998 találat a(z) értékcsökkenés cimkére

Kedvezményes eszközátruházás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Segítséget szeretnék kérni kedvezményes eszközátruházás könyvelésben, mert teljesen elkeveredtem. Ha a 1419T 3893K rárakom az eddigi értékcsökkenést, valamint a T3893 K1411 rárakom a bruttó értéket, a 3893 jó nettó érték jelenik meg, viszont a kivonatban duplán lesz az értékcsökkenés. Ezt a hibát hogyan tudom kiküszöbölni? Segítségét köszönöm!

Egyösszegű értékcsökkenés Kérdés

Kérdésem, hogy 2020. január 1-jétől a társasági adó alá tartozó vállalkozások esetében változik-e a 100 ezer forint értékhatár az egyösszegű értékcsökkenés elszámolására vonatkozóan?

Nyílt végű pénzügyi lízing, értékcsökkenés Kérdés

Tisztel Szakértő! Adott egy cég, mely személyautót lízingel, a futamidő 36 hónap. Az értékcsökkenés elszámolásában szeretnék segítséget kérni. Mivel előreláthatólag 3 évig kívánja használni a cég a személygépkocsit, így a számviteli törvény szerinti értékcsökkenést három évre osztjuk, vagyis évi 33,333 százalék? Az autó értéke viszonylag magas (18 millió forint). A Tao törvény szerinti értékcsökkenés pedig 20 százalék? Majd rendezzük az adóalap-módosító tételeket a tao-bevallásban? Ha egyéves lenne a futamidő, akkor az értékcsökkenés 100 százalék? Várom megtisztelő válaszát!

Kiva, befejezetlen beruházás, értéknövelő beruházás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaságunk 2020-től kiva-alanyiságot választ. Jelenleg – a Tao törvény hatálya alatt – egy nagyobb beruházás folyamatban van (társasházépítés), ami 2020 év végére készülne le, akkor lenne az ingatlan üzembe helyezése (néhány lakás értékesítéssel, néhány lakás pedig bérbeadással lenne utána hasznosítva). Bár éttérünk most a kiva törvény hatálya alá, de egy későbbi esetleges Tao törvény alá történő visszatérés esetén tudnunk kell az eszközök tao szerinti értékcsökkenés alapját is. Kérdésem: a kiva-áttérés pillanatában befejezetlen beruházásként nyilvántartott érték egy esetleges tao-visszatérés esetén tovább értékcsökkenthető? A kiva törvény hatálya alatti további értéknövelő beruházásokat célszerű lenne külön nyilvántartani (akár ezen a befejezetlen beruházáson, akár egy már használatban lévő eszközön végzett beruházáson történt)? Azt gondolom, hogy a Tao törvény hatálya alá történő visszatérésnél a kiva alatt megvalósított értéknövelő beruházásokra szintén igaz, hogy a kiva alatt a számvitelben még el nem számolt értékcsökkenéssel (számviteli nettó érték) csökkenthető a kiva alatt felhalmozódott eredménytartalék (28. § (4a)... Helyesen gondolkozom? Hogyan lehet nyilvántartani ezeket az értéknövelő beruházásokat, ha maga az eszköz még a kiva időszak előtt került beszerzésre, de az értéknövelő beruházás már a kiva időszakában valósult meg? Ha "külön eszközként" kezelném akkor az értékcsökkenést "minkét eszközre ( eredeti eszköz+ ráaktiválás) számoljam el? Köszönöm válaszukat! Mné

Konténerrel kapcsolatos beruházás Kérdés

Egy kft. iroda és vizesblokk használatára alkalmas konténert vásárol. A konténert üzembe helyezés előtt átalakítja, konténer környezetét rendezi (térkő, parkosítás). Kérdésem, hogy a közművel, kamerával, vizesblokkal ellátott konténer számviteli szempontból egyéb építménynek, vagy egyéb berendezésnek minősül? A társasági adó szempontjából mekkora értékcsökkenés számolható el?

Tao-s kft.-ből katás bt. Kérdés

Tisztelt Szakértő! A kedvezőbb adózás miatt egy jelenleg áfás, társasági adózás alá tartozó kft. szeretne áfamentes katás adózású bt.-vé alakulni. Korábban a 3 millió forintos törzstőkeemelés egy részét pozitív eredménytartalékból oldotta meg. Ezt a törzstőkecsökkentéskor vissza lehet vezetni az eredménytartalékba, ugye? A cégnek több millió forintos pozitív eredménytartaléka van, emellett van pár millió kifizetetlen osztaléka, vannak tárgyi eszközök, melyek nagyobb részét áfamentesen szerezte be, és amelyek értékcsökkenése még folyamatban van. Van pénz a pénztárában és a bankszámláján is. Az lenne a kérdésem, hogy ilyenkor mire kell odafigyelni, milyen hátulütői lehetnek az átalakulásnak és az adózás megváltoztatásának? Válaszát előre is köszönöm!

Beruházás vagy költség? Kérdés

Adott egy szakszervezet, amelynek van a tulajdonában egy nagyobb értékű ingatlan (üdülő). A szakszervezet ezt az ingatlant bérbe adja egy kft.-nek, amely azt üzemelteti. Az ingatlanon a kft. szeretne nagyobb beruházást végezni, nyílászárócserék, villamos vezetékek cseréje stb. A beruházás értéke kb. 15 millió forint. Szükségessé vált, elég elavult már. Ezt költségként könyvelhetjük, vagy bérelt ingatlanon végzett beruházásként kell kezelni? Ha beruházás, akkor ez, gondolom, 2%-os értékcsökkenéssel számolható el 50 év alatt. Ha részben (50%-ban) ez pályázati pénzből valósul meg, akkor a kapott pályázati összeget elhatárolom, és az értékcsökkenés arányában (szintén 50 év alatt) számoljuk el egyéb bevételként? Jelenleg 10 évre szól a szakszervezet és a kft. között a bérleti szerződés. Ha 10 év múlva nem hosszabbítják meg a bérleti szerződést, akkor hogyan kezeljük tovább a tárgyi eszközök között nyilvántartott "bérelt ingatlanon végzett felújítást"? Várom válaszukat! Köszönettel!

Ültetvény Kérdés

Tisztelt Adózóna! Új ügyfelem magánszemélytől bérel földeket, melyeken fákat telepített (értékesítési céllal). Várható beérés 6-7 év. Kérdésem: jól gondolom, hogy ez beruházás (ültetvény), a felmerülő költségeket egy befejezetlen kartonon gyűjtöm (öntözés, talajmunkálatok), majd a "beérés évében" aktiválom? Valószínű, hogy egyből értékesítésre kerül, de ha mégsem, akkor milyen értékcsökkenési kulccsal indíthatom el az amortizációt? Előre is köszönöm! SzSz

Boltitulajdonos-váltás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy élelmiszer-, virág- és dohányboltot szeretne átadni a tulajdonos nyugdíjas egyéni vállalkozó a szintén egyéni vállalkozó fiának. Mindkettejük áfakörös. Az épületek esetében mindenképp számlát kell kiállítani fia felé, vagy elegendő adás-vételi szerződés útján lebonyolítani? Illetve ha számlát köteles, akkor a jelenlegi értékcsökkenéssel csökkentett értéken kell átadnia? Az ebből keletkező bevétel a régi vállalkozónál vállalkozói bevételnek fog minősülni? Valamint a már nullára leírt eszközöket (szeletelő, berendezések, sütő stb.) átszámlázás esetén az új tulajdonos ismét értékcsökkenés alá helyezheti? Az aktuális bolti áru készletet szintén átszámlázással tudja átadni a fiának, a termékekre vonatkozó áfakulcs (5, 18, 27 százalék) alkalmazásával? Az alkalmazottak ki lesznek jelentve a régi vállalkozónál és az újnál be lesznek jelentve. A pénztárgépek átszemélyesítésre fognak kerülni, a terminálok szintén. Van esetleg olyan egyéb dolog, amire figyelniük kell? Köszönöm megtisztelő válaszát!

Magánszemélytől bérelt ingatlan felújítása, majd visszaadása Kérdés

Kft. bérel egy ingatlant (nem lakóingatlan, hanem szálláshely) magánszemélytől, melyen elvégzett nettó 10 millió forint összegű beruházást. A kft. a beruházás áfáját visszaigényelte, és a beruházásra a könyveiben 6 százalékos értékcsökkenést számolt el. Bérleti díjat rendesen fizetett. Most, 4 év után az ingatlant visszaadja a kft. Kérdés, hogy mi a legkedvezőbb megoldás, ha erről előzetesen nem kötöttek megállapodást? Hogyan kell kiszámlázni vagy visszaadni, és melyik esetben milyen adóvonzata van a kft.-nél és a magánszemélynél?

Telek értékcsökkenése beépítés esetén Kérdés

Amennyiben egy üres telket vásárolt a cég, majd rá néhány évre felépül rajta egy ingatlan, a telek értéke növeli a beruházási értéket, és így bekerül az értékcsökkenési alapjába? Vagy továbbra is elkülönülten, értékcsökkenés nélkül kell, hogy szerepeljen a tárgyieszköz-nyilvántartásban?

Tesztautó, bemutató darab megítélése szabadvállalkozásizóna-kedvezmény esetén Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy mezőgazdasági őstermelő traktort szeretne vásárolni a tárgyévben. Az így beszerzésre kerülő műszaki gépe bekerülési értékét a szabadvállalkozásizóna-kedvezmény igénybevételével egy összegben szeretné elszámolni értékcsökkenésként. A probléma az, hogy a szóban forgó traktor a kereskedő cégnél bemutató darab, azonban az első forgalomba helyezése még nem történt meg. Szeretném az álláspontjukat kérni abban, hogy a bemutató darab és ilyen formán akár egy tesztautó is, megfelel-e az Szja tv. 11. sz. melléklet II. 2. p) pontjában említett azon feltétlenek, amely szerint az eszköz "...korábban még használatba nem vett.."?

Épületbontás Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2018. évben egy pályázat keretében egy kft. megvásárolt (egymás mellett lévő) ingatlanokat. Példaként a 2,3,4,5,6,7 hrsz-okat.Ezeket mind nyilvántartásba vettem, és 2%-os értékcsökkenési leírást állítottam be rájuk. Az adásvételi szerződésekben nem került külön meghatározásra az épületek és a telkek külön-külön értéke. Most lebontásra kerültek a 4,5. hrsz-on álló épületek. Helyükre egyelőre nem is fognak építeni semmit. Ez lesz az udvar. A 2,3,6,7,8 a hrsz-okon megmaradnak az épületek, azonban ezek között a felújítás eredményeképpen átjárhatóság lesz. Tulajdonképpen egy egybefüggő épület lesz. Elképzelhető, hogy a későbbiekben a helyrajzi számok összevonására kerül sor. Kérdésem, hogy a bontást hogyan könyveljem? Mit csináljak ezekkel a tárgyi eszközökkel? Ha a későbbiekben mégis összevonásra kerül sor, mit kell tennem? Attól, hogy egybefüggő lesz az épület, kell valamit tenni az egyedi nyilvántartással? Az értékcsökkenés stb. miatt nem problémás, hogy a telkek értékét külön-külön nem ismerjük? Köszönöm!

Tárgyi eszköz értékcsökkenési leírásának módosítása Kérdés

Fuvarozó cég minden kamionra a lízingszerződés futamideje (3-4 év) alapján számolja (számvitel szerint) az értékcsökkenést. Van-e lehetőség menet közben áttérni (mondjuk 2017-ben beszerzett kamion értékcsökkenését 2019-ben megváltoztatni) a kamion valós használatának (akár 7 év is lehet) megfelelő időre esetleg az adótörvény által előírt kulcsnál is kevesebb értékcsökkenés elszámolására? Milyen bizonylatolási kötelezettséggel jár?

Beruházás támogatással Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy őstermelő sertésnevelő épületet és hozzá kapcsolódó technológiát (etető, itató berendezés, monitorok, melyek csavarral vannak csak az épülethez rögzítve) létesít, melyhez vissza nem térítendő állami támogatást is kap. Az épület várható költsége 300 millió forint, melyhez már megkapott 75 millió forint támogatást, további 75 milliót 2020-ban fog megkapni. Valószínűleg idén decemberben jogerős használatbavételi engedélyt kap, így a beruházás üzembe helyezhető lesz. Ha így alakul, akkor a 300-75 millió forint fogja képezni az értékcsökkenés alapját, és jövőre, ha megkapja a másik 75 millió forintot, akkor jól gondolom-e, hogy azt se egy összegben kell leadózni, hanem csökkenthető vele az értékcsökkenés alapja? Ha esetleg nem sikerül aktiválni idén az épületet, akkor a már megkapott támogatás adóalapot képező bevétel lesz? Másik kérdés a technológiára vonatkozik, ez már kész van, szeretnénk idén aktiválni, és mivel őstermelőről van szó, élnénk az egyösszegű leírással. Jövőre viszont ehhez kapcsolódóan is támogatást fog kapni. Le tudjuk-e írni most a teljes technológia összegét egyben, és jövőre pedig bevételként leadózni a kapott támogatást, vagy esetleg van arra mód most, hogy a várható támogatással csökkentett értéket írjuk le egyösszegű értékcsökkenésként, és így jövőre nem képződne bevétel ezzel kapcsolatban? Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel: Erdélyi Andrea

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink