787 találat a(z) adókedvezmény cimkére

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Egyik ügyfelünknél felmerült az első házasok adókedvezménye, viszont ők nem házasok, hanem bejegyzett élettársi kapcsolatuk van 2016. január óta. Számomra nem egyértelmű a törvény és a rendeletek, mert gyakorlatilag az én olvasatomban ugyanazok a jogok illetik meg őket, mint a házasokat, két kivétellel: gyermek-örökbefogadás és a név felvétele. S több helyen is azt olvastam hogy egyéb más esetekben a házasokra vonatkozó szabályok az irányadók. Akkor ezek szerint az első házasok adókedvezménye is jár nekik? Előre is köszönöm szíves válaszukat. Üdvözlettel, Kálmán Csaba.

Cikk

Az elmúlt évben több ponton, és több ízben módosították különböző törvények a helyi adókról szóló törvényt. Egységes szerkezetbe foglalt rendelkezései nem csak 2016-ra, de már 2017-re is tartalmaznak előírásokat. Nem minden javaslat került át a törvénybe, amelyek idő előtt napvilágot láttak, s így a köztudatba bekerülhettek; cikkünkben összefoglaljuk az elfogadott változásokat.

Kérdés

A taotörvény 22/A § (4) c) pontját hogyan kell értelmezni egy nemzetközi fuvarozással foglalkozó vállalkozás kamionvásárláshoz felvett beruházási hitel kamatával kapcsolatban? A hitel felvétele 2014. évben történt. Kérdés: melyik támogatási kategóriában lehet figyelembe venni: de minimis kis- és közép vállalkozásoknak nyújtott támogatásnak? Azaz e hitel után fizetett kamat alapján jogosult-e a vállalkozás erre az adókedvezményre?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Köszönöm gyors válaszát kérdésemre. Még azt szeretném kérdezni, hogy ha 2014-re önrevízióval rendezem a fel nem használható adókedvezményt társasági adónál, akkor a fel nem használt, önrevízióval rendezett támogatás a következő adóévben, azaz 2015-ben felhasználható-e? Hiszen ekkor már teljesül az adóévet követő 90 nap.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Önkéntes nyugdíjpénztári tagként, az egyéni befizetéseimre, a kapott támogatásokra és adományokra, valamint a munkáltatói hozzájárulás adóköteles része után 20 százalék adókedvezményt vehetek igénybe, összesen 150 ezer forint mértékig. A munkáltatói hozzájárulás adóköteles része utáni kedvezmény érdekelne, hogy ez valóban így van-e. És, hogy erről milyen igazolást kell szereznem? Válaszát előre is köszönöm szépen!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A következő kérdésre kérem a válaszát. Egy kft. a 2014. évi társaságiadó-bevallását szeretné önellenőrizni, mert a beszámolókészítést követően vette észre, hogy a tőzsdei ügyleteiből származó árfolyamnyereséget nem megfelelő összegben számolta el. az adott évre. Így társaságiadó-többletfizetési adókülönbözet keletkezett. A 2014. évre vonatkozóan benyújtott eredeti társaságiadó-bevallásban szerepeltette az előadóművészeti támogatás kapcsán a 2014. évi bevallási adatokból számított adókedvezmény-maximumot. Mivel az önellenőrzési adatok alapján magasabb lett a felhasználható felső adókedvezmény-korlát, és még maradt is felhasználható előadóművészeti támogatási összeg keret, így a társaságiadó-önellenőrzésben megnövelné a felhasznált adókedvezmény összegét. Kérdés, hogy megteheti ezt a kft. az önellenőrzésben? Köszönettel-

Cikk

Aki munkabér, megbízási díj, személyes közreműködési díj, vállalkozói kivét, bérbeadásból származó jövedelem, vagy egyéb, az összevont adóalapba tartozó jövedelem után személyi jövedelemadót fizet, ha még december végéig nyugdíjbiztosítási szerződést köt saját maga, hozzátartozója, vagy akár a kebelbarátja javára, a biztosított személy majdani nyugdíját nem csak a biztosítónál elhelyezett megtakarítással, hanem már a 2015. évi megfizetett adójából érvényesíthető kiutalás összegével és mindezek hozamaival is kiegészítheti.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszerűsített végelszámolás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Harmadik országbeli import, EU-s számla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Jóváíró vagy helyesbítő számla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink