7706 találat a(z) áfa cimkére

Cikk

Cikksorozatunk első részében bemutattuk, hogy az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa tv.) milyen esetekben írja elő a szokásos piaci ár adóalapként történő alkalmazását. Az alábbiakban a kapcsolt vállalkozással rendelkező társaságokat érintő utólagos transzferár-korrekciók áfakezelését, illetve arra vonatkozóan az Európai Bizottság áfaszakértői csoportjának álláspontját és az Európai Bíróság főtanácsnokának e tárgyban hozott indítványát ismertetjük.

Cikk

Összehangolt akciósorozatot hajtottak végre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói egy főként fővárosi agglomerációhoz köthető bűnözői csoport ellen: 21 embert hallgattak ki gyanúsítottként egy hárommilliárd forintos áfacsalási ügyben.

Cikk

Az adóhatósági ellenőrzések kiemelt célja annak vizsgálata, hogy a kapcsolt vállalkozások között alkalmazott árak megfelelnek-e a szokásos piaci árnak, az adóalanyok megfelelően állapították-e meg adófizetési kötelezettségüket. A közelmúltban több előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményeztek e témában az Európai Bíróságnál. Cikksorozatunkban a közösségi és hazai szabályozás előírásai mellett az Európai Bíróság ítéleteit, valamint a közelmúltban megjelent főtanácsnoki indítványokat mutatjuk be. Az első részben ismertetjük, hogy az Áfa tv. milyen esetekben írja elő a szokásos piaci ár adóalapként történő alkalmazását, termékimport esetén az import áfa adóalapját képező vámérték kapcsolt felek között alkalmazott transzferár-kiigazítás szerinti módosításának lehetőségét.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi napidíj adómentes része

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Szociális pótlékok

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Egyéni vállalkozó táppénzre, csedre jogosultsága adózási mód váltás után

Czeglédi Bernadett Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink