387 találat a(z) NGM cimkére

Cikk

Hiányosságokat tárt fel a foglalkoztatási célú adó- és járulékkedvezmények igénybevételének szabályszerűségében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a 2009 és 2013 közötti időszakban, a számvevők az értékelést követően javaslatokat fogalmaztak meg az érintettek számára – közölte az ÁSZ csütörtökön az MTI-vel.

Cikk

Az ellenőrzött munkavállalók 62 százalékát, mintegy 22 600 embert foglalkoztattak szabálytalanul idén az első negyedévben, ami 11 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztályának tájékoztatásából.

Cikk

Az államháztartás központi alrendszerének 2015. év május végi halmozott hiánya 511,1 milliárd forintra teljesült. Ezen belül a központi költségvetés 588,5 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 47,0 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 30,4 milliárd forintos szufficittel zártak. Egy évvel korábban az államháztartás központi alrendszerének deficitje 681,7 milliárd forint volt – közölte az NGM.

Cikk

A Nemzetgazdasági Minisztérium a SZÉP-kártya rendszert érintő pozitív fejleményként értékeli, hogy idén május 31-én mindössze 910 millió forint – a 2013-ban feltöltött 67,8 milliárd forint elenyésző töredéke, 1,3 százaléka – járt le a kártyákon.

Cikk

Megjelent az idei első, a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességét, a munkahelyteremtést és a magyar ipar fejlesztését támogató pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében – tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára az MTI-t.

Cikk

Másfél hónappal a lejárat előtt a feltöltött 67,8 milliárdból még 2,8 milliárd forint van a 2013-ban feltöltött SZÉP Kártyákon – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium az érintett kártyabirtokosok figyelmét a lejáró összeg elköltésének közelgő határidejére. A pihenőkártyákra tavalyelőtt utalt pénzt május 31-éig lehet elkölteni, ezt követően a kártyán maradt összeg a kártyabirtokosok számára elvész.

Cikk

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vizsgálja az általános forgalmi adó (áfa) mérséklésének költségvetési és reálgazdasági hatását, de az elsődleges cél a személyi jövedelemadó egyszámjegyűvé tétele – tájékoztatta a tárca az MTI-t szerdán.

Cikk

Olyan új termékek kerülhetnek az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) keretében a kockázatos termékek közé, amelyek jellemzően érintettek az áfacsalásokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési tapasztalata szerint - ezzel indokolja a nemzetgazdasági miniszter a kockázatos termékkör módosítását.

Cikk

Az ellenőrzött munkáltatók 82,8 százalékánál, mintegy 14 ezer foglalkoztatónál talált munkavédelmi szabálytalanságot tavaly a munkavédelmi hatóság, amely az ellenőrzés alá vont munkavállalók mintegy 62,1 százalékát, 210 ezer embert érintette - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának tájékoztatásából.

Cikk

Azok a könyvelők, akik nem tartják naprakészen a tudásukat, elveszítik az engedélyüket. Az 55 ezerből hétezer továbbképzési engedélyét vonta vissza az NGM, derül ki a SZAK-ma.hu Pankucsi Zoltán adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkárral készült interjújából.

Cikk

Az NGM január 22-én meghosszabbította az ekáer próbaüzemét, és február 28-áig a kockázati biztosítékot sem kell megfizetniük a fő szabály szerint erre kötelezetteknek. „Azonban azoknak, akik március 1-je után - az ekáer próbaüzemének lejártát követően – is mentesülni akarnak a kockázati biztosíték befizetése alól, még januárban kérniük kell felvételüket a köztartozásmentes adatbázisba” – figyelmeztetett Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner, osztrák gyökerű Közép-Európa szakértő adótanácsadó cég partnere.

Cikk

Az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) még nem alkalmas az éles üzemre, véli a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) és a Magyar Szállítmányozói és Logisztikai Szolgáltatók Szövetsége (MSZSZ), ezért a szakma javaslatot nyújtott be a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) a rendszer módosítására.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szállásközvetítés

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Norvég civilszervezetnek nyújtott szolgáltatás számlázása

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Előleg

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink