hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Elszálltak az árak: majd' 40 százalékkal drágult a liszt egy év alatt

  • adozona.hu

Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,5 százalékkal pedig az előző havikat – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tavaly novemberhez viszonyítva az élelmiszerek ára 4,9 százalékkal nőtt, ezen belül

– a liszt 39,3 százalékkal,
– a tej 16,6,
– a csokoládé és kakaó 12,8,
– a gyümölcs- és zöldséglé 11,7,
– az étolaj 10,1,
– a tojás 9,8,
– a vaj, vajkrém 9,7,
– az éttermi étkezés 7,9,
– az alkoholmentes üdítőitalok 6,3 százalékkal drágultak.

A száraztészta ára 6,4 százalékkal, a cukoré 5,8, a margariné 2,7 százalékkal csökkent 12 hónap alatt.

A szolgáltatások 7 százalékkal drágultak, ezen belül

– az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás, valamint a lakbér 10,9 százalékkal,
– a járműjavítás és -karbantartás 10,5,
– a sport- és múzeumi belépők 9,6,
– a lakásjavítás és -karbantartás 8,8,
– a testápolási szolgáltatások 8,7,
–a társasházi közös költség 8,4,
– az üdülési szolgáltatás 7,3 százalékkal.

A szeszes italok, dohányáruk ára 4 százalékkal emelkedett, ezen belül a szeszes italoké 4,1 százalékkal.

A háztartási energiáért 3,2 százalékkal, ezen belül a vezetékes gázért 6,3, az elektromos energiáért 0,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

A tartós fogyasztási cikkek ára 0,2 százalékkal mérséklődött, ezen belül a használt személygépkocsik 6,6 százalékkal kevesebbe, az ékszerek 13,8, az új személygépkocsik 5,6, a szobabútorok 2, a konyha- és egyéb bútorok 1,2 százalékkal többe kerültek.

A gyógyszer, gyógyáruk 3,9, a járműüzemanyagok 0,7 százalékkal drágultak.

Októberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,5 százalékkal növekedtek. Az élelmiszerek átlagosan 0,9 százalékkal drágultak, ezen belül a tojás 11,9, a gyümölcs- és zöldséglé 3,8, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 3,0, az alkoholmentes üdítőitalok 2,8, a tejtermékek 1,7, a sertéshús 0,7, a liszt 0,5 százalékkal többe, a cukor 3,7, az étolaj 1,7, a tej 0,3 százalékkal kevesebbe került. A járműüzemanyagok ára 2,4 százalékkal nőtt. A háztartási energiáért átlagosan 0,4 százalékkal többet kellett fizetni, ezen belül a palackos gázért 1,5, a vezetékes gázért 0,9 százalékkal. A szolgáltatások díja átlagosan 0,2 százalékkal nőtt, ezen belül a lakbér 0,8 százalékkal többe, az üdülési szolgáltatások 0,3 százalékkal kevesebbe kerültek – közölte a KSH.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkaidőkeret 5+2

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Előző évről áthozott szabadság

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Netatörvény

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 július
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink