5571 találat a(z) NAV cimkére

Cikk

Csaknem 675 millió forint értékű hamis edényszállítmányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei az ekáer-ellenőrzéskor (elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer) – közölte az adóhivatal csütörtökön az MTI-vel.

Cikk

Július elsejétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megyei és fővárosi igazgatóságain is lehet regisztrálni a rendelkezési nyilvántartásba, amelynek segítségével kilencvenegy közigazgatási ügytípus elintézésére adhatók elektronikus meghatalmazások.

Cikk

Az állami adóhatóság nyilvánosságra hozta a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók listáját.

Cikk

A turisták által kedvelt üdülőhelyeken, vendéglátóhelyeken, strandokon, nyári fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken, szállásadóknál, rendezvényszervezőknél, tüzépeken is lehet számítani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársaira munkaidőn kívül és hétvégén is, a július elejétől augusztus végéig tartó nyári országos ellenőrzések során.

Cikk

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoznak a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának pénzügyi nyomozói: a gyanú szerint az elkövetők traktorok és mezőgazdasági gépek adásvételével félmilliárd forint áfát csaltak el – tájékoztatott NAV.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Magyar kft. szerződést köt EU-s céggel. A magyar cég helyett az EU-s cég kívánja (benne van a kötendő szerződésben) kiállítani a számlát. Megteheti azt a magyar cég, hogy ezen ügyletekről szóló számla nem a NAV felé lejelentett számlázóprogrammal lesz kiállítva? Vagy le lehet/kell jelenteni a külföldi cég számlázóprogramját? Köszönettel.

Cikk

Meghatározott adózói körben a közigazgatási perekben július 1-jétől kötelező az elektronikus kapcsolattartás. A NAV honlapjáról letölthető az adóhatóság határozataival szemben benyújtható keresethez szükséges űrlap.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Illetőségi helyzet tisztázása 2.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Illetőségi helyzet tisztázása 1.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink