2280 találat a(z) adó cimkére

Cikk

A magyar munkavállalók kevesebb mint a fele állítja, hogy a cégéről kialakult külső kép összhangban áll személyes tapasztalataival, vagyis a dolgozók több mint 50 százaléka elégedetlen a munkahelyével – derül ki a Hewitt Legjobb Munkahely Felméréséből. De hogy lehet megtartani a jó munkaerőt, anélkül hogy az többe kerülne a cégnek?

Cikk

Április 20-a az új cégautóadó első bevallási és befizetési határideje. Az APEH-nál a Népszabadságnak azt mondják, az autótulajdonos cégeket és a költségelszámoló magánszemélyeket is előveszik majd, sőt a gépjárművüket eladó evások sem maradnak ki.

Cikk

Az adózók inkább elégedettek az adóhivatal munkájával, nem tartják a munkatársakat megvesztegethetőnek, de rugalmasabb APEH-re vágynak. Az adóvisszatérítések késése miatt átlagosan 417 forintot kaptak az adózók, a gazdasági válság pedig egyelőre nem érezteti hatását a fizetési kedvezményekre vonatkozó kérelmek száma szerint.

Cikk

Valamennyi válságkezelő, adóreform javaslat közös eleme: szélesíteni az adóalapot, többen fizessenek kevesebb adót. Az adó és járulék alapot csak úgy lehet szélesíteni, ha adózás alá vonunk olyan bevételeket is, ami után eddig nem kellett adózni, járulékot fizetni. A fekete-szürke gazdaság elleni küzdelem egyik jelszava az adóelkerülés csökkentése. Ezekután fogalmazzuk meg, mi is az a cafetéria?

Cikk

Különösen nagy kárt okozó, hárommilliárd forintot meghaladó értékű csalás, adócsalás, továbbá a számviteli rend megsértése és okirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a vámhatóság három magyar állampolgár ellen - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Nyugat-dunántúli Regionális Parancsnokság megbízott parancsnoka.

Cikk

Mit kell tenni, ha nem adott számlát és az APEH-hel fenyegetik vagy elfelejtett beadni adóbevallást? Kiszálltam egy bt-ből, milyen fizetési kötelezettségeim vannak? Az alkalmi munkavállalói könyv után milyen módon kell adózni? Olvasóink kérdezték.

Cikk

A Cafeteria típusú juttatási rendszer folyamatos "karbantartást" igényel, hiszen a juttatástípusonként eltérő adó- és köztehervonzatok folyamatosan változnak. Ezért lényeges és fontos, hogy a szabályzatot az adózás szempontjából minden évben felülvizsgálnia a munkáltatónak. Hogyan lássunk neki és milyen hibákat ne kövessünk el?

Cikk

Az elmúlt időben sorra jelentek meg javaslatok a válság kezelésére, adóreformra. Jelenleg a kormány, a Reformszövetség és Bokros Lajos javaslata van napirenden. Közös bennük, hogy nem választják szét a válságkezelést az adóreformtól. Angyal József okleveles adószakértő szerint azonban egy negyedik javaslatot fogalmazott meg. Ennek tükrében milyen változásokra lenne szükség július 1-jétől?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Iskolakezdési támogatás

Lucz Zoltánné

adószakértő

Autópálya-pótdíj adóhatása

Lucz Zoltánné

adószakértő

Beszerzés harmadik országból

Tüske Zsuzsanna Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink