5495 találat a(z) NAV cimkére

Cikk

Egy felmérés szerint évente 54 milliárd forintról nem kap számlát a lakosság a magánegészségügyi ellátása után Budapest és Pest megyében, ez az összeg a becslések szerint országosan meghaladhatja a 100 milliárd forintot is.

Cikk

Jogszabályok – különös tekintettel az Art.-ra – meghatározott feltételek mellett kifejezett méltányossági jogkört biztosítanak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal mint állami adó- és vámhatóság számára. A méltányosság alapelvének érvényesítése vonatkozásában a NAV 3015/2017. számon útmutatót adott ki.

Cikk

Az állami adóhatóság a munkaügyi kapcsolatok rendezettsége törvényi feltételeinek más szervek eljárásában történő felhasználása céljából a honlapján folyamatosan nyilvánosságra hozza azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát, akik (amelyek) tekintetében jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítása Vám Főosztály főosztályvezetője 7027/2017. számon felhívást adott ki a kábítószerek, a pszichotróp és az új pszichoaktív anyagok forgalmához kapcsolódó jogszabályváltozásról.

Cikk

Tehervagonban, kerékpáron és saját testükre erősítve is próbáltak meg csempészek cigarettát átvinni a magyar-ukrán határszakaszon – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

Cikk

Megfizetettségi nyilatkozatok ellenőrzése című írásában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felhívja a figyelmet egy gyakori hibára. Az adózók gyakran tévesen ítélik meg, hogy a zárt végű pénzügyi lízing keretében beszerzett termék mikor tekinthető kifizetettnek, emiatt bevallásukban is téves nyilatkozatot tesznek.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Régebben a NAV által kiadott ellenőrzéseknek voltak kódjai. Szeretném tudni, ezek a kódok léteznek-e még, és ha igen, az 52-es kód milyen ellenőrzésnek felelt meg? Előre is köszönöm válaszát!

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal internetes oldalán már elérhető az „AFEKOD” adatlap, amelyen az étel- és italautomata felügyeleti egységhez (AFE) igényelhetnek üzembehelyezési kódot az érintettek – írja a NAV.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Könyvelés cashbook támogatással

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Ingyenes termékminta

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Külföldi napidíj elszámolása sofőröknél 3.

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink