2211 találat a(z) adó cimkére

Mit tehet, akit adócsalással gyanúsítanak? Cikk

A hatóság köteles pontosan, a törvényhely (paragrafusszám) megjelölésével írásban közölni, hogy milyen bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja az adózót. A dokumentumon szerepelnie kell az állami bevételt csorbító összegnek. Ezután mit tehet még az adózó?

Halál az evára? Cikk

Egy nemrégiben kiadott MNB-műhelytanulmány szerint az adóelkerülés miatt a magyar GDP negyedének-harmadának megfelelő adóalap tűnik el évente. A tanulmány szerint az adófizetési morálon az adócsökkentés nem segít. A hvg.hu által megkérdezett szakértők egyike az élőmunka terheinek csökkentésében látná a megoldást. Az evát viszont a tanulmány készítői és adószakértők is megszüntetnék.

Kovács és Molterer az adóalap kiszámítási módszerek harmonizálása mellett Cikk

Az Európai Unió lisszaboni fejlesztési stratégiája megvalósításának, a versenyképesség fokozásának egyik lényeges eleme az adóalap kiszámítási módszerének uniós szintű egységesítése - hangoztatta közös álláspontként pénteken Bécsben Kovács László EU-biztos és Wilhelm Molterer osztrák alkancellár, pénzügyminiszter.

Felső plafon kellene a vállalkozások adóterhelésében Cikk

Adóplafon megállapítását és az élőmunkát terhelő adók csökkentését szorgalmazza az Agrár Munkaadói Szövetség (AMSZ) - mondta Sipos András professzor, a szervezet szakértője Budapesten egy szakmai tanácskozáson.

Növelhetik az áfakulcsot, törölhetik a hipát? Cikk

A Deloitte és a PwC lehetségesnek, a KPMG pedig szinte kizártnak tartja, hogy a helyi iparűzési adó (hipa) megbukjon csütörtökön az Európai Bíróságon. Ha mégis, az államnak közel ezer milliárd jogtalanul beszedett adóforintot kellene visszafizetnie, és évi 350-400 milliárd forintot pótolnia a költségvetésből. Milyen forgatókönyvek lehetségesek?

A brit kormány duplázza az örökösödési adó alsó értékhatárát Cikk

Két év alatt több mint a kétszeresére emeli a brit kormány az örökösödési adó alsó ingatlanérték-határát, közölte kedden a brit pénzügyminiszter. A múlt héten a konzervatív ellenzék ennél is nagyobb mértékű értékhatár-emelési terveket jelentett be.

Efeho: sok vállalatnak inkább többletteher Cikk

Az kormány adótörvény-módosításai közül eddig a legtöbb vitát a kisadók összevonásából létrejövő úgynevezett erőforrás-fejlesztési hozzájárulás (efeho) váltotta ki. Az egyes adónemek összevonása azonban nem feltétlenül jelent tartalmi egyszerűsítést, sőt, számos vállalkozásnak jelentős többletterhet is okozhat – mutat rá az Ernst & Young (E&Y) adótanácsadó cég a hírlevelében.

Változik az adójóváírás mértéke Cikk

A személyi jövedelemadóról (szja) szóló törvény általános rendelkezéseinek tervezett módosítása értelmében változik a belföldi illetőség fogalma, illetve a „lakóhely” és „tartózkodási hely” megjelölése. Változik az adójóváírás mértéke és az ez alapjául szolgáló jövedelem, valamint módosul az ekho is. Többek között erre hívja fel a figyelmet a Delloitte legfrissebb adóhírlevele.

Adóvita a parlamentben: van adófilozófiája a kormánynak? Cikk

Kevesen fizetnek adót, így kevesekre hárul magas adóteher - hangzott el a gyakorta ismételt tételmondat az Országgyűlés előtt az adótörvények módosításáról szóló vitan. A kormány tervei mellett - többek között a kisadók összevonása, egyszerűsödés, becslés kiterjesztése, szja-kedvezmények - a pártok vezérszónokai is véleményezték a 2008-ra tervezett módosításokat.

Adócsalás: 500 milliárd a kiscégek sara? Cikk

A jövedelemadó bevallások és az áfabefizetés adatainak vizsgálata azt mutatja, hogy az adóelkerülés miatt a GDP negyedének-harmadának megfelelő adóalap tűnik el Magyarországon. Ez nemzetközi összehasonlításban is jelentősnek tekinthető – állapítja meg az Magyar Nemzeti Bank egyik műhelytanulmánya.

Általános vitára alkalmasak az adótörvény javaslatok Cikk

Általános vitára alkalmasnak találta az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottsága az egyes adótörvényekre illetve az általános forgalmi adóra vonatkozó törvénymódosítási javaslatokat keddi ülésén. A kormánypárti képviselők támogatták az általános vitára való alkalmasságot, az ellenzékiek nem.

Mindenkit fenyeget az APEH-becslés, ha nincsenek meg régi papírjai Cikk

A vagyonosodási vizsgálatok során az adózónak gyakran az elévülési idő előtti időszakról is számot kell adnia. A 2001. előtti időszakról azonban még a bankszámlákra vonatkozó igazolásokat is nagyon nehéz beszerezni, a készpénzes vagy bemutatóra szóló betétek igazolása meg szinte lehetetlen. Ki gondolta volna, hogy erre egyszer még szükség lesz?

Kovács László: napirenden a társasági adó alapjának egységesítése Cikk

A jövő év végére megszülethet a társasági adó alapjának egységesítéséről szóló uniós bizottsági javaslat, amelyet a 27 országból 12 tag támogat, további hét tagállam pedig "óvatosan" pártol - jelentette ki Kovács László, az EU Bizottság adó és vámügyi biztosa hétfőn Budapesten az EU Forráskonferencia Hét rendezvényén.

Januártól új adó: erőforrás-fejlesztési hozzájárulás Cikk

Januártól új adónembe, az erőforrás-fejlesztési hozzájárulásba (efeho) vonnak össze három kis adót, a szakképzési és a rehabilitációs hozzájárulást, valamint az innovációs járulékot.

Adómentes oktatási tevékenységre kell áfás számla? Cikk

Evás vállalkozásnak tárgyi adómentes oktatási tevékenységre áfás számlát kell-e kiállítani, és hogy kell adót fizetni a bevétel után? Negyedéves áfás vállalkozó több hetet is felölelő szolgáltatás nyújtása esetén írhat-e azonos időpontot a számla teljesítésére és keltére? Két részletben, eltérő adókulccsal kiszámlázott telek, ingatlan értékesítése esetén mi a teendő?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

2 éves munkaidőkeret

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Áfalevonás őstermelőnél

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Egyszerűsített végelszámolás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 július
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink