2211 találat a(z) adó cimkére
Hogy adózik a kiküldetésben szerzett jövedelem?
Cikk
Kiküldetés vagy külszolgálat? Melyik hogyan adózik, milyen jövedelemkategóriába tartozik, mit lehet elszámolni? Többek között ezekre a kérdésekre ad választ az alábbi összeállítás.
Elfogtak egy toplistás szabolcsi adócsalót
Cikk
Elfogott egy toplistás, kiemelten keresett adócsalót a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság célkörözési csoportja - közölte a szervezet bűnügyi igazgatója.
Július 12-ig kell eva-előleget befizetni
Cikk
Az egyszerűsített vállalkozói körbe (eva) tartozóknak július 12-ig kell átutalniuk a második negyedév utáni adóelőleget, bruttó bevételük 25 százalékát.
A vagyonosodási vizsgálattól 21 ezren ijedtek meg
Cikk
A feketegazdaság fehérítése érdekében tett intézkedések következtében feltárt adókülönbözet 2007 első félévében 101 milliárd forint volt, szemben a 2006. év egészében feltárt 90 milliárd forinttal - közölte kedden a Pénzügyminisztérium (PM) a kormány részére készített, a feketegazdaság visszaszorításáról szóló jelentésének keretében.
Mit lehet tudni eddig az ingatlanadóról?
Cikk
Az adóreformmal kapcsolatos koalíciós megállapodás után elindultak a találgatások, milyen lesz az ingatlanadó. Az igazi elképzelésről szokás szerint nagyon keveset lehet tudni, így kritikát – szakértők szerint is – korai lenne még megfogalmazni. Összeszedtük az eddigi véleményeket és javaslatokat.
László Csaba: hiba volt bevezetni a minimálbér adómentességét
Cikk
Jó irányba tett lépések, de nem átfogó adóreform - így értékelte a koalíciós pártok által a napokban nyilvánosságra hozott adóelképzeléseket az MTI-nek László Csaba, a KPMG adópartnere. A volt pénzügyminiszter ugyanakkor beismerte, hogy hiba volt bevezetni a minimálbér adómentességét.
Veres: a GDP 17-18 százalékára rúg a feketegazdaság aránya
Cikk
A feketegazdaság visszaszorítása elsősorban azért fontos a kormány számára, mert kutatói vizsgálatok szerint aránya a GDP-hez mérten jelenleg 17-18 százalék - mondta Veres János pénzügyminiszter.
Vámosi-Nagy Szabolcs: olcsóbb munkaerőre van szükség
Cikk
Az adórendszerben 2008-tól tervezett módosítások Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője, az APEH volt elnökhelyettese szerint nem rossz elgondolások, de a rendszer egészét tekintve nem jelentenek majd érdemi változást.
Veres: az értékalapú ingatlanadó kevesebb ellentmondással jár
Cikk
Négy helyi és egy központi adót válthat ki az egységes értékalapú ingatlanadó, amelynek bevezetésére 2009-től kerülhet sor - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter a Nap-kelte című műsorban.
Lendvai: legkorábban 2009-től lehet bevezetni az ingatlanadót
Cikk
A legkorábban 2009-től lehetne bevezetni az összevont ingatlan típusú adókat, a luxusadó értékhatára azonban már 2008-tól csökkenhetne - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője. A Fidesz semmilyen adóemelést vagy új adónem bevezetését nem támogatja.
Tolódik az EU-döntés a kivételes áfára
Cikk
Az EU bizottsága egyelőre nem foglalt állást Csehországgal kapcsolatban, vajon továbbra is fenntarthatja a máskülönben 2010-ig szóló kedvezményes, 5 százalékos áfa érvényesítését a csehországi lakásépítésekre. Az áfa-rendelkezés meghosszabbításáról az EU pénzügyminisztereinek kell végleges döntést hoznia az ősszel.
Egyszerűbb lesz-e adózni az EU-ban?
Cikk
A társasági adóalap harmonizációja versenyképesebbé teheti az Európai Uniót. Becsey Zsolt európai parlamenti képviselő (ENP, Fidesz) szerint az adóalap egységesítése negatív hatással lehet az új tagországok integrációjára. László Csaba, a KPMG könyvvizsgáló cég adópartnere, volt pénzügyminiszter viszont úgy véli, a társasági adóalap mellett a tb-rendszerekre és a kettős adóztatási egyezményekre is ráférne a harmonizáció.
Dupla közteher és láthatatlan adóforintok
Cikk
Magyarországon az ingatlanok bérbeadása egyre nagyobb jövedelem-forrást biztosít. Ha a bérlő cég, akkor a bérleti díjról minden bizonnyal számla készül. Ha a bérlő magánszemély, már nem merném az előző tézist megismételni. Nálunk az adózatlan (láthatatlan) gazdaságot a nemzeti össztermék (GDP) 20-22 százalékára teszik a kutatók. Mennyibe kerülhet a bérbeadónak, ha kiderül "láthatatlan" adóforintjai nem is léteznek?
A magyar adóteher a második legmagasabb
Cikk
Szlovénia után Magyarországon volt a legmagasabb az adóterhelés az új EU-tagállamok között 2005-ben az Eurostat legutóbb közzétett összehasonlítása alapján. E szerint Magyarországon 2005-ben a GDP 38,5 százalékát vonta el az állam különféle adók és társadalombiztosítási járulékok formájában.
Az EB részletesen vizsgálja a magyar helyi iparűzési adót
Cikk
Az Európai Bíróság (EB) csütörtökön előzetes döntéshozatali eljárás keretében meghallgatta az érintett cégek képviselőit a magyar helyi iparűzési adóval (hipa) kapcsolatban. Döntés kora ősszel várható.