hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ismeretterjesztő program indul az antibiotikum-rezisztencia veszélyeiről

  • MTI

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elindította ismeretterjesztő és szemléletformáló programját az antibiotikum-rezisztencia veszélyeiről és az ehhez kapcsolódó tematikus honlapot – tájékoztatta a hivatal pénteken az MTI-t.

Az Agrárminisztériummal közös Meddig hat? című kezdeményezés célja, hogy a laikus érdeklődők hiteles szakmai forrásokból kaphassanak információkat az antibiotikum-rezisztencia mindannyiunkat érintő veszélyeiről.
    
Közleményükben azt írják, hogy az antibiotikum-rezisztencia világszerte egyre nagyobb gondot okoz a humán és az állategészségügy területén egyaránt. Az antibiotikumok indokolatlan, illetve helytelen használata következtében a baktériumok egyre ellenállóbbak lesznek, vagyis az antibiotikumot tartalmazó szerek mind kevésbé hatékonyak egy-egy betegség kezelésében. A globális közegészségügyi fenyegetés kezelésével, egyes nemzetközi szervezetekhez hasonlóan, az Európai Unió is kiemelten foglalkozik – tették hozzá.
    
Az Európai Gyógyszerügynökség legutóbbi jelentése szerint Magyarország a 4. helyen áll az egységnyi állati termékre vonatkozó antibiotikum-felhasználás rangsorában. A Nébih vizsgálati eredményei pedig arra is rámutattak, hogy a rezisztencia számos baktériumfaj és antibiotikum esetében nálunk a legelterjedtebb.
    
A http://meddighat.hu címen elérhető weboldal az antibiotikum-rezisztencia témakörét számos aspektusból világítja meg. A honlap célközönsége elsősorban az érdeklődő laikusok, akiknek közérthető formában igyekeznek átadni a szakmai, hiteles forrásokból származó ismereteket.
    
A honlapon megjelenő cikkek, tanulmányrészletek, kutatási eredmények és infografikák segítségével az állategészségügy helyzete rajzolódik ki, hiszen a Nébih e terület igazgatásáért is felel. A program és a webes felület segítségével arra is igyekeznek rávilágítani, hogy az állati és az emberi egészség ügye szorosan összefügg, továbbá, hogy ki-ki hogyan járulhat hozzá a rezisztencia elleni sikeres küzdelemhez – közölték.
    
Közölték, a közreadott ismeretanyag egyik fő pillére az az új animációs kisfilm, amelyet a YouTube-on publikáló Simanovszky Zoltán állatorvos (Zállatorvos) készített a Nébih felkérésére. A videó korrekt szakmaisággal, mégis szórakoztató formában teszi befogadhatóvá az információkat erről a világméretű egészségügyi problémáról – írták.
    
Az új kezdeményezést az ősz folyamán a Nébih Facebook-oldalán, valamint a Szabad a gazdi állatvédelmi program Facebook-oldalán is népszerűsítik, emellett a téma jobb megértését segítő kvízjátéksorozatot is indítanak.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink