787 találat a(z) adókedvezmény cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozásunk évről évre hajt végre nagyobb beruházásokat, fejlesztéseket. Éves árbevételünk kb. 60 millió forint, és évente 5-15 millió forintot tesznek ki a fejlesztések, beruházások, amelyek után kedvezményeket tudnánk igénybe venni adóalap-csökkentés céljából, azonban ezen lehetőségek rendszere nem tisztázott számunkra, ebben kérnénk a segítségét! Kérdésem az lenne, milyen adóalap-csökkentő kedvezmények vannak, milyen feltételekkel, illetve, hogy a kisvállalkozói kedvezmény hogyan kombinálható az egyéb kedvezményekkel? Használt és új beszerzések esetén van-e különbség a kedvezmények között? Csak üzembe helyezett beruházásokra vehetők igénybe a kedvezmények? Értem ez alatt, ha egy beruházás áthúzódik a következő évre, akkor mely évben tudok kedvezményt érvényesíteni utána? Vagy el lehet előre különíteni, mint a társas vállalkozóknál? Van-e összeghatár? Van-e megkötés, hogy valamely beruházásra nem vehető igénybe adott kedvezmény? Például tehergépkocsi (nem fuvarozó cég vagyunk). Ha jól értelmeztük, akkor valóban a kedvezmények érvényesítése után, még az értékcsökkenés is elszámolható? Gondolom nem egyösszegben, hanem a leírási kulcsok alapján. Elnézést, ha túl sok kérdés, csak szeretnénk világosan látni, hisz lehet, hogy eddig nagyon sok kedvezményt nem tudtunk kiaknázni az ismeretek hiányában. Válaszát előre is köszönöm!

Kérdés

Ügyfelem a nők 40 éves nyugdíjával 2016 augusztusában mehet nyugdíjba. Az idei évben egyszeri esetben fizetne be nyugdíjbiztosítási szerződésre 600 ezer forintot, mely összegre adókedvezményt kíván igénybe venni. Ezt az egyszeri befizetést nyugdíjba vonulásakor a biztosítótól fel kívánja venni járadékszolgáltatásként. Kérdésünk, hogy jár-e az adókedvezmény, mivel nem telik el 10 év a szerződés létrejöttétől? Köszönettel: Gergelics Aranka

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A NAV közleménye szerint (Kis és középvállalkozások beruházásai kapcsán igénybe vehető egyes kedvezmények az uniós szabályozásra is figyelemmel) az áruszállítók (akik nem postai, vagy futárszolgálati tevékenységet végeznek) is igénybe vehetnek adóalap-kedvezményt. Nem „de minimis”-t, hanem az általános csoportmentességi rendelet szerintit a 17. cikk alapján. 1. Kérdezni szeretném, mikortól alkalmazható ez a kedvezmény? 2. A hivatkozott tájékoztatóban szereplő 1-es példát nem teljesen értem. Az én vállalkozóm 10 millió forintot ruházott be teherszállító járműre. Mennyi adóalap-kedvezményt érvényesíthet? Köszönöm válaszát!

Kérdés

Jogosan követel-e tőlem a régi munkáltatóm egy ügyvédi irodán keresztül egy 2006-ra vonatkozó németországi adóbevallás során, szerintük általam jogtalanul érvényesített családi adókedvezményt? Jelzem az adóbevallást az általuk kiadott iratok alapján nyújtottam be. A német adóhatóság akkor le is zárta az adóbevallásom, rendben, törvényesen.

Cikk

Több pénzügyi törvényt, így a tőkepiaci törvényt, a biztosítási jogszabályt és a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt is módosítja a nemzetgazdasági miniszter hétfői, az Országgyűlésnek beterjesztett törvényjavaslata.

Kérdés

Ügyfelünk egyéni vállalkozó, 1956.05.03-án született férfi. 2014.12.20. napjától rokkantsági ellátásban részesül. Egészségi állapotának mértéke: 59 százalék, minősítése B2. Ezen paraméterek alapján amennyiben tovább működteti az egyéni vállalkozását, alkalmazott nélkül saját maga dolgozik, milyen járulékfizetési kötelezettségei vannak, és kapcsolódik-e hozzá valamilyen adókedvezmény? Várom megtisztelő válaszukat. Köszönettel Credit-Profit Kft. mint könyvelőiroda.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. a 2014. évi társasági adójából az alkalmazotti létszám növekményére tekintettel igénybe vette a társaságiadó-kedvezményt. A 2015-ös évben viszont sajnos le kellett építeni az alkalmazotti létszámot, így a statisztikai létszám csökkenni fog az előző évhez képest. Ebben az esetben vissza kell fizetni ezt az adókedvezményt? Van rá jogszabály, hogy ezt a növekményt fenn is kell tartania? Köszönöm a választ!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Külföldi cég Magyarországon leányvállalatot hozna létre. Vannak-e erre vonatkozóan adókedvezmények? Válaszát előre is köszönöm.

Cikk

Jelentős összegű adót takaríthatnak meg a vállalkozások, ha tisztában vannak azzal, hogy a társaságiadó-törvény számos esetben kapcsol adóalap-csökkentő tételt az immateriális jószágokhoz. Cikkünkben sorra vesszük az igénybe vehető kedvezményeket, és azt, hogy milyen megkötésekkel kell tisztában lenniük az adózóknak.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszerűsített végelszámolás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Harmadik országbeli import, EU-s számla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Jóváíró vagy helyesbítő számla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink