112 találat a(z) Orbán Viktor cimkére

Mit mond Orbán országvédelmi terve az adókról? Cikk

Hat területre vonatkozó országvédelmi tervet hirdetett a miniszterelnök hétfőn a parlamentben. Orbán Viktor ennek részeként bejelentette, a kormány megvalósíthatónak minősítette a Fidesz-KDNP-frakció azon javaslatát, hogy tegyék lehetővé a devizahiteleseknek az adósságuk rögzített árfolyamon történő, egyösszegű végtörlesztését. Közölte azt is, hogy 35 százalékos luxus áfakulcsot kezdeményez a kormány, 2012-re pedig 3 százalék alatti költségvetési hiány megállapítását. Emellett javaslatot tett az uzsora elleni keményebb fellépésre; a magas rezsiköltségek miatt központi ármegállapításra a szemét-, a víz- és a csatornadíjak esetében; egy stabilitási törvény kidolgozására annak érdekében, hogy az államadósság ne termelődjön újra; valamint tömeges közmunkaprogramra.

Újabb adóemelésre lehet számítani Cikk

Második olvasatban a jövő évi költségvetésről, valamint a gazdasági növekedés alakulásával összefüggő idei 100 milliárd forintos költségvetési "lyuk" befoltozásához szükséges intézkedésekről is tárgyal hétfőn kezdődő, kétnapos, kihelyezett ülésén a kormány.

Orbán nem akar szolidaritási adót, mert akkor a gazdagok elviszik a pénzüket Cikk

A vártnál kisebb gazdasági növekedés miatt a 2011-es költségvetésben jelentkezett 100 milliárdos "lyuk betömése" érdekében bevezetendő lépések között "lesz egy-két" adóemelés, így például a szerencsejátékok adói, valamint az alkohol és a cigaretta jövedéki adója - mondta a TV2-nek adott interjújában csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbánék 2012-ben véglegesítik az adórendszert Cikk

Magyarország le fogja győzni a válságot - mondta Orbán Viktor pénteken azután, hogy Schmitt Pál köztársasági elnökkel konzultált a Sándor-palotában. A miniszterelnök kijelentette, hogy a kormány 2012-ben meghozza az arányos adórendszer véglegesítéséhez szükséges intézkedéseket. Kitért arra, hogy a vállalkozói világ még nem viszonozta adócsökkentést, az áfa-fizetés területén továbbra is sok a visszaélés, ezért az adóhatóságnak jobb teljesítményt kell nyújtania. Beszámolt arról is, hogy a kormány védelmi intézkedéseket tervez a legsérülékenyebb társadalmi csoportok érdekében, míg a devizahitelesek ügyében a jövő heti Fidesz-KDNP-frakcióülésen születhetnek újabb javaslatok.

Orbán Viktort óva intik az szja emelésétől Cikk

Orbán Viktor tizenegy vezető közgazdásszal folytatott megbeszélésén a szakértők többsége egyetértett az államadósság- és deficitcsökkentő gazdaságpolitika folytatásával, a szerkezeti átalakítások szükségességével és óva intették a kormányt az arányos adórendszer megváltoztatásától és az adó, ezen belül a jövedelemadó emelésétől - mondta el Matolcsy György a megbeszélést követően csütörtökön.

Újabb államadósság-csökkentés bejelentésére készül Orbán Cikk

Újabb, néhány százalékos államadósság-csökkentés bejelentésére készül a következő egy hétben a miniszterelnök. Orbán Viktor erről az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt szerdán, közölve, hogy a csökkentés forrása ismét a nyugdíjrendszer átszervezéséből felszabaduló pénz lesz.

Orbán az egységes európai adózás ellen harcol Cikk

A kormányfő szerint minden olyan törekvést meg kell próbálni visszaverni, amely az egységes európai adózás irányába mutat.

Orbán: a legegyszerűbb, legátláthatóbb adórendszerre törkeszünk Cikk

Őszre ígért újabb intézkedéseket Orbán Viktor a 3 százalék alatti államháztartási hiány tartása érdekében, míg a devizahitelesek védelmére otthonvédelmi bizottság felállítását, illetve egy az árfolyamgát melletti kampányt indítását jelentette be a kormányfő. Az ellenzéki pártok semmitmondónak nevezték a miniszterelnök szavait, a kormányt pedig tétlenséggel vádolták, a részvénypiacon piactámogatónak nevezték a kereskedők a miniszterelnök által elmondottakat.

Szijjártó: a kormány a munkaadókat és a munkavállalókat is képviseli Cikk

Örülnie kellene, hogy van egy olyan Munka törvénykönyve-tervezet, amelyről bárki elmondhatja a véleményét - fogalmazott Szijjártó Péter.

Egykulcsos adó: "azoknak nem növeli a jövedelmét, akiknek a fogyasztása a hazai piacon nagyobb" Cikk

A magán-nyugdíjpénztári vagyon felhasználásával el lehet ugyan indítani az államadósság csökkentését, de ez az explicit adósságcsökkentés implicit, a nyugdíjrendszert érintő adósságnövekedéssel jár együtt - mondta Petschnig Mária Zita közgazdász, a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa a kedden Budapesten, a Táncsics Alapítvány rendezvényén.

Orbán: "volt értelme az elmúlt egy év erőfeszítéseinek" Cikk

A magán-nyugdíjpénztári átalakításból származó forrásokkal 1345 milliárd forinttal csökkenti a kabinet az államadósságot - közölte a keddi kormányülés előtt a miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Orbán Viktor bejelentette azt is, ősszel törvény születhet annak ütemezéséről, hogyan csökken az államadósság mértéke 50 százalék alá.

Szijjártó a bohócforradalomról: "végtelenül szomorú és helytelen" Cikk

A miniszterelnök szóvivője szerint "végtelenül szomorú és helytelen", hogy szakszervezeti vezetők a hivatásos állomány rájuk bízott képviselete helyett "bohóctréfát" űznek ebből a megbízatásukból.

Orbán: Magyarország érdekelt az európai adóversenyben Cikk

Kiemelt fontosságúnak nevezte a foglalkoztatottság növelését Orbán Viktor szerdán egy bécsi konferencián.

Orbán nem akar rendbontó rendvédelmiseket Cikk

Orbán Viktor kormányfő elvárja, hogy a rendvédelmi dolgozók minden körülmények között a rend oldalán álljanak, biztosítsák a rend fenntartását, és semmilyen módon ne álljanak át a rendbontók, a rendetlenséget szítók oldalára - közölte a miniszterelnök szóvivője kedden újságírók előtt. A nyugdíjrendszer átalakításával kapcsolatos parlamenti döntések ősszel, hatálybalépésük pedig január 1-jével várható.

Ennyi szja-t fizetett Orbán Viktor tavaly Cikk

Orbán Viktor kormányfő közel hétmillió, Fellegi Tamás fejlesztési miniszter majdnem kilencmillió, Matolcsy György gazdasági miniszter pedig több mint hatmillió forint személyi jövedelemadót fizetett tavalyi bevételei után.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Alapítványi juttatás

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Személyi jövedelemadó

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Munkavégzés saját kft.-ben.

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close