5235 találat a(z) NAV cimkére

Közösségi felületeken aranyékszereket árult: nyugtát, számlát nem adott Cikk

Az értékesítésre vonatkozó szabályokat az internetes áruházakban, a közösségi oldalak piacterein is be kell tartani. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan figyeli és ellenőrzi ezeket az adásvételi csatornákat is.

Szójadarával kereskedők 1,5 milliárd forint áfát csaltak el Cikk

Öt embert hallgattak ki gyanúsítottként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi nyomozói. A szójadarával üzletelő csapat 1,5 milliárdos vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek az áfa eltüntetésével. A felszámolásukra szervezett akció sikeresen zárult; a pénzügyőrök több mint 1,7 milliárd forintnak megfelelő vagyont szereztek vissza az adócsalóktól, olvasható a NAV oldalán.

Elérhető a NAV szja-bevallási tervezete Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét. Az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, őstermelők, áfás magánszemélyek is. Azokat, akik teljesen önállóan készítenék el bevallásukat, megújult webes felület segíti a kitöltésben, olvasható a NAV honlapján.

Cigarettacsempészeket fogott a NAV, a nyomozás folytatódik Cikk

Négy cigarettacsempészt fogott el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a magyar-román-ukrán hármashatárnál, a gyanú szerint a szervezetten működő bűnbanda mintegy 50 ezer doboznyi illegális dohányáru csempészésében és értékesítésében vett részt – közölte a hatóság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

Hamisítványokat foglalt le a NAV Cikk

Több mint 24 millió forint értékben népszerű mesekarakteres jelmezek hamisítványait és 1 millió forint értékű Bluetooth hangszórókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M5-ös autópályán egy bolgár rendszámú teherautó ellenőrzésekor – közölte a vámhivatal csütörtökön az MTI-vel.

Mintegy negyedmillió adózónak kell majd kiegészítenie a NAV szja-bevallási tervezetét Cikk

Legkésőbb március 15-én elérhetővé válnak a NAV által elkészített szja-bevallási tervezetek, amelyeket idén is a magánszemélyeknek kell kiegészíteni, ha olyan jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel rendelkeznek, amelyek nem szerepelnek a NAV nyilvántartásában. Bár a bevallási határidő a pünkösdi ünnepnap miatt május 21-ére tolódott, sokaknak célszerű ennél jóval korábban elkezdeni a kötelezettség teljesítéséhez szükséges adatok, információk összegyűjtését – hívta fel a figyelmet a Moore Hungary.

Ügyfélkapu EGYKE Kérdés

NAV: így kell regisztrálni CESOP-adatcsere teszteléshez Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a CESOP-adatszolgáltatás E-Banktitok (EBT) rendszerbeli kommunikációjához elkészítette az EBT-CESOP-üzenet specifikációját, melynek publikálása az OPENKKK-portálon megtörtént [OpenKKK - Kezdőlap (gov.hu)] – írja honlapján a NAV.

Március 18-áig kérhetik az adózók az szja-bevallási tervezet postázását Cikk

Március 18-áig kérhetik az szja-bevallási tervezet postázását azok az adózók, akik nem szeretnének élni az online ügyintézés lehetőségével – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-nek küldött közleményében.

Posta partner vállalkozó Kérdés

Ezek a NAV 2024-es tervei Cikk

Indul a gépjárműadó befizetése a NAV applikációjában, az online vásárlásokra is oda fognak figyelni az adóellenőrök, és ha valaki elrontja az adóbevallását, az is keresheti a hivatalt, még mielőtt büntetést szedne össze. Azt is bemutatták, tavaly mennyi adót sikerült begyűjteni az ellenőrzésekkel, olvasható a hvg.hu oldalán.

NAV 2024/2. adózási kérdés a 30 év alatti anyák kedvezményére való jogosultságról Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján megjelent a 30 év alatti anyák kedvezményére való jogosultságról szóló 2024/2. adózási kérdés.

A 2023. évi szja-bevallás és annak tervezete Cikk

A személyi jövedelemadóról szóló törvény (szja-törvény) 11. §-ának rendelkezései szerint a magánszemély az adóját – ha az adót nem a kifizető állapítja meg – önadózással állapítja meg, a megállapított adóról bevallási kötelezettségét pedig adóévenként teljesíti. A magánszemély jogosult az összevont adóalapja adójának külön törvény szerint meghatározott részéről rendelkező nyilatkozatot adni (pénztári nyilatkozatok).

NAV: karbantartás miatt lassulás várható egyes rendszereken Cikk

Karbantartják a KKK-t (Külső Kommunikációs Központ) 2024. március 6-án 12 óra és 16 óra között – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Hamarosan itt vannak az szja-bevallás-tervezetek Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét már évek óta külön kérés nélkül elkészíti; a folyamat automatikus, nem kell a kedvezményekre jogosító vagy a munkáltatói, kifizetői igazolásokat beküldeni, csak az öt éves elévülési idő végéig meg kell őrizni azokat – hívta fel a figyelmet az adóhatóság szerdán az MTI-nek küldött közleményben.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ekáer-bejelentési kötelezettség

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Cseh alkalmazott külföldi juttatása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink