2289 találat a(z) adó cimkére

Cikk

Újabb adó-megállapodás ügyében kezdett vizsgálódni az Európai Bizottság, gyanúja szerint ugyanis az Amazonnak is jelentős adóelőnyt biztosított Luxemburg. Ha beigazolódnak a feltételezések, becslések szerint több százmillió euró adót kell majd visszamenőlegesen is megfizetni a cégóriásnak. A Bizottság tavaly év végi döntése alapján minden tagállamtól információkat kér be az idén az adó-megállapodásokkal kapcsolatban, hogy a hasonló eseteket kiszűrje. Emellett új jogszabályokat is alkotna, hogy a tagállamok adóhatóságai automatikus információcserével tudják ellenőrizni a más országokban kötött adó-megállapodásokat.

Cikk

Sajnos évek óta bevett törvényhozási gyakorlat Magyarországon, hogy az adózókat az adóév kezdete előtti utolsó pillanatig bizonytalanságban hagyják abban, mire is kell figyelniük, milyen új, illetve megmaradt szabályokhoz kell igazodniuk az új esztendőben. Nem volt ez másként 2014 decemberében sem.

Cikk

Az adózó hajlamos gyanút fogni, ha az adó és járuléktörvények indoklásában azzal a szófordulattal találkozik, hogy a módosítás csak technikai jellegű. Valóban pusztán formális, más jogszabály korábbi változásait lekövető, vagy esetleg érdemi következményekkel járó módosításról van szó? Szétszálaztuk az adócsomag néhány technikai módosítását.

Cikk

Az LMP hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz a parlagfű irtására szánt adományok "elherdálása" miatt - közölte az ellenzéki párt két országgyűlési képviselője, Sallai R. Benedek és Lengyel Szilvia csütörtökön az MTI-vel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Díjbekérő – előlegszámla

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Foglalkozási rehabilitációs szolgáltatások áfamentesek-e?

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

24/48 munkaidőkeret – munkaszüneti nap

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink