5496 találat a(z) NAV cimkére

Cikk

Sok vidéki nagyváros adóhivatalában szokásos eljárás, hogy mindíg ugyanazokat a cégeket és magánszemélyeket vizsgálják újból és újból. A leggyakrabban Nógrád és Hajdú-Bihar megyében találkozhattunk véget nem érő adóvizsgálatokkal. Van olyan magánszemély, akit 2006 óta folyamatosan vizsgálnak, és létezik olyan cég, akinek évente 20-30 adóvizsgálatban is van része.

Cikk

Érdemes még ezen a héten rendezni az 5000 forint összegű kamarai hozzájárulást, egyébként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tényleges végrehajtási eljárásban szedi be az összeg dupláját – hívja fel a hazai társaságok figyelmét a MAZARS és ügyvédi irodája a MARCALLIANCE. A vezető nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat rámutat: a 2016. március 31-éig kiegyenlítetlen kamarai hozzájárulás köztartozásnak minősül, így azt mérlegelés nélkül, adók módjára hajtja be NAV.

Cikk

Idén is kiemelten szerepel az adóhatóság által deklarált ellenőrzési irányok között a kapcsolt vállalkozások közötti költség-ráfordítás elszámolások, az adózónál alkalmazott transzferárképzés gyakorlatának ellenőrzése. Általánosan kialakult – jellemzően a NAV revizorok által is osztott – nézet a vállalati menedzsment díjazásával kapcsolatban, hogy azt elsősorban a jövedelmek adótervezési szempontú átcsoportosítása vezérli. Mindezek okán jelen cikkünkben áttekintjük a menedzsmentdíjakhoz kapcsolódó transzferárazási kérdéseket.

Cikk

Aki tavaly év közben nem nyilatkozott arról, hogy milyen kedvezményekkel csökken a személyi jövedelemadója, illetve az adóalapja, nem késett le semmiről – írja közleményében a NAV. Az elmaradt lépés a május 20-áig beadandó szja-bevallásban pótolható és az év közben nem érvényesített adókedvezmény igénybe vehető. A legtöbben az első házasok kedvezményét, a családi kedvezményt és a súlyos fogyatékosság kedvezményét érvényesítik a bevallásban.

Cikk

A biztosított mezőgazdasági őstermelők számára már csak néhány hét áll rendelkezésére ahhoz, hogy összesítsék 2015. évi bevételüket első negyedéves (1658-as) bevallásuk április 12-éig történő benyújtása érdekében. A következőkben e bevallás néhány sorának a kitöltéséhez szeretnénk segítséget nyújtani.

Cikk

Rendkívüli szervezettséggel folytatta tevékenységét az a bűnszervezet, amely külföldről beszerzett műtrágyával ügyeskedve több mint egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek. A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói kétnapos akcióban fülelték le őket. Az irányítást végző öt gyanúsított előzetes letartóztatásban várja az ügy felgöngyölítését.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei EKÁER ellenőrzéskor illegális tankoláson értek egy üzemanyag-szállító tehergépjárművet. Az üzemanyagot és a szállítására használt járművet lefoglalták, a várható bírság összege több mint 100 ezer forint.

Cikk

A 2015 elején indult „étolajas” ügyben a jelenlegi adatok szerint 4 milliárd forintnyi áfát csaltak el. A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) vádemelési javaslatot tett az ügyben a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnél – hangzott el a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtótájékoztatóján, Kecskeméten.

Cikk

A 2014 márciusában indult „csokoládés” ügyben 1,3 milliárd forintos áfacsalást követtek el, több mint 6 milliárd forint értékű áru átszámlázásával. A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) vádemelési javaslatot tett az ügyben a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnél – jelentette be a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, Kecskeméten.

Cikk

Az Állami Számvevőszék a kettős adóztatás és a kamatadó ellenőrzésénél tárt fel hiányosságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. A most lezárult szabályszerűségi ellenőrzés megállapította, hogy a NAV személyi jövedelemadóval kapcsolatos egyes tevékenységei szabályozottak és szabályszerűek voltak. Egy korábbi ÁSZ-ellenőrzés hasznosulásaként a belső kontrollrendszer részét képező ellenőrzési nyomvonalat 2014 novemberére megfelelően kialakították.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy internetes kereskedő ellen indítottak eljárást, aki ékszereket árult, azonban tevékenységét nem jelentette be és adószáma sem volt. Az ügyben a Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatóság (NEHITI), illetve a rendőrség is eljárást indított.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szántóföldvásárlás illetéke

dr. Magyar Attila

ügyvéd

Magyar-Dobos Ügyvédi Iroda

Háromgyermekes anya kedvezménye válás esetén

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink