítélőtábla egy gabonakereskedelemmel foglalkozó békéscsabai cég vezetőjét és társát, akik több mint 200 millió forint adót nem fizettek be.

Csúszópénz elfogadása miatt dutyiba kerül a volt román külügyminiszter Cikk

Négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték szerdán Adrian Severin volt román külügyminisztert és európai parlamenti képviselőt, aki vállalta, hogy százezer euró csúszópénz ellenében törvénymódosító javaslatokat nyújt be az Európai Parlament szakbizottságaiban.

Fiktív számlákkal csaltak, a NAV már lefoglalt 300 milliót, nyolc évet is kaphatnak Cikk

Költségvetési csalás miatt folytatnak nyomozást a NAV pénzügyi nyomozói egy Fejér megyei székhelyű mezőgazdasági társaságnál: a cégtől és annak vezetőjétől háromszázmillió forint értékű vagyont foglaltak le, mert jogosulatlanul vett fel állami támogatásokat.

Korrupcióért négy évre ítélték a volt elnök testvérét Cikk

Jogerősen négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a konstancai táblabíróság csütörtökön Mircea Basescut, Traian Basescu volt román államfő testvérét, akit befolyással való üzérkedésben találtak vétkesnek.

Az adóhatóság volt elnöke 5 év börtönt kapott adócsalásban való bűnsegédletért Cikk

Adócsalásban való bűnsegédlet miatt öt év börtönbüntetésre ítélték csütörtökön Sorin Blejnart, a román adóhatóság volt elnökét.

Stikában cigarettát gyártottak, drágán fizetnek érte Cikk

Jogerősen három év hat hónap és öt év tíz hónap közötti börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azokat a vádlottakat, akik illegális cigarettagyárat működtettek Szolnokon.

Cigarettacsempész csuklóján kattant a bilincs Cikk

A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói egy bűnismétlő cigarettacsempésztől száz kilogramm vágott dohányt foglaltak le. A fiatal férfit őrizetbe vették, jelenleg előzetes letartóztatásban van.

Megúszhatja az adóelkerülő volt focielnök a büntetés egy részét Cikk

Büntetése felének letöltése után feltételesen szabadlábra helyezik Uli Hoenesst, a Bayern München német labdarúgó egyesület adókerülés miatt elítélt volt elnökét – közölte az augsburgi tartományi bíróság.

Édes bűnök: dutyi lesz a vége Cikk

Négy év börtönbüntetéssel sújtott szerdán a Szegedi Törvényszék egy lajosmizsei férfit, aki egy cukorkereskedelemmel kapcsolatos, több milliárd forintos áfacsalási ügyben vett részt.

A NAV végrehajtóival erőszakoskodott, börtön lett a vége Cikk

A bíróság, hivatalos személy elleni erőszak, valamint közúti veszélyeztetés bűntettében bűnösnek találta azt a budapesti kereskedőt, aki a NAV végrehajtóival szemben erőszakoskodott és ezzel megakadályozta a jogszerű intézkedést. Az ítélet halmazati büntetésként egy év börtönbüntetéssel és két év járművezetéstől való eltiltással szankcionálta az elkövetőt.

Rács mögé teszik az adócsalót Cikk

Jogerősen három és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy kiskunfélegyházi autókereskedőt, aki könyvelését meghamisítva hatszáznál több gépkocsit értékesített úgy, hogy nem fizetett be több mint 300 millió forint adót.

Börtön az illegálisan munkát vállaló bevándorlókra Cikk

Börtönbüntetéssel sújtja a brit kormány a jogcím nélküli bevándorlók illegális munkavállalását, a munkaadók pedig elveszíthetik működési engedélyüket és be is zárathatják üzletüket.

Nem vallották be az áfát, börtönbüntetést kaphatnak Cikk

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Heves Megyei Főügyészség két vállalkozó ellen, írja az egerhirek.hu.

Börtönből szabadult, feltételes szabadlábon lévő személy alkalmazása Kérdés

Tisztelt Adózóna! Börtönben 1,5 évet eltöltött, jelenleg 1,5 évig feltételes szabadlábon lévő személy az általunk könyvelt taxis cégnél fog dolgozni, mint gépkocsivezető. Jár-e neki valamilyen kedvezmény a bejelentése után? Mint gépkocsivezetőnek véleményünk szerint szakképzettnek kell lennie. Előre is köszönöm szíves válaszukat. Üdvözlettel, Kálmán Csaba.

Börtönben pénztárgép Kérdés

Tisztelt Szakértő! Speciális esetünkben cégünk börtönben üzemeltet büfét. A rabok vásárlás esetén a börtön által kiadott azonosító kártyával fizetnek. Tényleges pénzmozgás nincs, a börtön felé kiétkezési ciklusonként (havonta kétszer 5 nap) állítunk ki erről folyamatos teljesítésű, átutalásos számlát, amit ők bankunkba utalnak. Kérdésem, hogy mit kell könyvelnünk, mikor lesz áfakötelezettségünk? Kötelező pénztárgép ebben az esetben? A NAV nem ad egyértelmű választ. köszönöm

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Temetési segély

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Nyílt végű lízing áfa, számvitel

Nagy Norbert

adószakértő

Számlázás borravaló esetén

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink