201 találat a(z) Orbán Viktor cimkére

Cikk

A miniszterelnök a kormány munkájának szünetében ismertette az eddig meghozott döntéseket. A járványügyi lépéseken felül gazdasági döntéseket is hozott a kormány a mai ülésen. A világjárvány nemcsak az emberek egészségét veszélyezteti, hanem a gazdaságot is sújtja, hangsúlyozta a miniszterelnök, ezért a gazdaság újraindítása érdekében megszülettek az első intézkedések.

Cikk

Levélben kérik Orbán Viktor miniszterelnöktől a szakszervezetek a munka törvénykönyve módosításának visszavonását, a sztrájktörvény módosítását, valamint tisztességes béreket és rugalmas nyugdíjrendszert követelnek. A levelet az Innovációs és Technológiai Minisztérium épületében a minisztérium egyik munkatársa vette át Kordás Lászlótól, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnökétől.

Cikk

A miniszterelnök közlése szerint az Országgyűlés július 20-áig elfogadja az összes jogszabályt, amit megígértek, így az alaptörvény-módosítást és a „Stop Soros” törvényjavaslatot. Orbán Viktor azt is mondta, jövőre is garantálják a nyugdíjemelést és nyugdíjprémiumot.

Cikk

Tíz minisztériummal alakulhat meg az új kormány – derül ki a minisztériumok felsorolásáról és az ehhez kapcsolódó törvények módosításáról szóló javaslatból, amelyet szerda délután nyújtottak be a parlamentnek a Fidesz és a KDNP vezető politikusai, Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Rogán Antal, Gulyás Gergely és Kocsis Máté.

Cikk

Téli rezsicsökkentésről döntött a kormány: minden család 12 ezer forintot jóváírhat a gázszámlájából – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Cikk

A kormány erőforrást, nem pedig áldozatot lát a magyarországi roma közösségben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hallgatói és alumnitalálkozóján, a Magyar Tudományos Akadémián.

Cikk

A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között, az ellenzéki politikus több mint egymilliárd forintos osztalékot vehetett fel 2016-ban szerdán nyilvánosságra került vagyonnyilatkozata szerint.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Pénztárkönyvben 2025–2026. évi kiadás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Rezsi továbbszámlázása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szálláshely-szolgáltatás étkezés adózása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink