182 találat a(z) adóhivatal cimkére

Cikk

A NAV korábbi elnökének a megbízatása a kormányváltással automatikusan megszűnt. Azóta az elnöki feladat- és hatásköröket az adószakmai feladatokért felelős elnökhelyettes látja el. Alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban. Kinevezése után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke Tamásné Czinege Csilla lesz, aki a kormányváltás óta már gyakorolta az elnöki jogkört. A NAV adószakmai elnökhelyettesének pedig Czöndör Szabolcsot javaslom – derül ki a Pénzügyminisztérium sajtóközleményéből.

Cikk

Május 31-éig letétbe kell helyezni a számviteli beszámolót, és elektronikusan közzé is kell tenni az Igazságügyi Minisztérium honlapjáról elérhető Online Beszámoló és Űrlapkitöltő Rendszerben (OBR). A beszámoló elmulasztásával az adószám is elveszhet – figyelmeztet közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A társaságiadó-, illetve a kivabevallást június 1-jéig kell megküldeni, ami egyben az adófizetési határidő.

Cikk

Minden idők legjelentősebb jövedéki bűncselekményét, illegális cigarettagyártó-hálózatát leplezték le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói több hónapos felderítést követően – közölte Szűcs Gábor, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatóságának főigazgató-helyettese sajtótájékoztatón kedden Budapesten, közölte az MTI.

Cikk

„Az adóhivatal manapság a mágia határait súroló és mentalistákat megszégyenítő módon tudja, hogy kit érdemes ellenőriznie, és egyre biztosabb kézzel választja ki azokat az adózókat, ahol van értelme a vizsgálatnak, és ténylegesen valamilyen hibát, eltérést, ne adj, isten, csalást fog találni.” – figyelmeztetett Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója. Az egyre javuló találati arányt valójában a digitalizáció és az általunk átadott adatok teszik lehetővé, melyre célzott kiválasztási rendszerek és az egyedi kockázatelemzési eljárások épülnek. Idén a hatóság új eljárások bevezetésével és a már használt eljárások kiterjesztésével szeretné az adatokat megtisztítani, hogy még pontosabban célozhasson – derül ki a LeitnerLeitner sajtóközleményéből.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gyesen lévő kezdő vállalkozó táppénzigénylése + csed + gyed

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Egyéni vállalkozás gyes mellett

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Apai gyed igénylése munkaviszony megszűntetése, majd új munkaviszony létesítése esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink