2289 találat a(z) adó cimkére

Cikk

Pénteken befejeződik a tanév, és ismét sok tízezernyi diák igyekszik zsebpénzét valamilyen nyári munkával kiegészíteni. A munka jellegétől és időtartamától függően igen sokféle foglalkoztatási lehetőséggel élhetnek a cégek, melyekre igen eltérő jogszabályi előírások vonatkoznak. A BDO Magyarország e foglalkoztatási lehetőségekhez kapcsolódó főbb tudnivalókat foglalja össze.

Cikk

A kis- és középvállalkozások (kkv) fejlődését elősegítő adópolitika fontosságát hangsúlyozta Pankucsi Zoltán pénteken, az Adózás Európában címmel megrendezett VIII. Nemzetközi Adókonferencián, ahol elmondta, hogy a foglalkoztatást és a beruházást ösztönző elemek bővítése mellett folyamatosan törekedni kell az adó- és az adminisztrációs terhek csökkentésére.

Cikk

Az Európai Bizottság ma délután tette közzé az EU-tagállamokra vonatkozó 2014. évi országspecifikus ajánlásait. Hasonlóan az előző évekhez, az ajánlásokban megfogalmazott célok – úgy, mint a pénzügyi egyensúly fenntartása, a növekedés dinamizálása és a foglalkoztatás bővítése – egybevágnak a kormány törekvéseivel, szögezi le a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye.

Cikk

Közzétette hétfőn az uniós tagállamok számára készített úgynevezett országspecifikus gazdaságpolitikai ajánlásokat az Európai Bizottság. A Magyarország számára készített javaslatok között első helyen az államadósság további csökkentése szerepel, második a hitelezés elősegítése, a harmadik pedig a cégek adórendszerének egyszerűsítése.

Cikk

Tavaly a kormány lemondott a hazai médiapiac megadóztatásáról, hétfőn azonban a Fidesz-KDNP újra napirendre tűzi a reklámadót – tudta meg az atv.hu. A reklámadóval a kereskedelmi tévéket, a napi- és hetilapokat, a az internetes portálokat, a szabadtéri reklámhordozókat és a járműreklámokat sújtanák.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaszi ellenőrzés-sorozatán a vizsgálatok 28 százalékánál tártak fel szabálytalanságot a Nyugat-Dunántúlon, a mulasztási bírság összege várhatóan megközelíti a 20 millió forintot - közölte a NAV regionális igazgatóságának sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Cikk

Az elmúlt egy év alatt 8,6 százalékkal nőtt a vállalkozások és magánszemélyek adótartozása, és elérte a 2160 milliárd forintot. Az adósok száma 3,4 százalékkal haladja meg a tavalyit – tájékoztat a feketelista.hu portál.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Díjbekérő – előlegszámla

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Foglalkozási rehabilitációs szolgáltatások áfamentesek-e?

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

24/48 munkaidőkeret – munkaszüneti nap

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink