5571 találat a(z) NAV cimkére

Cikk

Elutasítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) „buldózer-típusú” átalakítását a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete. A szakszervezet szerint át kell gondolni a megyei igazgatóságok összevonását, illetve a középfokú szervek teljes megszüntetését, és sérelmezik, hogy mind a beosztotti, mind a vezetői állomány a sajtóból értesül a különböző átszervezési koncepciókról.

Cikk

Hiába nyert a NAV-val szemben bizonyítékként használt jogerős ítéletben az adózó, a hivatal egy trükk segítségével mégis megtagadta a visszaigényelt áfa kiutalását. Az adóhatóság gyakorlata az Európai Bíróság többszöri elmarasztalása ellenére is változatlannak tűnik. Ráadásul az ismételt ellenőrzésnél hiányzik a bírósági kontroll.

Cikk

Vida Ildikó visszalépett egy pertől, egy másik NAV-vezető el sem ment egy tárgyalásra, egy harmadik vesztett. A hatalom igyekezett és igyekszik megleckéztetni a két éve indult áfabotrány kirobbantóját, és azokat, akik Horváth András mellé álltak. De eddig gólparádéval vezetnek Horváth Andrásék a bíróságon. Van egy, az USA-ban kitüntetett korrupciókutató, akit most negyedszer pereltek be a hatóságok kijelentései miatt. Közben úgy tűnik, mintha csigalassúsággal haladna a nyomozás az igazi ügyben, ami miatt feljelentést is tett az áfabotrány kipattintója – írja a hvg.hu.

Cikk

Szünet nélkül ellenőriztek a nyáron a NAV revizorai és pénzügyőrei. – közölte az adóhatóság. A csúcsszezon másfél hónapja idén sem okozott kellemes meglepetést: még mindig gyakran elmarad a nyugtaadás, többször kihagynak a pénztárgépek, feketén alkalmazzák az idénymunkásokat és zugárusok rontják a tisztességes kereskedők piacát.

Cikk

Varga Mihály részletekben közöl információkat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) átalakításáról, ezúttal az is kiderült, hogy Tállai András nemcsak miniszterhelyettes, az NGM parlamenti államtitkára és az adóügyért felelős államtitkár lesz, hanem egy személyben az adóhivatal elnöke is, írja a napi.hu.

Cikk

A minisztériumi és hatósági szakemberekből, valamint a szakmát és a vállalkozásokat képviselő hozzáértőkből álló grémium megállapításai alapján több ponton is módosulhat a NAV szervezete – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek adott interjújában. A tervek szerint a kormányhivatalokban is létrehoznának NAV-ügyfélszolgálatokat.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatót adott ki az állami adóhatóság előtti képviseleti eljárások egységesítése érdekében 2015. július 17-étől bevezetett Egységes Képviseleti Adatlap (EGYKE adatlap) használatáról.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Illetőségi helyzet tisztázása 2.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Illetőségi helyzet tisztázása 1.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink