7 találat a(z) adótanácsadók egyesülete cimkére

Katás szabályozásváltozás: az Adótanácsadók Egyesülete szakmai kritikája Cikk

Az Adótanácsadók Egyesülete nem ért egyet azzal a tervezett törvényi változással, hogy az ugyanazon kisadózó vállalkozások (katások) éves szinten összesen 3 millió forint feletti kifizetést teljesítő megbízóit minden esetben (kvázi fűnyíró elv szerint) 40 százalék adóval terheljék. Az egyesület elnöksége képviseletében Zara László elnök által szerkesztőségünkhöz eljuttatott anyagot közöljük.

Katázási feltételek: egyeztetést sürget az Adótanácsadók Egyesülete Cikk

Az Adótanácsadók Egyesülete – a Pénzügyminiszter sajtóban megjelent nyilatkozatára reagálva – a társadalmi egyeztetés minél előbbi megtartását kezdeményezte a Pénzügyminisztériumnál a kisadózó (kata) törvény tapasztalatairól és jogszerűtlen alkalmazás megelőzéséhez szükséges intézkedésekről. „Az elmúlt időben több szervezet és közszereplő tett a katával kapcsolatosan a lehetséges változásokról eltérő nyilatkozatot, amelyek nagyfokú zavart és bizonytalanságot keltettek az érintettek körében. Azonban mindebből úgy tűnik, hogy a kérdés napirendre került, de fontos lenne a problémák felmérése, megvitatása mielőtt a változásokról döntés születik. Szerencsés lenne olyan megoldások megtalálása, amelyek a jogkövető vállalkozókat is megnyugtatják” – mondta Zara László, az egyesület elnöke.

Az iparűzési adónál is eltörölnék a feltöltési kötelezettséget az adótanácsadók Cikk

Számos, a vállalkozásoknak kedvező, és több kisebb jelentőségű, továbbfejlesztést, további finomítást igénylő elemet is tartalmaz a nemrégiben a parlament elé terjesztett adótörvény-módosítási csomag az Adótanácsadók Egyesülete szerint. Az egyesület örül annak, hogy a döntéshozók meghallgatták az évek óta ismételt kérését a társaságiadó-előlegek év végi kiegészítésére vonatkozóan, de mivel a könnyítést a helyi iparűzési adóra nem terjesztették ki, még mindig nem csökkennek számottevően az adminisztrációs terhek – ecseteli Zara László, az egyesület elnöke.

Nesze neked, könnyebb adminisztráció! Berzenkednek az adótanácsadók Cikk

Jottányit nem csökkent a vállalkozások üzleti év zárásához kapcsolódó terhelése, amely két területen, a társasági és a helyi iparűzési adózásban okozza a legnagyobb problémát. A bevallásokhoz szükséges nagy adatmennyiség és megterhelő adminisztráció egyáltalán nem szolgálja az adóelkerülés megelőzését, ellenben sok hibalehetőséget rejt magában, és nagyon megnehezíti az érintettek helyzetét – berzenkedik az Adótanácsadók Egyesülete.

Támadja az adatszolgáltatási javaslatot az Adótanácsadók Egyesülete Cikk

Károsnak és képtelennek tartja a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete nevében tett adatszolgáltatási javaslatot az Adótanácsadók Egyesületének elnöksége.

Káros lehet a cégregisztráció áthelyezése, mondják az adótanácsadók Cikk

Az Adótanácsadók Egyesülete nem támogatja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatát, melyben felvetették, hogy a cégregisztrációt a cégbíróságtól helyezzék át az iparkamarához. „Az egyesület márciusban végzett kérdőíves felmérése szerint a tagság használja a cégbíróság nyilvántartásait, és bízik is bennük, miközben sokkal kevésbé tartja hasznosnak és hitelesnek az MKIK által vezetett adatbázist. Érdemes lenne az áthelyezési döntés előtt figyelembe venni a felhasználók tapasztalatait is” – figyelmeztetett Zara László, az egyesület elnöke.

Védjegy adótanácsadóknak, könyvelőknek Cikk

Adórendszerünk egyre bonyolultabbá vált, néhány egyszerűsítésre azonnal volna lehetőség – hangzott el a 25. évfordulóját ünneplő Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének konferenciáján. Az egyesület 2016 elején a tagok felkészültségéről védjegyet vezet be.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Átalányadózó adó-, és járulékfizetése

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Közösségi értékesítés / áfaregisztráció

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close