64 találat a(z) adózóna cimkére

Cikk

Idén is két nekifutásban módosította az Országgyűlés a 2020-ra érvényes adószabályokat. Egy nagyobb csomag már nyáron elkészült, november közepén pedig egy többszáz paragrafust érintő – nagyon sok adózót és szinte valamennyi adótörvényt érintő kiegészítő törvénycsomag is megszületett. Tájékozódjanak a legfontosabb változásokról a 2019. december 10-11-én megrendezésre kerülő Adózás-Számvitel 2020 című egy-egy napos kreditpontos konferenciákon, amelyen megszerezhetik a szükséges kreditpontjaikat a 2019-es évre.

Cikk

A könyvelők igen nagy része nem fogja vállalni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felé történő adatszolgáltatásból adódó plusz adminisztrációt az ügyfeleik számára – derül ki a könyvelői fórumokból. Ezért itt az ideje áttérni az online számlázásra, mivel a digitalizáció egy kapocs a NAV-adatszolgáltatás, az ügyfelek és könyvelők között, mely a jövőben egyre inkább megkönnyíti és gyorsítja a könyvelői munkamenetet. További érv, hogy hosszú távon várhatóan az lesz a NAV célja, ne csak a 100 ezer forint feletti áfa-tartalmú, hanem az összes számlát be kelljen majd küldeni neki, ehhez viszont muszáj lesz teljesen áttérni az online számlázásra.

Cikk

Bár a gazdasági élet egyre több területén alkalmaznak már robotokat, hogy megkönnyítsék a munkafolyamatokat, számos tevékenységet teljes mértékben soha nem válthatnak ki a mesterséges intelligencia teremtményei. Ilyen a vállalati belső ellenőrzés, amelynél mindig is szükség lesz emberekre. Például azért, hogy megalkossák azokat a szabályokat, amelyek alapján a robotok ellenőrzik a munkafolyamatokat, és észrevesznek minden kihágást, szabálysértést, anomáliát.

Cikk

Havonta félmillió forintot is megtakaríthat egy átlagos hazai vállalkozás, ha áttér a szoftveres számlafeldolgozásra. A megdöbbentő számadatnak az ad aktualitást, hogy a tervek szerint 2018. július 1-jétől azokat a számlákat, amelyek adóalanyok közötti, belföldi áfás ügyletekről szólnak, valamint amelyekben az áthárított áfa összege eléri vagy meghaladja a 100 ezer forintot, tételesen és valós időben be kell majd jelenteni az adóhatóságnak a számlázó programok és az adóhatóság rendszere közötti gép-gép kapcsolat segítségével, manuális beavatkozás nélkül. Ez vonatkozik a számlatömbön kiállított, papír alapú számlákra is! :)

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Az Adózóna-előfizetésről kiállított számlával 2 kreditpontot szereztem, ennek igazolása az NGM felé hogyan történik? Az elvégzett képzésekről az oktatást szervező küld igazolást a minisztériumhoz? Köszönöm a segítséget.

Cikk

Adózási, számviteli, munkaügyi, illetve társadalombiztosítási területen dolgozó előfizetőink vagy volt előfizetőink jelentkezését várjuk egy kötetlen beszélgetésre, amelyen szeretnénk felmérni az Adózónával kapcsolatos tapasztalataikat. Jelentkezzen most: adozona@adozona.hu

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Fizetett ünnepen betegség

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Felszolgálási díj jogcímen módosítható a bruttó alapbér?

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink