5571 találat a(z) NAV cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Olvastuk az adózás rendjéről szóló törvényben, hogy a NAV hivatalból megállapítja azoknak a magánszemélyeknek az adóazonosító jelét, akik 2016. december 31-éig nem töltik be a 25. életévüket, és adóazonosító jellel nem rendelkeznek. Ezt követően ki is küldik majd az adókártyát. Kérdésünk, hogy mi a helyzet azokkal, akik 2005. december 31-ét követően születtek, tehát rendelkeznek adóazonosító jellel, viszont adókártyával nem, mert a szülők nem igényelték azt meg? Ők is megkapják hivatalból a NAV-tól, vagy esetükben ki kell tölteni a T34-es nyomtatványt? Köszönettel.

Cikk

2016 januárjától a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egységes folyószámlán tartja nyilván az adó- és a vámszakmai tevékenységéhez kapcsolódó adózókra, illetve ügyfelekre vonatkozó adatokat – tájékoztatott a NAV

Cikk

A számlavezető hitelintézetek soha nem kérik el ügyfeleiktől az elektronikus banki ügyintézéshez szükséges egyedi azonosítókat (például a PIN kódot) telefonon, sms-üzenetben vagy e-mailben. Az ilyen megkeresések mögött mindig csalók állnak. Ha banki vagy államigazgatási üzenetnek álcázott felkérés érkezik az egyedi ügyfél-azonosító megadására, célszerű haladéktalanul értesíteni a pénzügyi szolgáltatót, vagy az adott államigazgatási intézményt, illetve a jegybankot.

Cikk

A NAV pénzügyi nyomozói egy napon két bűnszervezetet számoltak fel. Egymilliárd forintot meghaladó értékben foglaltak készpénzt, ingatlanokat és járműveket; több mint hatvan bankszámlát zároltak. A két ügyben 34 gyanúsítottat hallgattak ki, nyolcan vannak előzetesen letartóztatásban.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 270 tő kábítószergyanús növényt, 460 gramm növényi részt, 1070 liter alkoholterméket, valamint egy 200 literes lepárlóberendezést találtak egy Bács-Kiskun megyei tanyán. A kábítószergyanús növényeket és növényi részeket a rendőrség helyszínre érkező munkatársainak átadták, az alkoholterméket és a lepárlót lefoglalták, az ügyben eljárást indítottak.

Cikk

Bankszámlákat zárolt, repülőgépet és esküvői ruhákat is lefoglalt a NAV abban a 121 cégre kiterjedő költségvetési csalási, pénzmosási, milliárdos kárt okozó ügyben, melynek több szereplőjével szemben vádemelési javaslatot tettek a pénzügyi nyomozók.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Illetőségi helyzet tisztázása 2.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Illetőségi helyzet tisztázása 1.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink