1081 találat a(z) NÉBIH cimkére

Cikk

Több mint 2,2 tonna számos szempontból problémás növényvédőszert vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szalka-Agro Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. üzletében, a bírság akár több millió forint is lehet – közölte a Nébih csütörtökön az MTI-vel.

Cikk

Számos hibát feltárt a Nébih tavaszi hobbi virágvetőmag ellenőrzés-sorozata. Az 50 megvizsgált vetőmagtétel közül 11-gyel volt probléma, többek között 6 tétel csírázóképességével, egynek pedig a tisztaságával voltak gondok. A nem megfelelő csírázóképesség miatt két kis- és középvállalkozással szemben figyelmeztetést, míg két áruházlánc esetében minőségvédelmi bírságot szabott ki a hatóság, olvasható a Nébih honlapján.

Cikk

39 csapat részvételével október 12-én, 13-án, valamint november 9-én és 10-én zajlanak Budaörsön a Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) 2019-2020 elődöntői. A verseny témája ezúttal „a nyári ételek”. A rendezvény nem titkolt célja a résztvevők segítése, fejlesztése, így a csapatok felkészülését mentorként idén is neves szakemberek segítik – írja honlapján a Nébih.

Cikk

Az EU RASFF rendszerén október 2-án este érkezett információk miatt a Nébih felhívja a Németországba (pl. Müncheni sörfesztiválra) és a többi érintett országba utazók figyelmét, hogy a Wilke Wurstwaren vállalat által előállított kolbásztermékekből ne fogyasszanak – írja honlapján a Nébih.

Cikk

Július és augusztus folyamán kiemelt figyelmet fordított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata az éttermek és halértékesítő helyek, halboltok ellenőrzésére. A szakemberek a nyár utolsó két hónapjában 18 vállalkozásnál találtak és foglaltak le ismeretlen eredetű halat, illetve halterméket, melyek együttes mennyisége eléri a 958 kilogrammot – olvasható a Nébih honlapján.

Cikk

4307 létesítmény ellenőrzése, csaknem 12 ezer vizsgált termék, 34 tonnát meghaladó forgalomból kivont élelmiszer és mintegy 22 millió forint kiszabott bírság mutatja számokban az idei nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés végeredményét. Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár az akció kapcsán elmondta, hogy az országosan összehangolt ellenőrzés-sorozat július 1. és augusztus 20. között zajlott és az élelmiszerlánc minden területén jelen voltak a szakemberek, olvasható a Nébih honlapján.

Cikk

A külföldre utazók nem gondolnák, hogy a csomagjaikba rejtett növényeken, növényi termékeken vagy terméseken jelen lévő nem-honos növénykárosítókkal mekkora veszélyt hozhatnak magukkal utazásaikról. Az Európai Unió tagállamai a 2019. december 14-étől alkalmazandó szigorúbb szabályozással az utazóktól is felelős magatartást várnak el a növénykárosítók terjedésének megakadályozása érdekében. Az új előírások a növények, növényi termékek kis mennyiségű, saját célú behozatalát is korlátozni fogják – közölte a Nébih.

Cikk

Az afrikai sertéspestis (ASP) járványügyi helyzetében bekövetkezett változások miatt többek között a fertőzött területek növeléséről döntött augusztus 28-ai ülésén a Nemzeti Klasszikus Sertéspestis és Afrikai Sertéspestis Szakértői Csoport (Szakértői Csoport). A döntés miatti intézkedések elsősorban a vadgazdálkodókat érintik.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Nyugdíjas munkavállaló üzemi balesete

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Szlovák ingatlanhoz kapcsolódó építési-szerelési munka

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Részteljesítés vagy időszakos elszámolás?

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink