477 találat a(z) adómentes juttatás cimkére

Kérdés

Egyik könyvelt cégünk munkavállalója 2017-től munkáltatói támogatásban részesült lakáshitel-törlesztéséhez. 2017-2018-ban közel 1 millió forintot fizetett a cég a dolgozó hiteltörlesztésére. Mivel ennek a cafeteriaelemnek az adómentessége megszűnik jövőre, felmerült a hitel végtörlesztésének gondolata. Mi lehet az adómentes végtörlesztés plafonja: 2 millió forint, mert csak 2 évig volt cafeteriaelem, vagy 400 ezer forint, mert a tárgyévi normál törlesztés már körülbelül 600 ezer forint lesz, vagy az 5 millió forint, maximum a vételár 30 százaléka, mivel az előző 3 évben nem volt ilyen juttatás? Tisztelettel várom válaszát! Amberg Éva Márta

Kérdés

Mint ismeretes, 2019-ben megszűnik a cafeteriaelemek közül a lakáscélú támogatás adómentessége. Ebben az évben a munkáltató egy összegben kifizetheti-e az 5 millió forintig (esetemben 2,4 millió forint) különbözetet, vagy évente csak 1 millió forint lehet a támogatás?

Cikk

Egy nemzetközi és belföldi fuvarozással foglalkozó cég minden tehergépkocsija 3,5 tonnát meghaladó. Hogyan kell kiszámolniuk az üzemanyag-megtakarítást a gépkocsivezetőknek (melyik két üzemanyag-fogyasztást kell összehasonlítaniuk), és azt milyen bizonylattal kell alátámasztaniuk? – kérdezte olvasónk. Juhász Tibor okleveles adószakértőnk válaszolt.

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Az adómentes munkáltatói lakástámogatással kapcsolatban az alábbi, részletező kérdéseket szeretnénk feltenni: 1.) Ugyanazon cégtől ugyanaz a munkavállaló kaphat-e 1 éven belül másik, egyébként a feltételeknek megfelelő lakásra támogatást? A korábban a támogatás segítségével megvett lakást már értékesítette, és másik lakást szeretne venni. Van-e valamilyen korlátja, adóvonzata a fenti megoldásnak? 2.) Az a munkavállaló, aki már kapott adómentes munkáltatói lakáscélú támogatást korábban (2017-ben), másik cégben, egy másik lakás vétele esetén kaphat-e ismét – 2018-ban – adómentesen támogatást? Ha igen, figyelembe kell-e venni a 4 éven belüli 5 millió forintos korlátot? Tisztelettel: Ecker Dániel

Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2018.04.14. válaszukban, mely kérdés címe: Szemüveg elszámolása volt (https://adozona.hu/kerdesek/2018_4_13_Szemuveg_elszamolasa_rja), a következő szakaszban írottakra szeretnék rákérdezni, mert amit Ön most írt, és amit az említett kérdésre válaszoltak, eltér egymástól, mégpedig jelentősen. Az akkori válasz ezen részét kérem, hogy magyarázza meg, hogy mire is kell alkalmazni: – A fenti előírásoknak megfelelő képernyős védőszemüveg is adómentes juttatás. Amennyiben azonban a képernyő előtt munkát végző személy egyébként is szemüveget hord, úgy a szemüveg ára nem számolható el védőszemüvegként adómentesen, csak egyes meghatározott juttatásként. A másik kérdésem pedig változatlanul az, hogy milyen igazolás alapján számolható el adómentes juttatásként, és mikor nem számolható el adómentes juttatásként, hanem egyes meghatározott juttatásként? Miután a munkavállalót panasz esetén a munkáltató utalja be üzemorvoshoz, úgy gondolom, hogy az üzemorvosi alkalmassági vizsgálatról hozott igazolás nem elegendő a képernyő előtti munkavégzéshez szükséges szemüveg elszámolásához. Vagy ez az igazolás is elegendő lehet? Segítségét megköszönve.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Munkavállalónk közigazgatási határon kívüli lakóhelyéről saját gépjárművel utazna a legközelebbi településig, ahonnan busszal tudna bejutni a munkahelyre. Így a lakóhelye és a legközelebbi buszmegálló között utazási költségtérítést, a buszra pedig bérletet igényelne. A kérdésem, hogy ilyen formában adható-e adómentesen az utazási költségtérítés és a bérlettérítés?

Kérdés

Egy kft. kizárólag az alábbi adómentes juttatásokat szeretné biztosítani munkavállalói részére: – sportrendezvényre szóló belépő (korlátozás nélkül), – kulturális belépő (évi 50 000 Ft-ig), – óvodai, bölcsődei szolgáltatás. Kérdéseim: – ezen juttatások biztosításának feltétele-e, hogy a kft. rendelkezzen ún. cafeteria-szabályzattal, – adhatók-e ezen juttatások 2 órás részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalónak is, – adhatók-e ezen juttatások a kft. ügyvezetőjének, – adhatók-e ezen juttatások a kft. által egyszerűsített foglalkoztatással sokszor foglalkoztatott személynek? Előre is köszönöm válaszát.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. a dolgozóját szeretné egy futóversenyre benevezni "csapatépítési" tréning keretében. A nevezési díjat a kft. fizeti. Az így kifizetett nevezési díj megfelel-e a sporteseményre szóló adómentes juttatásnak, vagy természetbeni juttatásként adókötelezettsége keletkezik a társaságnak? Köszönettel: Juhász Kati

Kérdés

Egy kft. a dolgozóinak "ép testben ép lélek" alapon jógaoktatást és uszodai bérletet biztosít. A számla természetesen a cég nevére van kiállítva, de az áfát nem igénylik vissza. Elszámolhatók ezek a költségek? Lehet ez adómentes juttatás úgy, hogy a cégnek nem kell utána megfizetni az adót és a járulékot? Köszönettel várom válaszukat.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretném kérni a véleményét, hogy a bűvészelőadás kulturális rendezvénynek minősül-e, és így adómentes juttatásként adható-e az erre a programra vásárolt jegy? Válaszát előre is köszönöm!

Kérdés

A társaság szálláshely besorolású ingatlannal rendelkezik. Ebben távoli lakhellyel rendelkező dolgozóinknak biztosítunk tartósan lakhatást. Az albérleti hozzájárulás havi piaci értékének 60 ezer forint/fő/hó összeget állapítottunk meg. A főkönyvi könyvelésben. szeretnénk kimutatni ezen értékeket, melynek számviteli elszámolásához kérünk segítséget. Vagy csak könyvelésen kívüli nyilvántartással, számítással igazoljuk a dolgozók lakhatása miatt az adómentességet? Például lehetséges-e a 2. számlaosztályban nyilvántartásba venni az 58 Saját teljesítménnyel szemben? Ezt követően kivezetnénk T55 Személyi költségek K 225 vagy 26? A felmerült rezsiköltségek, karbantartási költségek áfáját véleményünk szerint levonhatjuk, mivel szálláshely besorolású az ingatlan, és kizárólag a vállalkozás érdekében kerül használatba. Kérjük, ezt is legyen szíves véleményezni. Együtt gondolkodásukat előre is köszönjük. Négyökrüné

Kérdés

Érdeklődöm, hogy 2018-tól valóban maradt-e az önkéntes nyugdíjbiztosításra a munkáltató által befizett összeg adómentessége? A biztosító dolgozójától kaptam azt az információt, hogy ez adómentes maradt.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Be nem fizetett jegyzett tőke

dr. Tuczai Dóra

LL.M. (Berlin) ügyvéd

budlegal Ügyvédi Társulás tagja

40 év alatti anyák szja-mentessége

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Ingatlan-bérbeadás egyéni vállalkozó

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 január
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink