387 találat a(z) NGM cimkére

Cikk

Általános vitára alkalmasnak találta a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága a munkahelyvédelmi akciótervre vonatkozó törvényjavaslatot hétfői ülésén. Az ellenzéki képviselők a program finanszírozhatóságát vitatták, amire a kormány képviselője kijelentette: rendelkezésre áll a fedezet az akcióterv végrehajtásához.

Cikk

Nem sokat tehet az elkövetkező napokban az a mérlegképes könyvelő, aki nem tudja igazolni, hogy részt vett kötelező továbbképzésen 2011-ben, s esetleg kimentési kérelemmel sem élhet, mert dolgozott az érintett időszakban. Hogyan zajlott ez az elmúlt években? Valóban rendhagyó helyzetre figyelmeztet az adóügyi államtitkár napokban adott interjúja? Cikkünkből az is kiderül, milyen tervei vannak a ministériumnak jövőre.

Cikk

Csaknem 900 munkáltató kért bérköltség támogatást az Első munkahely garancia című program keretében, amely a pályakezdő fiatalok munkába állását segíti - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).Az Első munkahely garancia programra 3 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Foglalkoztatási Alap (NFA) központi keretéből, a munkáltatók november 30-ig jelentkezhetnek, míg a foglalkoztatás támogatására 2012. szeptember 1-től december 31-ig van lehetőség - írta az NGM.

Cikk

Közel 10 ezer olyan könyvelőt keres meg levélben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), akikről nem állapítható meg egyértelműen, hogy rész vettek-e a kötelező továbbképzésen. Akik ezt nem tudják bizonyítani azokat a tárca törli a nyilvántartásból - mondta Balog Ádám, a tárca adóügyekért felelős helyettes államtitkára a szak-ma.hu honlapnak adott interjúban.

Cikk

Az Országgyűlés által elfogadott jogszabály értelmében a 2013. évi tranzakciós illeték hatálya a Magyar Nemzeti Bankra is kiterjed, eltérő kormányzati, országgyűlési döntés nem született - válaszolta újságírói kérdésre Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a júliusi államháztartási adatok publikálása alkalmából tartott szerdai online tájékoztatón.

Cikk

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az előzetesen jelzett, augusztus 20-i határidőre elkészítette a 2013. évi költségvetési törvénytervezet kapcsán a Költségvetési Tanács által kért háttérinformációkat, számításokat. A dokumentumokról a minisztérium és a tanács között felsővezetői egyeztetés volt, amely alapján közös döntéssel további megbeszélésre kerül sor - közölte a tárca kedden.

Cikk

A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben Pleschinger Gyula a jövőben is a Nemzetgazdasági Minisztérium adó - és pénzügyekért felelős államtitkári pozícióját tölti be - tudatja közelményében az NGM.

Cikk

Több mint hat hónap telt el az évből, ám a bérkompenzáció helyes számításával kapcsolatban máig sok megválaszolatlan kérdés borzolja a kedélyeket. Éppen ezért az Adózóna.hu adózási szakportál egyedülálló Bérkompenzáció 2012 digitális kiadványt ad ki, amiben minden fontos kérdésre kitérünk, a válaszokat pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium munkatársai írják.

Cikk

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint a vidékfejlesztési tárca előterjesztése az új földtörvényről egy vitaanyag, amely nem tükrözi a kormány álláspontját, az NGM nem támogatja a vagyonadó vagy ingatlanadó bevezetését - írja a szerdai Világgazdaság.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szállásközvetítés

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Norvég civilszervezetnek nyújtott szolgáltatás számlázása

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Előleg

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink