577 találat a(z) üzemanyag cimkére

Cikk

Szerencsére nem okozott pánikot az olajpiacon az Iráni elnök hirtelen halála (május 19-én az elnök helikoptere lezuhant). A Brent olaj hordónkénti ára 2 százalékot csökkent a héten, jelenleg 82 dolláros árszinten mocorog. A forint is tovább erősödött a dollárral szemben, 354 forint környéként tudunk jelenleg 1 dollárt venni, ami kb. 0,5 százalékos erősödést mutat egy hét alatt. Így összességében inkább üzemanyagár-csökkenésre számíthatunk május utolsó hetében a hazai kutakon. A nyárra vonatkozó árakat pedig várhatóan az is meghatározza majd, hogy az OPEC+ országok miként döntenek június elején a kitermelésük visszafogásával kapcsolatban, olvasható a holtankoljak.hu oldalán.

Cikk

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 609 forint volt, ami megegyezik a régiós átlagértékkel. A szomszédos országokban az átlagár 621 forint volt, a magyar ár 1,9 százalékkal, azaz 12 forinttal volt alacsonyabb – közölte kísérleti statisztikai jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

2024. márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,6, naptárhatástól megtisztítva 4,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 5,7, az üzemanyag-kiskereskedelemben 3,3, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 0,6 százalékkal bővült az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene. A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 2,0 százalékkal bővült az előző hónaphoz viszonyítva. 2024. január–márciusban a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 2,2 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit – tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 639, míg a régiós országokban 619 forint volt. A magyarországi átlagár 3,2 százalékkal, azaz 20 forinttal volt magasabb a régiós átlagértéknél. A dízel üzemanyag heti átlagos ára Magyarországon 628 forint volt, ami 15 forinttal, 2,4 százalékkal haladta meg a régiós 613 forintos átlagárat – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján.

Cikk

Rendkívüli üzemanyagár-változás került ma bejelentésre: szombaton a benzin és a gázolaj beszerzési ára is bruttó 4-4 forinttal csökken – olvasható a holtankoljak.hu portálon.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tartalék alkatrész

Nagy Norbert

adószakértő

Ételfutár havi alapbére

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Utazási költség elszámolási bizonylata

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink