385 találat a(z) béremelés cimkére

Cikk

Munkavállalói oldalról sokféle kérdés megfordul az ember fejében, mikor gyermekvállalás után a munkába való visszatérést tervezi. Egyáltalán vissza kell-e vennie a munkáltatónak a munkavállalót? Milyen bért kap majd a dolgozó, miután lehet, hogy több évig nem dolgozott? Tud-e részmunkaidőben dolgozni, hogy ér majd délután időben a bölcsődébe, óvodába a gyermekért? Egyéni élethelyzetektől is függ, hogy mi a fontos számunkra, milyen lehetőségeink vannak a munkahelyünkön. Cikkünk első részében azt a három legjellemzőbb kérdést járjuk körbe, amikor a munkáltató visszavárja a munka törvénykönyve szerint foglalkoztatott munkavállalót.

Cikk

Múlt év decemberében 9,7 százalékkal volt több a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó és kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkeresete az egy évvel korábbihoz képest. Az átlagos bruttó kereset 492 800, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 504 700 forint, a nettó 327 700 forint volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

A vasutasok 10 százalékos bérfejlesztésről állapodtak meg tavaly. 43 ezren, vagyis a dolgozók többsége most ennél is többet kap, legalább havi bruttó 40 ezer forinttal magasabb összegre számíthat, mint egy évvel korábban. Erről alig néhány hete egyeztek meg, hogy oldják a bérfeszültséget, amely az idei 19,5 százalékos minimálbér-emelés miatt alakult ki – közölte az RTL Híradó vasárnap

Cikk

Több mint 18 ezer munkavállaló bére emelkedik jelentősen a Volánbusznál; az alanyi jogon járó, 10 százalékos alapbéremelésen túl további bérnövekedési intézkedések is életbe lépnek – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel, miután a kollektív szerződés megkötésére jogosult Közúti Közlekedési Szakszervezettel aláírták a megállapodást az idei bérfejlesztéséről.

Cikk

2021 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 482 400, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 320 800 forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó keresetek a vállalkozások körében 8,8, a költségvetésben – az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben – ezt meghaladóan, 11,1 százalékkal nőttek. 2021. január–novemberben a bruttó átlagkereset 433 800, a nettó átlagkereset 288 500 forintot ért el, mindkettő 8,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

Az állami, alapítványi és egyházi felsőoktatási intézmények ötvenezer dolgozójának keresete két ütemben, tavaly és idén összesen több mint harminc százalékkal nő – idézte a felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkárát az Innovációs és Technológiai minisztérium (ITM) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azzal összefüggésben, hogy januártól újabb 15 százalékos béremelés történik az egyetemeken.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

E-pénztárgép használata

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Támogatás arányosítása

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink