483 találat a(z) INFLÁCIÓ cimkére

Jó esetben az év vége felé csökkenhet az infláció Cikk

Az Intrum és a GKI elemzése szerint jó esetben az év vége felé várható az inflációs adatok javulása, a forint árfolyamát és a fogyasztói árakat a következő években a költségvetés egyensúlyba hozása érdekében hozott állami intézkedések határozhatják meg. Idén már a cégek közel háromnegyede kényszerült áremelésre, ami a fizetések emelkedése mellett is csökkentette a magyar háztartások fizetőképességét.

Tízből négy magyarnak gondot jelent a mindennapi megélhetés Cikk

A megélhetés nehézségei és az egészségügyi ellátórendszer hiányosságai nyomasztják a legjobban a magyarokat, derült ki a Népszavának kutató Publicus Intézet friss felméréséből – írja a nepszava.hu.

10,7 százalékkal nőttek májusban az árak az előző év azonos hónapjához képest Cikk

A fogyasztói árak átlagosan 10,7 százalékkal haladták meg májusban az egy évvel korábbit, 1,7 százalékkal nőttek egy hónap alatt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

A fürdés és a takarítás is drágább lehet, de legalább a vécépapírhiányt elkerüljük Cikk

Mára a szépségápolási és higiénés termékeket is elérte a drágulás, mivel a benzin és a papír árának elszállása, valamint a történelmi csúcsokat döntögető infláció ezeket is felfelé mozdítja. A gyártók az alapanyagok drágulásától is szenvednek, ami végső soron a fogyasztókon csattan – írja a hvg.hu.

Izzasztó nyár elé nézünk: 10 százalék feletti inflációra számíthatunk Cikk

Izzasztó nyár elé nézünk, mert az elemzők szerint az infláció hőfoka három hónapos kánikulát vetít előre a fogyasztói árakban. A kamatemeléseknek sem értünk még a végére – derül ki a Bank360 által közzétett elemzésből.

Lemorzsolhatja a cafeteriát az infláció Cikk

A megugró inflációt a cégek főleg béremelésekkel próbálják ellensúlyozni a dolgozóiknál. Ha azonban nem emelik a cafeteriát is, akkor az elértéktelenedhet. Most már viszont sokan fontolgatják, hogy a bérnél kedvezőbb adózású juttatásokkal segítsék munkavállalóikat – derül ki a Bank360 által közzétett felmérésből.

Az OECD országaiban gyorsult az infláció Cikk

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országok a fogyasztói árai éves szinten átlagosan 9,2 százalékkal emelkedtek áprilisban az egy hónappal korábbi 8,8 százalék után. Tavaly áprilisban 3,3 százalék volt az infláció – tette közzé az MTI.

Megélénkült a lakáseladási kedv májusban Cikk

Májusban felélénkült a lakáseladási kedv: a múlt hónapban több mint 38 ezer eladó lakóingatlan jelent meg a kínálatban, ami 1 százalékos növekedés éves szinten; az ingatlanpiac keresleti oldalát továbbra is a bizonytalanság jellemzi – közölte az ingatlan.com szerdán az MTI-vel.

Felmérés: szinte minden vezető szerint további béremelésekre lenne szükség Cikk

Százból 94 vezető az infláció hatásainak ellensúlyozására az idei év első négy hónapjában már emelt bért, ugyanakkor 93 százalék szerint további bérfejlesztésre lenne szükség – tájékoztatta az Edenred digitális szolgáltató cég friss online felmérésének eredményéről az MTI-t szerdán.

Negyvenéves csúcson a brit infláció Cikk

Négy évtizede nem mért ütemre gyorsult áprilisban az éves brit infláció.

Inflációs vita a KSH és a GKI között a mért, valamint a lakosság által érzékelt infláció mértékéről Cikk

A téves módszertani ismeretekből kiinduló, az érzékelt inflációt a valóssal szembeállító kutatás alapján kritizálja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) inflációmérését a GKI Gazdaságkutató Zrt. (GKI) – írja a nepszava.hu.

22 százalékos áremelkedést érzékelnek a magyarok a GKI szerint Cikk

A GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint a lakosság 22 százalékos áremelkedést érzékelt, szemben a hivatalos, 9,5 százalékos áprilisi inflációs adattal, ami részben statisztikai okokra, részben azonban a megfigyelési módszertanra vezethető vissza – közölte ezer háztartás körében végzett, reprezentatív felmérése eredményeit a kutatóintézet az MTI-vel.

Tízből nyolc dolgozó fizetése nem követi az inflációt, jelentősen nőtt a tartalékkal nem rendelkezők aránya Cikk

Egy év alatt 9 százalékponttal emelkedett, és elérte a 40 százalékot a megtakarítással nem rendelkezdők aránya, előtérbe kerültek a könnyen pénzzé tehető értéktárgyak – állapította meg a BÁV Zálog áprilisi országos reprezentatív kutatása. A legtöbb megkérdezett esetében a meglévő megtakarítások csupán néhány hónapra elegendők.

Megszorításokat hozhat a világban az orosz-ukrán háború Cikk

A világ számos országában megszorítások várhatók az orosz-ukrán háború hatásai, illetve az ellátási láncok szakadozásai és az eleve is magas energiaárak miatt, amely tovább növeli az amúgy is emelkedő nyersanyagárakat, így az inflációt is – derül ki az Atradius hitelbiztosító előrejelzéséből.

Brutális áremelkedés: 30 százalék közelében drágult a kenyér, a baromfi- és marhahús, a krumpli egy év alatt Cikk

Áprilisban átlagosan 9,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Leginkább az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett. Egy hónap alatt 1,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Harmadik országbeli állampolgár bejelentése

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Kkv besorolás – transzferár-kötelezettség 1-2. rész

Kiss Péter

adószakértő

TruTax Kft.

EMVA támogatás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink