NAV: kedvező változások 2023-tól az egyéni vállalkozók átalányadózásában Cikk
2023. január 1-től kedvezőbbek lesznek az átalányadózó egyéni vállalkozókra vonatkozó adó- és járulékszabályok – tette közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2023. január 1-től kedvezőbbek lesznek az átalányadózó egyéni vállalkozókra vonatkozó adó- és járulékszabályok – tette közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Kiskereskedelmi adót annak a külföldi, vagy belföldi személynek, szervezetnek, amely üzletszerűen végez adóköteles kiskereskedelmi tevékenységet. A kiskereskedelmi tevékenységből származó, nettó 500 millió forintot meg nem haladó adóalap után az adómérték azonban nulla százalék, így azoknak az adózóknak, amelyek adóalapja ezt az összeget nem haladja meg, nincs tényleges adókötelezettsége, az adóról, adóelőlegről bevallást sem kell benyújtani – olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján megjelent 96. számú Kiskereskedelmi adó 2023 című információs füzetében.
Cikksorozatunk második részében a költségek ellentételezésére az adóhatóságtól vagy jogszabály által meghatározott szervezettől, továbbá a fejlesztési célra – visszafizetési kötelezettség nélkül – kapott, pénzügyileg rendezett támogatások, véglegesen átvett pénzeszközök számviteli elszámolásával foglalkozunk.
Frissítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) „Kisadózó vállalkozók tételes adója (új kata) 2022. szeptember 1-től” című információs füzetét.
Tovább bővül az adóhatóságok közötti nemzetközi automatikus információcsere azáltal, hogy egyes ügyleteket januártól digitális platformon végeznek.
A biztosítási adó a biztosítási szektort terhelő – forgalmi típusú – különadó, melynek szabályait a biztosítási adóról szóló 2012. évi CII. törvény (Batv.) tartalmazza. Az adóból származó bevétel a Batv. 7. § (2) bekezdése értelmében a központi költségvetést illeti meg. A NAV által megjelentetett információs füzet a biztosítási adóra vonatkozó főbb szabályokat tartalmazza.
A nyugták és számlák nyomdai előállításakor a sorszámtartományt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint az elektronikus formában megőrzött számlák adóhatósági ellenőrzéséről szóló 23/2014. NGM rendelet 4. § (2) bekezdése értelmében, az előállító SORSZIG-nyomtatványon benyújtott kérelme alapján jelöli ki. A nyomtatványt a NAV 2022. augusztus 18-ától az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) teszi elérhetővé. Így egyszerűbben, gyorsabban tölthető ki és nyújtható be a NAV-hoz – tette közzé honlapján a NAV.
Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – derül ki az adóhatóság honlapján megjelent felhívásból.
Megújult a NAV infóvonala, mostantól az általános kérdések és a konkrét ügyek telefonos intézéséhez is egységesen a 1819-es számot kell hívni – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy negyvenes éveiben járó szekszárdi férfival szemben. Az elkövető cégei bevételét úgy próbálta eltitkolni, hogy a bevételt kiskorú gyermeke bankszámlájára utaltatta. A vádlott strómanként közreműködő társának közokirat-hamisítás bűntette miatt kell felelnie – tette közzé a Somogy Megyei Főügyészség sajtóközleményében.
Az áfa rendszerében főszabály szerint az adófizetési kötelezettséget annak a ténynek a bekövetkeztetése keletkezteti, amellyel az adóztatandó ügylet tényállásszerűen megvalósul. Az ügylet teljesítéséről tehát számlát kell kiállítani, de vajon mi történik akkor, ha az adót is tartalmazó számla kibocsátása a teljesítés hiányában valósul meg?
Mit ellenőrzött 2021-ben a NAV? Az adóhatóság a napokban tette közzé a 2021-es tevékenységét összefoglaló kiadványát. Az évről évre megjelenő kötetben a NAV összefoglalja az előző év ellenőrzési fókuszterületeit és tapasztalatait, amelyeket statisztikákkal is alátámaszt. A Deloitte Legal adóperes ügyvédjei az évkönyv legérdekesebb részeiből válogattak – írja sajtóközleményében a Deloitte.
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől