5235 találat a(z) NAV cimkére

A cementes zsákok mögött lapult 240 ezer szál cigaretta Cikk

Raklapokra pakolt cementes zsákok közé rejtett 1200 karton cigarettát találtak a vámhatóság munkatársai a röszkei határkirendeltségen, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.

Verzióhibás bevallás Kérdés

Közel kétmilliárd forintnyi áfabefizetési csalás – számlagyárat számolt fel a NAV Cikk

Rövid életű, egyben hamis csillagként ragyogott a médiaiparban az a bűnszervezet, amely megközelítőleg kétmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot készpénzben, ingatlanban, illetve drága gépkocsikban halmozták fel. A pénzügyi nyomozók nagyszabású akciója során 52 helyszínen csaptak le egyszerre a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a Bevetési Igazgatóság járőrei, valamint a MERKUR bevetési egység – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sajtóközleményéből.

Csaknem 3000 hamis alkatrészt és autódiagnosztikai eszközt szűrt ki a piacról a NAV 2023-ban Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdonvédelmi Szakmai Egyesületének (JAF) szakmai támogatásával csaknem 3000 hamis autóalkatrészt, autódiagnosztikai eszközt és szoftvert szűrt ki a piacról tavaly.

Mai üzemszünetek a NAV-nál Cikk

2024. június 12-én 20 órától várhatóan 21 óráig nem lesz elérhető az ÁRUREG (Áruregisztrációs Rendszer), a CDPS_I (Vám-árunyilatkozat Feldolgozó Rendszer), valamint az eVÁM (Elektronikus Vám-árunyilatkozat Modul) – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Üzlet bezárása esetén a zárjegyes készletnek mi a sorsa? Kérdés

Futva menekült az árus a pénzügyőrök elől Cikk

Közel harmincmillió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak azok a hamis termékek, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy budapesti piactér pavilonjában találtak. Az eladó megpróbált elszaladni a pénzügyőrök láttán, de nem járt sikerrel, olvasható a NAV honlapján.

Gond van a NAV-Mobil alkalmazással Cikk

A NAV-Mobil alkalmazásban akadozik a gépjárműadó-befizetés. A probléma elhárítása folyamatban van, írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

2500 doboz cigarettát rejtettek a pótkerék fölé Cikk

Hiába alakította át egy bolgár rendszámú személygépkocsi sofőrje az autó pótkereke feletti részt, a röszkei határkirendeltség pénzügyőrei elől nem tudta elrejteni a közel 2500 doboz cigarettát, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.

Sportfogadásokhoz tippeket ad? Ha mindezt pénzért teszi, nem árt bevallani a jövedelmet Cikk

Az elektronikus kereskedelem ma már nem csak a webáruházi áruforgalmat jelenti, az internetes felületek sok egyéb gazdasági tevékenységre is lehetőséget biztosítanak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is kiemelt figyelemmel kíséri a különböző digitális platformokon és a közösségi médián keresztül tevékenységet végző vállalkozókat. Természetesen ezeknél az adásvételeknél is be kell tartani a számlaadási és adózási szabályokat. A NAV munkatársai ezúttal internetes fogadások tippadóit ellenőrizték, olvasható az adóhivatal honlapján.

Új funkció az eÁFA-rendszer M2M-kapcsolatán: itt az önellenőrzés Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a GitHub felületén elérhetővé tette az eÁFA-rendszer gép-gép kapcsolatán benyújtható önellenőrzéshez készített fejlesztői dokumentációt, valamint a hozzá tartozó új XSD-sémát, olvasható a NAV honlapján.

Karbantartás az ÁRUREG, a CDPS_I és az eVÁM rendszeren Cikk

Az ÁRUREG (Áruregisztrációs Rendszer), a CDPS_I (Vámáru-nyilatkozat Feldolgozó Rendszer) és az eVÁM (Elektronikus Vám-árunyilatkozat Modul) 2024. június 5-én 20 órától, várhatóan 20 óra 30 percig nem lesz elérhető – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

NAV-tájékoztató a Belarusz Köztársaság és Magyarország közötti kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény részleges felfüggesztéséről Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatót adott ki a Belarusz Köztársaság és Magyarország közötti kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény részleges felfüggesztéséről honlapján.

NAV: egységes ellenőrzés a Baltikumban, Lengyelországban és Finnországban Cikk

Az orosz–ukrán háború miatt elrendelt szankciók érvényesítése miatt Litvánia, Lettország, Észtország, Lengyelország és Finnország vámhatóságai 2024. május 9-én egységes ellenőrzési intézkedések alkalmazásáról írtak alá megállapodást – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Éles lőfegyvereket, cigarettát rejtett pénztárgépek közé a csempészbanda Cikk

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte Tóth Gergő, a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ekáer-bejelentési kötelezettség

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Cseh alkalmazott külföldi juttatása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink