289 találat a(z) áfatörvény cimkére

Áfatörvény: rendelkezés, ami hiányzik Cikk

Amikor az általános forgalmi adó szabályozásáról szóló – jelenleg hatályos – törvény előkészítése folyt, az elérendő szakmai célok között az európai uniós jognak való maradéktalan megfelelésen túl, követelmény volt az is, hogy más jogszabály lehetőleg ne tartalmazzon olyan anyagi jogi rendelkezést, amely az általános forgalmiadó-kötelezettséget akár közvetlenül, akár közvetetten befolyásolja. Ez a követelmény az Áfa tv. 2008. január 1-jei hatálybalépésekor – a más jogszabályok ilyen tartalmú előírásainak következetes kigyomlálása nyomán –, majd azt követően, bő két évig voltaképpen érvényesült is.

Így változik az áfatörvény április 21-étől Cikk

Az új áfaszabályokat a hatályba lépés napjától, azaz április 21-étől alkalmazni kell.

Áfatörvény módosítása: zavar a rendszerben Cikk

Mint ahogy arról már több cikkünkben beszámoltunk, „Az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályai” címet és T/10238. irományszámot viselő törvényjavaslat nem kis részben – a szokásos műszóval élve – adósaláta-gyűjtemény. Léte újfent az bizonyítja, hogy adórendszerünkben csak egy biztos pont van: a változás.

Áfa tv. szerinti árfolyamalkalmazás Kérdés

Az áfa tv. szerint a teljesítés, vagy a számla kelte napján érvényes árfolyamon /nálunk ez MNB/ kell átszámítani az áfa értéket az alábbi esetekben: devizás közösségi értékesítés, devizás belföldi értékesítés. /Kérdésem nem az áfa tv. 57,58 §-ban foglaltakra és nem előlegre vonatkozik./ Köszönöm szíves válaszukat Acsai.

A szigorodó áfaszabályok és az 500 ezer forintos bírság esete Cikk

Az Európai Bíróság egyik tavaly júliusi ítélete nyomán törölték az áfatörvényből azt a korábbi korlátozást, mely szerint a vállalkozások nem igényelhetik vissza a fizetendő és a levonható áfa pozitív különbözetének azt a részét, amely a ki nem fizetett beszerzéseikre vonatkozik.

Nehezítések az áfatörvényben Szakértői Kommentár

Az áfatörvény módosítása az ellenőrzést segítő szigorításokat is tartalmazza. Mire számíthatunk 2012-ben?

Kedvező változások az áfatörvényben Szakértői Kommentár

Az áfatörvény módosítása nyomán jövőre változásokkal kell számolni az önellenőrzés területén, s a levonási tilalom is megszűnik.

Adatszolgáltatás az adózó által az Európai Közösség más tagállamában illetőséggel bíró, közösségi adószámmal nem rendelkező vevő(k) részére történt, az áfatörvényben meghatározott új közlekedési eszköz(ök) értékesítéséről Esemény

Adatszolgáltatás az áfatörvényben meghatározott új közlekedési eszköz(ök) értékesítéséről Esemény

Akiknek kizárólag október 20-ig lehet áfát visszaigényelni - új törvénymódosítás Cikk

Az Európai Bíróság 2011. július 28-ai ítélete szerint a magyar áfa szabályozás ellentétes az áfa-irányelv rendelkezéseivel. Erre reakcióként a kormány pénteken a benyújtotta a Parlament elé azt a törvény-módosítási javaslatot, amely hatályon kívül helyezné a korábbi szabályt és bizonyos feltételek mellett visszaadná a korábban költségvetést finanszírozó forgalmi adót.

Mit tegyen egy cég, ha használt ingatlanon ad túl? Kérdés

Mit kell tennie egy cégnek, ha egy korábban megvásárolt új lakást használt ingatlanként magánembernek továbbadja? Olvasónk kérdésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai válaszolnak.

Áfa-törvény: várhatóan nem visszamenőleges hatállyal módosítanak Cikk

Az Európai Bíróság 2011. július 28-ai ítélete szerint a magyar áfa szabályozás ellentétes az áfa-irányelv rendelkezéseivel. Megnövekvő visszaigénylésekre számíthat a költségvetés.

Elmeszelt áfa-törvény. Mi jöhet ezután? Cikk

Nincs összhangban a magyar áfatörvény az uniós joggal - így döntött az Európai Bíróság az adó-visszaigénylési jog korlátozásával kapcsolatosan.

Áfa-döntés: az MSZP szerint dilettáns ötlet a Mol-pakett eladásának ötlete Cikk

Az MSZP szerint nem érte váratlanul a kormányt az Európai Unió Bíróságának csütörtöki döntése, hogy nincs összhangban a közösségi joggal a magyar áfa-szabályozásnak az a része, amely kizárja a ki nem fizetett beszerzésekhez kapcsolódó áfa-visszatérítést.

Vaterázok. Kell adóznom? Cikk

Az elmúlt években az adóhatóság ellenőrzés alá vonta az aukciós portálokon ingó értékesítést folytató magánszemélyek egy részét. Erre az ellenőrzési tevékenységre is egy központilag kidolgozott módszertant alkalmaznak. Mi ezzel a probléma?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakszervezetek beolvadása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Tárgyi adomány áfa, kiva, tao

Szipszer Tamás

adószakértő

Számla utólagos módosítása

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink