878 találat a(z) önellenőrzés cimkére

Kérdés

A társaság most fejezte be tevékenységét, készítette el végelszámolási zárómérlegét, de még nem törölték. (Megjegyzendő, hogy a végelszámolás előtt áfakörben volt, majd a végelszámolás kezdetekor áttért az áfamentes státuszra.) Egyik partnere most jelezte, hogy az általa ebben az évben korábban kibocsátott számláit tévesen állította ki áfamentesen, mivel értékhatárátlépés miatt elvesztette alanyi adómentességét. Kérdésem: a partner által a végelszámolás zárása után megküldött helyesbítő számlák – melyek már tartalmazzák az áfát, és korábbi időszakra vonatkoznak – beállíthatók-e most önellenőrzéssel az eredeti áfabevallási időszakokba, mint amelyeknek levonható az áfája?

Kérdés

Kft. negyedéves ellenőrzést kapott, a megbízólevelet átvettük. Az anyag összekészítése során észrevettük, hogy egy vevőszámla, ami fordított adózású –nincs áfa-megállapítási kötelezettség – (nem tételes) nem került be a bevallásba. Önellenőrzini már nem lehet, mert az ellenőrzés megkezdődött. Az ellenőrzés nem teremt ellenőrzéssel lezárt időszakot. Mire számíthatunk, mi a teendő?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2010. évi társaságiadó-bevallást önellenőrizhetek-e még idén? Vagy az már elévült? Nem eltérő üzleti éves adózók vagyunk. Válaszát előre is köszönöm!

Kérdés

Ügyfelem 2016. június hóra tévesen állította ki a számlát, ugyanis nem az 58. paragrafus szerint írta a teljesítés időpontját. A befogadó a számlát visszadobta, emiatt. Mivel a mi áfabevallásunk az adott hóra elment, önellenőrzést végeztünk, a fizetendő áfát csökkentettük. Az 58. paragrafus szerint a teljesítés időpontja, augusztus 8. Új számlát készítettünk, amit megküldtük, elfogadtak, és ki is fizettek. Kérdésem: jól csináltuk-e, hogy június hóra önellenőrzést végeztünk? Válaszukat köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Abban kérném a segítségét, hogy, ha egy teherautóra a társasági és a számviteli törvény szerint is 20 százalékos értékcsökkenés került megállapításra, valamint maradványérték is meghatározásra került akkor, ha tévesen több értékcsökkenés lett elszámolva, mint a maradványérték, akkor társaságiadó-önellenőrzést kell elvégezni Ön szerint? A számviteli és az adótörvény szerint ugyanannyi volt az értékcsökkenés minden évben.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A vevő terméket rendelt, a raktár kiszámlázta azt, de menet közben mégsem mehetett ki az áru a telepről, azóta is raktáron van, az értékesítés meghiúsult, viszont a számlát nem érvénytelenítették (ez a 06. hó volt). Amikor ezt észrevették, elkészült a sztornószámla az eredeti számla teljesítési dátumával. Jól gondolom-e, hogy ez az utólagos adócsökkentésnek az az esete, amikor az érintett hónapot önrevíziózni szükséges az utólagos áfacsökkenés miatt? Köszönöm.

Kérdés

Hogyan kell bevallani, illetve önellenőrizni fordított adózású ügyleteket (közösségen belüli termékbeszerzés, értékesítés esetén, illetve belföldi vasárubeszerzés, -értékesítés esetén) amennyiben a fordított adózású ügylet kimaradt, az eredeti, arra az időszakokra vonatkozó áfabevallás soraiból, ahol ezeket az adatokat szerepeltetni kellett volna. Kerülhet-e önellenőrzéssel az eredeti bevallás időszakában egyszerre a bevallás fizetendő, illetve levonható áfasorába, amennyiben a bizonylat az eredeti időszakban is rendelkezésre állt? Önellenőrzési pótlékot kell-e fizetni?

Cikk

A vállalkozások többsége igyekszik elkerülni, hogy a NAV látókörébe kerüljön. Senki sem örül neki, ha az adóhatóság kéri őket nyilatkozattételre, mert ellenőrzik a tevékenységét. Joggal tartanak az adózók a vizsgálattól, mert még azok esetében is előfordulhat, hogy az eljárás kedvezőtlen következményekkel jár, akik mindent megtesznek, hogy jogkövető módon teljesítsék adókötelezettségeiket.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy vitás ügylet miatt 2014. szeptemberi teljesítésről 2016-ban került kiállításra egy számla, amely a számlát befogadó cégnél levonható áfát eredményez. A kérdésem, hogy az áfát melyik időszakban állíthatjuk be levonható adót növelő tételként? A 2016-tól érvényes, kétéves szabályra való tekintettel csak önellenőrzéssel helyezhető levonásba a tétel, vagy mivel a levonási jog 2016. előtt keletkezett, így az elévülési időn belül bármikor lehetőség van a levonási jog érvényesítésére? Köszönettel, Ildikó

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A társaságot az adóhatóság elektronikusan megküldött megbízó levélben értesítette "egyes adókötelezettségek teljesítésére irányuló ellenőrzés" megkezdéséről. Lehetősége van-e a társaságnak a fenti megbízó levél átvétele, illetve ezen ellenőrzés alatt önrevíziót végrehajtani bármely adónemben, és ezt milyen jogszabályi előírásra lehet alapozni? Segítségét köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Cím! Családi kedvezményt 2015. évben a férj nem érvényesített, ezért önellenőrizni szeretné a 2015. évi szja bevallását. A házaspár 2014-ben házasodott össze. A feleségnek van két saját gyermeke, aki után emelt összegű családi pótlékot igényelt. 2015. februárban megszületett a közös gyermekük. A családi pótlék igénylésnél kiderült, hogy a házasságkötést követően a családipótlék-igénylést nem módosították, ezért visszamenőlegesen levonták a jogtalanul egyedülállóként felvett családipótlék-különbséget. Kérdésem, hogy ez befolyásolja-e a 2015. évi családi kedvezmény igénybevételét? A férj bejelentett lakcíme sem egyezik a feleség bejelentett lakcímével. Ezek ismeretében elvégezhető-e az önellenőrzés?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ügyvezető többes jogviszonyban gyed/gyes mellett

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Áfabevallás

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink