1081 találat a(z) NÉBIH cimkére

Cikk

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a spanyol élelmiszerbiztonsági hatóság jelentése alapján, a RASFF-on keresztül értesült az esetről, miszerint tejfehérjét mutattak ki egy „vegán és vegetáriánus” címkékkel ellátott vanília jégkrémben. A holland gyártású termékből az Európai Unió nyolc tagállamába, köztük Magyarországra is szállítottak.

Cikk

Január 11-én lépett hatályba a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény módosítása. A jogszabály változásai – egyebek mellett – érintik a takarmányigazgatás területét is, olvasható a Nébih honlapján.

Cikk

Újabb, kifejezetten mézelő méheknek szánt állatgyógyászati készítmény vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A Destruktor 3,2 százalékos koncentrátumban – hasonlóan az United Pharma több más készítményéhez – fipronil szennyezést mutatott ki a hatóság laboratóriuma. A kivonás a termék minden gyártási tételére vonatkozik.

Cikk

A téli hónapok kedveznek a vadászatnak, egyben ez a hagyományos disznóvágások jellemző időszaka. A sertések és vaddisznók házi körülmények között történő feldolgozása azonban veszélyeket is rejthet, amelyekre érdemes odafigyelnünk az egészségünk megóvása érdekében. E veszélyek egyike a trichinellózis (izomférgesség), amellyel kapcsolatban összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat – írja honlapján a Nébih.

Cikk

Fipronil szennyezés miatt megtiltotta a mézelő méhek kezelésére szolgáló Oxxovar 5%-os oldat összes gyártási tételének forgalmazását, felhasználását és felhasználói szintig kivonta a terméket a piacról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az oxálsav tartalmú gyógyhatású készítmény a mézelő méhek varroa atka okozta fertőzésének kiegészítő kezelésre szolgál. Fontos, hogy a varroózis gyógykezelése, illetve kiegészítő kezelése más, hasonló javallatú állatgyógyászati készítményekkel és gyógyhatású termékekkel továbbra is megoldható.

Cikk

A német hatóság Piacelli márkájú citromlé koncentrátumokban szulfitot mutatott ki, amely a termék jelölésen nincs feltüntetve. A Nébih az osztrák hatóság információja alapján a RASFF-on keresztül értesült a problémáról – írja honlapján a Nébih.

Cikk

13 citromlé komplex vizsgálatát és ellenőrzését végezték el a szakemberek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta programjában. Bio és sűrítményből készült gyümölcslé egyaránt akadt a tesztelt termékek között. A hivatal munkatársai laboratóriumban ellenőrizték többek között a növényvédő- és tartósítószerek jelenlétét, a termékek vitamin- és citromsav-tartalmát, valamint pH értékét. A citromlevek élelmiszerminőségi- és biztonsági szempontból megfeleltek, de 8 esetben a kisebb súlyú jelölési hibák miatt hatósági eljárás indult, olvasható a Nébih honlapján.

Cikk

Az idei évtől június 7-e a biztonságos élelmiszerek előnyeiről szól majd. A tematikus világnap szükségességével először 2015-ben kezdtek el foglalkozni a szakemberek, végül az ENSZ 2018. december 20-án elfogadta a javaslatot. Az Agrárminisztérium, a magyar élelmiszerlánc-biztonságért felelős és az iránt maximálisan elkötelezett szervezetként, üdvözli az Élelmiszerbiztonsági Világnap bevezetését – fogalmazott a döntés kapcsán Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár, olvasható a Nébih honlapján.

Cikk

Avas dióbelet és a megengedettnél magasabb morfin tartalmú étkezési mákot is találtak a Nébih szakemberei a téli szezonális ellenőrzés során. A szabálytalanságok többsége jellemzően enyhébb, írásos figyelmeztetést vont maga után. Országszerte összesen 3312 ellenőrzés, 117 figyelmeztetés, 14 tevékenység-korlátozás, valamint 125 darab – összesen 8 065 154 forintnyi – kiszabott bírság lett a téli szezonális mustra mérlege.

Cikk

Gyógyszer-hatóanyag jelenléte miatt egy étrend-kiegészítő azonnali hatályú forgalomból történő kivonását és a fogyasztóktól való visszahívását rendelte el a hét elején a Nébih. Az étrend-kiegészítők élelmiszernek minősülnek, azokban a gyógyszer-hatóanyagok jelenléte szigorúan tilos, keringési, illetve idegrendszeri problémát okozhatnak – emlékeztet honlapján a hivatal.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Nyugdíjas munkavállaló üzemi balesete

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Szlovák ingatlanhoz kapcsolódó építési-szerelési munka

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Részteljesítés vagy időszakos elszámolás?

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink