2289 találat a(z) adó cimkére

Cikk

Ötvenezer oldalas iratanyaggal zárult annak a győrújbaráti takarítócégnek a büntetőügye, amely a gyanú szerint másfélmilliárd forint adót csalt el. A NAV győri pénzügyi nyomozói vádemelést javasolnak a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek – olvasható a NAV honlapján.

Cikk

Az osztrák kormánykoalíció bemutatta az új adóreformot Ausztriában pénteken, az ötmilliárd eurós (mintegy 1550 milliárd forint) volumenű intézkedéscsomagot az osztrák kancellár a második köztársaság legnagyobb adóreformjának nevezte.

Cikk

Magát adóellenőrnek kiadva csapta be a piaci árusokat egy férfi, üzletszerűen elkövetett csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat ellene az ügyészség – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Cikk

Tavaly összesen 3549 cég neve szerepelt azokon a listákon, amelyeket az adóhatóság negyedévente közzétesz az olyan gazdálkodókról, akiknek adótartozása 180 napon keresztül, folyamatosan meghaladja a 100 millió forintot. 2013-hoz képest a tavalyi adat 34 százalékos növekedést jelent. A listán szereplő cégek adótartozása meghaladja az 1138 milliárd forintot – tájékoztat a feketelista.hu.

Cikk

Továbbra is elsősorban az áfára összpontosít a NAV – derül ki az adóhatóság ma nyilvánosságra hozott 2015. évi ellenőrzési irányelveiből. A tájékoztató felsorolja azokat a tevékenységeket is, amelyek folytatása esetén az adózók nagy valószínűséggel adórevizori látogatásra számíthatnak.

Cikk

A luxemburgi adókönnyítések után az Európai Bizottság most azt a belga gyakorlatot vette célba, amely lehetővé teszi a multinacionális cégcsoportokhoz tartozó vállalatok társasági adójának jelentős mértékű csökkentését. Margrethe Vestager versenyjogi biztos szerint aggályos, hogy a különálló és a helyi, belga cégek nem részesülhetnek ugyanebből a kedvezményből.

Kérdés

Tisztelt Adózóna! "Külföldről hoz autót? Ezekre az adószabályokra figyeljen!" Előfizetett ügyfélként - belépve - nem tudom elérni a teljes tartalmat. Lehetséges ez? Kérdés: az Önök szerverénél, vagy az én gépemen van a baj? NEKEM EZ A CIKK TELJES TERJEDELEMBEN ÉS NAGYON KELL!!! Mellékeltem volna a részleteket ha tudom. Tisztelettel: Vida Mihály Brill Kft. fők. --

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi két témában szeretnék választ kapni: 1./ Cafetéria keretösszeg: Társaságunknak cafetéria rendszert működtet, ami alapján a dolgozóknak éves keretösszegük van. Egyik munkavállalónknak az éves keretösszege 96 ezer forint (nettó összeg, minden utána fizetendő adót és járulékot a munkáltató fizet meg), melyet a munkavállaló havi 8000 forint Erzsébet utalványban rendel. Az lenne a kérdésem, ha a munkavállaló 2015.02.15-én kilép, akkor szerintem a következő képpen alakul a cafeteria juttatása: Január hónap 8000 forint, a rá jutó járulékot (35,7%) munkáltató megfizeti. Február hónapra 4000 forint juttatás járna. Ez után járó járulékot (35,7 ) munkáltató megfizeti. Az lenne a kérdésem, ha a munkáltató a dolgozónak az egész hónapra járó 8000 forint Erzsébet utalványt (juttatást) megadja, akkor hogyan alakul az utána fizetendő járulék? A 4000 forint után 35,7%, és a másik 4000 forint után 51,17% adó, vagy mivel nem érjük el a 200 ezer forint éves keretösszeg arányos részét, így a fennmaradó 4000 forint után is elég megfizetni a 35,7% adót? 2./ Januárban belépő munkavállaló: 2015.01.07-én új munkavállaló lépett be társaságunkhoz. Az lenne a kérdésem, hogy mivel a 01.02. nap munkaszüneti nap ami át lett helyezve 01.10-ére, az új belépő dolgozónak a 01.10. nap az munkanap vagy szabadnapnak minősül? Szíves válaszukat várom mindkét témában. Köszönettel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Díjbekérő – előlegszámla

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Foglalkozási rehabilitációs szolgáltatások áfamentesek-e?

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

24/48 munkaidőkeret – munkaszüneti nap

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink